Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Trieste (Trieszt) / Teatro Miela / Olaszország
A koncert dátuma: 2012. március 19.
Látogatók száma: 250
Richie Kotzen, az ördögi gitárjáték éles eszű művésze ma már tényleg nem szorul bő bemutatásra. Folyton úton van, folyton új zenét szerez és alkot. Bár az elmúlt években az európai koncertlátogatások özönében csak egyszer jutott el Szlovéniába, a szlovén határvidéken tartott rendszeres megállói a szűkebb szlovén rockrajongói körben is ismertté tették a nevét, és velük külföldön is rendszeresen összefutunk Kotzen koncertjein.
Kotzen új turnéja (a várakozásoknak megfelelően) ismét csak súrolta Szlovéniát: Zágráb (Horvátország), Velden am Wörthersee (Ausztria) és Trieszt (Olaszország) szerepelt a dátumok között. A három állomás közül, amelyek mind más-más koncertélményt ígértek, a triesti koncert volt a legcsábítóbb. Őszintén szólva idáig nem sikerült Richie Kotzent élőben elkapnom egy igazi koncertszínpadon. Mindig csak a velden-i Blueisana klub otthonos, bensőséges terében, egyszer pedig a Nina II hajócskán, a rijekai kikötő kellős közepén, Horvátországban.
A Teatro Miela ideális hely az ilyen koncertekhez. Nemrég itt lépett fel a javíthatatlan blueskitáros, Eric Sardinas és a bársonyos hangú John Waite (ex-Bad English, ex-The Babys) is. Ahogy a két említett előadó koncertjén, úgy Richie Kotzent is jó 250 lelkes néző köszöntötte, ami számára valóságos kis megváltás volt ahhoz képest, hogy egy nappal korábban a horvát főváros kellős közepén csapnivaló 80-an voltak kíváncsiak rá.
Este kilenckor már a luxemburgi Porn Queen játszott. A kvartett közvetlen, nyers, gurulós rock n’ roll attitűddel provokál, amelybe blueses kiindulópontokat próbál belekeverni, mellé pedig déli hangulatú dallamfátyolt von. A dús borostás arcok, a Ray Ban szemüvegek és a tetovált bőr kombinációjával a kvartett azonnal mindent egy lapra tett fel. A produkcióból nem hiányzott a szórakozás és a korrekt játék, de a színpadi jelenlétével nem tudott magával ragadni, mert hiányzik belőle az igazi karizma, és a szerzői invenció is. Mindazt, amit a Porn Queen mutatott, mások sokkal jobban csinálják, vagy csinálták. A The Black Crowesszal kezdve és tovább…
A Porn Queen gyorsan feledésbe merült, a színpadra pedig kicsivel tíz óra után már fel is lépett kísérőcsapatával régi, gondtalan barátunk és a gitár nagy hőse, Richie Kotzen. Richie tavaly adta ki új szólóstúdióalbumát „24 Hours” címmel, és ezt a koncertrepertoárban is kiemelte. Mégis kis meglepetést okozott a szettlista. Richie ugyanis hét számot válogatott be az „Into The Black” lemezről, ami tulajdonképpen az album háromnegyede. Ez a 2006-ban megjelent kiváló album még a megjelenésekor sem kapott olyan figyelmet a koncerteken, mint éppen ezen a turnén. A koncertet így rögtön a Sacred Ground nyitotta, az említett lemez egyik száma, az első részben pedig az új album és az „Into The Black” számai váltogatták egymást. Mondhatjuk, hogy Kotzen ezúttal felpörgetettebb szettlistával és előadással állt elő, mint amit a Bluesiana klubbeli koncertjeinek tapasztalatai alapján megszoktunk. Legalábbis a színpadi hatás ilyen volt! Az ütős trió alaposan kiteljesedett, bár Kotzent a tágas színpad nem „tévesztette meg”, és a fickó nem vetett be különösebb show-trükköket. Erre az a zenész, aki a testoszteronleeresztés éveit a Poisonnel már régen maga mögött hagyta, nincs is szüksége. Számára egyértelmű, hogy a színpadon csak a zene beszél. Kezében fekete Fender Telecasterét lengetve, amelyről az utóbbi években egy pillanatra sem mond le, jobb keze játékával pedig, amely szintén már jó ideje csak ujjakkal dolgozik. A hangja kiválóan szolgálja Kotzent. Megvan benne az a teljes, meggyőző, s egyben magabiztos súlya a keserű blues-melankóliának, amely még mindig fenomenálisan kapcsolódik a rockos alapelvéhez, amelybe funk és motown soul hatásokat sző, mindezt pedig erős blues-hatások támasztják alá. Kotzen a Player beválogatásával is meglepett. Ez egy elveszett szám a „Piece Sign” (2009) album felvételeinek idejéből, amelyet Kotzen nem tett fel a lemezre. Közvetlenül utána a közönség feltámad a népszerű Fooled Again (»Go Faster«) hallatán, a Peace Sign után pedig hosszabb instrumentális jam következik, ahol ismét bővebben megszólal Richie egyedülálló gitárjátéka, amelyet folyékony sweepinggel szőtt át.
A férfi továbbra is minden tiszteletet megérdemlő, kiforrott színpadi figura, igazi frontember, aki egy lélegzetre egyedülálló gitáros és énekes is. Játéka – a triesti este után is – megőrzi mindazokat a védjegyeket, amelyekért Richie-t a zene világában mindig is ilyen nagyra becsülik, különösen a kiszámíthatatlanságot, a spontaneitást és az izzó érzékenységet, amelyek révén ez a zenész kiemelkedik az átlagból, és a legjobbak ligájába kerül. Ezek kifejezésmódjának azok az elemei, amelyeket e zenész egyedülálló gitárnyelve még mindig ilyen rugalmasan, hitelesen és szemérmetlenül közvetít.
Az egész koncert felmagasztalható, egyetlen kivétellel. Egy óra körül Kotzen pár pillanatra leszidja a hangmérnököt, hogy hagyja már abba a keverőpult beállításainak piszkálását, és állítsa vissza őket a nulla pontra, vagyis arra, amit a hangpróba alatt meghatároztak. A Teatro Miela a magas mennyezetével könnyen hangcsapdává válhat. Ezen a koncerten különösen azok jártak rosszabbul, akik az erkély alatt ültek, de a keverőpult előtt is szétfolyt a hang a térben. Egészen elöl kellett állnod, vagy legfeljebb két, maximum négy méterre a színpadtól, hogy elkapd a koncert hangképének optimumát.
A zenekar az energiáját a zárásban vitte a csúcsra, az album „Peace Sign” egyik számának, a Paying Duesnak a megvadított változatával, a termet pedig végleg elvarázsolta a nagy kedvenc Go Fasterrel, amelyet ráadásként játszott el. Ezt a számot hosszabb instrumentális felvezető jam nyitotta, ahol a zenekar utoljára nyomott teljes gőzzel, és „megvadult” a hangszereken, aztán Kotzen utoljára teremtett remek kapcsolatot a közönséggel, az említett, nagyon dallamos standard előadásakor, amely nem hiányozhat Kotzen szettlistáiról.
A koncert végén az emberek semmiképp sem akartak beletörődni, hogy vége, és még percekig lelkesen tapsoltak a teremben, visszahívva Kotzent a színpadra. Ez volt az igazi bizonyíték arra, hogy Kotzen a csapatával ismét teljes gőzzel odatett, és újabb felejthetetlen koncertszeánszot varázsolt, amely mélyen megérintette a közönséget. És a látogató éppen ezt a színpadi hitelességet keresi. Színlelés, művészieskedő protézisek, effektek mögé bújás nélkül, és anélkül, hogy a zene előadásáról a színpadi díszletek tömege és a számok közti véget nem érő locsogás terelné el a figyelmet. Kotzennek csak a zene számít és annak hiteles átadása. Mindig kicsit másképp, és mindig bravúrosan. Annyira meggyőzően és őszintén, hogy a koncert végén újra meg újra a fejedbe vésed: egy ilyen koncertre az első adandó alkalommal, a legnagyobb örömmel jössz vissza.
Setlista
1. Sacred Ground
2. 24 Hours
3. Fear
4. The Shadow
5. Help Me
6. Love Is Blind
7. Player
8. Bad Situation
9. Fooled Again
10. My Angel
11. Livin’ In Bliss
12. Peace Sign
13. Instrumental Jam
14. You Can’t Save Me
15. Till You Put Me Down
16. Lie To Me
17. Paying Dues
—ráadás—
18. Go Faster
Képgaléria
