Kettős gyilkosság egy dohos bécsi lyukban (2010)

0 19

Szerző: Aleš Podbrežnik

Helyszín: Escape-Metal Corner / Bécs / Ausztria
A koncert dátuma: 2010. augusztus 23.
Látogatók száma: 250
Jegyár: 15,00€

Tudja még valaki közületek, kik is azok a Lizzy Borden? Emlékszik még valaki erre a zenekarra? Aligha, igaz? Hadd mutassam be hát a következő sorokban minél „ízesebben”, mit üzen a rock világának. A zenekarnak nem kellett sokáig kutatnia a fantázia birodalmában a megfelelő névért: a valósághoz nyúltak. Lizzie Bordenről nevezték el magukat, arról a hírhedt kisasszonyról, akit azzal vádoltak, hogy megölte az apját és a mostohaanyját. A hölgyet, akinek egyebek mellett azt is felrótták, hogy különösen szívesen forgatja a baltát a hétköznapok legalkalmatlanabb pillanataiban, kézzelfogható bizonyítékok híján végül felmentették. De mindegy. A tizenkilencedik század végi eset olyan mélyen belevésődött az amerikai történelembe, hogy ma is a legrémesebb esetek szinonimája maradt. Sőt, ha egy kissé csípős szókapcsolattal élhetek, a „véres amerikai folklór” étlapjának kötelező tétele lett.

A név remek alibit adott a srácoknak ahhoz, hogy átvegyék a Kiss és az Alice Cooper-féle, addigra már bejáratott kiöltözős-sokkolós retorikát, és a sokkhatást a rockkultúrából a heavy metalba is átültessék. A zenekar az első két albumán a hagyományos amerikai heavy metalt „aprította”. Gyorsan és dallamosan játszottak. A „Love You To Pieces” (1985) és a „Menace To Society” (1986) az N.W.O.B.H.M.-láz óceánon túlra átültetésének kiáltványa, amely az Egyesült Államokban zenekarok egész rohamát indította el, akik még gyorsabban és még agresszívebben akartak játszani, mint európai társaik. Alapvetően a Lizzy Borden a fiatal zenekarok ligájába tartozott, mint például a Metal Church, a Crimson Glory, a Riot (ők különben már a hetvenes évek második felétől léteznek), a Liege Lord, a korai Fates Warning és a korai Queensryche. Bármilyen eltérő evolúciós utat jártak is be a felsoroltak a pályájuk további részében, a Lizzy Borden a heavy metal hagyományos fogalmán belül határozottan megőrizte a dallamosság figuráját. Ezt a harmadik albumukkal, a „Visual Lies”-szal (1987) koronázták meg a leghatásosabban, amellyel (a színpadi horrorshow segítségével is) még a akkoriban felfutó glam metal területére is bemerészkedtek. A „Visual Lies” a Lizzy Borden szerzői pályájának legnagyszerűbb pillanata, ahol a zenekarnak sikerült kiválóan egyensúlyba hoznia a metalos ütőerőt és az énekelhető dallamosságot, és ezt a „horror” showszínházán keresztül szemléletesen is bemutatnia. Ezt követte a hard rockosabb, de legalább ilyen jó minőségű „Master Of Disguise” (1989), majd a Lizzy Borden teljesen eltűnt a süllyesztőben.

Csak 2000-ben tértek vissza az élők sorába a kiváló comeback albummal, a „Deal With The Devil”-lel. Bár az új lemezt remekül fogadták, újabb alkotói szünet következett egészen 2007-ig, amikor megjelent a zenekar egy újabb kiváló stúdiókiáltványa, az „Appointment With Death”. A Lizzy Borden tehát olyan zenekar, amely kiváló, de igazságtalanul figyelmen kívül hagyott albumok szerény „csokráról” ismert. A horrorshow mellett mindegyiket díszíti Lizzy egyedülálló hangja. Ez a hang ötvözi a tekintélyt parancsoló dallamos megközelítést a torok hengerűrtartalmában rejlő „lóerők” maximális kihasználásával, amikor a legnehezebben elérhető énekvonalak terepére tévedünk. Ez a Lizzy Borden énekese. Ha ismered Michael Kiske (ex-Helloween), a korai Geoff Tate (Queensryche), a (sajnos már) elhunyt Midnight (ex-Crimson Glory) mérgesen magas hangjainak örökségét, vagy Tony Moore (ex-Riot) hangját, akit emelt falzettjében külön vibrato-árnyalat kísér, mint amilyen a Kingdom Come központi figurájára, Lenny Wolfra jellemző, akkor jó hullámhosszon vagy!

Hogy a Lizzy Borden manapság mennyire kicsi és észrevétlen a szcénában, azt az augusztusi rövid európai turné is bizonyítja. A fesztiváli fellépésekhez a srácok néhány önálló koncertet is hozzáadtak, ezeket igazi „underground” klubokba szervezték. Alacsony gázsival, önkínálattal, a legszükségesebb „személyes” logisztikával (ide számíthatjuk a gitárokat, a mikrofonokat, a gitáreffekteket és a dobszéket), a lehető legolcsóbban „kibérelt” kisbusszal, Lizzy „sminkes bőröndjeivel” és két, botrányos jellemvonásokkal megáldott „nyuszival”, akiknek a Lizzy Borden-koncertek szokásos kritériumai szerint semmiképp sem szabad hiányozniuk a színpadról, érkezett meg tehát a zenekar az osztrák főváros valószínűleg legsötétebb klublyukába. Egy mindennél sokatmondóbb nevű klubba: „Escape-Metal Corner”.

Ott vagyunk a helyszínen. Szokás szerint először a sörárakat nézzük meg, amelyek nem épp pénztárcabarátok, de a szomjunk és a hangulat mást diktál. Lekapunk egy korsót, kettőt, és lassan legurulunk az „alvilágba”. A pincébe. Fent a sörözős rész, a koncertszínpad pedig a pincében van. A belépő ára? Apróság. 15,00€! Hol a világon élheted még át ezt?

A Lizzy Borden fellépése előtt a kis létszámú klubközönséget az osztrák metalbandák, a Virtual Disease, a High Healer és a Katjusha melegítették be. Mindhárom előadó egyébként minőségi játéka és üvöltözése azt bizonyította, hogy a tagok tudnak valamit, és van bennük erő. Csak karizma és színpadi jelenlét nincs egy szikra sem. Éppígy egyediség és felismerhető szerzői hang a zenében. Ennek ellenére azonnal meggyőződhettünk róla, hogy a klubban nagyon nehéz a helyzet a megfelelő hangbeállításokat illetően. A három hazai zenekar beválogatása viszont azt bizonyítja, hogy minden koncertszervezőnek ez az egyetlen helyes hozzáállás: hazai pályán a nagyobb zenekar előtt helyet adni a hazai előadóknak, akiknek égető szükségük van támogatásra az áttöréshez.

Öt perccel múlt este tizenegy. A zenekar hangszeres része a színpadon van, és megnyitja a koncertet a Tomorrow Never Comes című számmal, amely a Lizzy Borden még mindig aktuális stúdióalbumáról, az „Appointment With Death”-ről származik. Két perces késéssel megjelenik a színpadon egy sötét lepelbe burkolt alak, aki a mi kedves nénikénket testesíti meg, aki mindannyiunkat végzetesen csak egyszer kérdez meg az életben. A pinceterem teljesen megtelik, a színpad előtt vagy 200 fej zsúfolódik össze. Többet nem is lehet beszuszakolni. És hogy néz ki a hely? „Hosszúkás.” Szokatlanul keskeny és mély színpad. Szerencse, hogy a zenekar tagjai nem akkora emberek, mint Raša Nesterovič, mert a fejük elbújna a mennyezetből kilógó vízvezetékcsövek között.

A lyukban tehát nagyjából 200 fej párolgott, akiket arra ítéltek, hogy megküzdjenek a helyiség maró nedvességével, hiszen a koncertszínpadot egy száz (vagy több) éves épület pincefalai veszik körül. Az ilyen épületekről pedig köztudott, hogy magukhoz vonzzák a nedvességet. Ehhez adjuk hozzá, hogy a helyszínen szabad a dohányzás, és a „győzelem” a tiétek! A zenekar tagjai a színpadon közel sem élvezték az ilyen környezetet, de profiként látható megterhelés nélkül elviselték, és csak az anyag előadására koncentráltak.

A hang egyébként rossz volt. A gitárok teljesen kivehetetlenek voltak. Pillanatokra teljesen hallhatatlanok, vagy a riffek rendre elnyomták az egyhúros cirádák összes dallamos futamát. Szerencsére a Lizzy Borden énekhangja tisztán áttört ezen a hangzavaron. Az énekes bebizonyította, hogy még mindig kivételes erővel és energiával bír. Különösebb megerőltetés nélkül megszelídített minden, még a legnehezebben elérhető, legmagasabb fekvésekbe tolt énekszekvenciát is. A Lizzy Borden remek setlistát állított össze. Közvetlenül a nyitás után eljátszották a tulajdonképpen kötelező Red Rumot az elsőlemezről, a „Love You To Pieces”-ről, a nyitószakaszt pedig a „Visual Lies” dallami kidolgozottság szempontjából egyik legszebb számával, a Voyeur (I’m Watching You)-val fűszerezték. Rögtön az első szám alatt Lizzynek „megdöglött” a vezeték nélküli mikrofonja, mire színpadiasan a földhöz vágta, majd leakasztotta a mikrofonállványról AC Alexander gitáros mikrofonját, és így azonnal megoldotta a váratlan zavart.

A koncert első fele bemutatta Lizzy híres arcmaszk-sorozatát, a bunkó- és baltaforgatást, az igazi hangulati fordulópontot pedig a „Deal With The Devil” album There Will Be Blood Tonight című száma hozta. Ekkor megjelenik a színpadon az első a két „nyuszi” közül. Miközben a lány vonaglik, Lizzy (zombi arcmaszkban) mögé lopakodik, szabaddá teszi a nyakát, és saját magát hívja meg egy igazi vámpírlakomára. Amikor vége a lakmározásnak, az egyik technikus alázatosan egy tetején nyitott koponyát hoz neki, tele „vérrel”. Lizzy rövid „sétát” tesz az első sorok között, ahol vörös löttyel áldja meg a legforróbb fejeket (értsd: csajok, vigyázat!). 

A Lizzy Borden megújult csapattal lépett fel Bécsben. Az eredeti tagok, Lizzy Borden (ének) és Joey Scott (dob), aki mellesleg állítólag Lizzy (vér szerinti) fivére, mellett ott van Marten Anderson (basszusgitár), aki 1992 óta „szolgál” a zenekarban, valamint két teljesen új arc. Két gitáros. Az egyik Dario Lorina (egykor a Warrant énekese, Jani Lane kísérőcsapatának, valamint a Mr. Big énekese, Eric Martin kísérőzenekarának tagja  ), aki tavaly Iro K. Black (ex-Vicious Rumors, ex-Heathen) helyére lépett a felállásban, a másik pedig az óiskolás amerikai speed metalosok, a Warrior gitárosa, AC Alexander, aki idén Chris Sanders helyére került a Lizzy Bordenben.

Mindkét gitáros, fiatalságukhoz képest a idősebb zenészekkel közös edződés során nagyon gyorsan megszerzett tapasztalatnak köszönhetően, abszolút magabiztosan uralta a klasszikus Lizzy Borden-anyagot, az Anderson–Scott ritmusszekció pedig hibátlanul működött. Az egyetlen dologra, amire a srácoknak vigyázniuk kellett a koncert alatt, az volt, hogy ne botoljanak egymásba, és hogy senki ne essen le a színpadról. Hát igen, nehéz egyáltalán működni három-négy négyzetméteren, ha néhány nappal korábban a Wacken Open Air fesztivál színpadán álltál több tízezer ember előtt… Lizzy Borden kivételes frontember. A karizma mellett hihetetlen „showman”, aki szorosan maga mellett tartotta a közönséget, úgyhogy az átéléssel együtt énekelt. A srácok teljesen könnyedén maguk mellé állították a publikumot. A közönség azzal, hogy a refrénverseket tudta, különösen a Me Against The World („Visual Lies”, 1987), az American Metal („Love You To Pieces”, 1985) és általában a záró Give ‘Em The Axe (az azonos című 1984-es EP) alatt, bizonyította, hogy a Lizzy Bordent még nem felejtették el. Mindenesetre ez a közvetlenül a színpad alatt tolongó maroknyi „felpörgött” népség volt, amely jelentősen hozzájárult a végtelenül szórakoztató koncertvibrációhoz.

A Lizzy Borden szóval kihozta a maximumot a nehéz koncertkörülményekből, amelyek közé szinte nem lehetett veleszületett kopoltyú és beépített légszűrő nélkül belépni. Lizzy színháza teljesen sikerült, emellett megerősítette, hogy még mindig kiváló énekes, aki azon mai énekesek ligájába tartozik, akik rendkívüli erőt fejtenek ki széles énekhangterjedelmen át, és a legmagasabb pontokon is érintetlenül tartják azt. Vagyis az egyik legjobb énekes azok közül, akik a tiszta dallamos énekstílust használják.

Gyorsan telt az idő. A srácok a Rainbow-szám, a Long Live Rock And Roll előadását „az ezüst hegy emberének” (Ronnie James Dio) ajánlották, így csatlakoztak a rock- és metalzenekarok azon koncertgesztusához, amelyről a 2010-es év még sokáig emlékezetes marad. Ez volt a szabályos rész zárása. A záró szakasz különösen intenzív volt, hiszen a felállás éppen ebben érte el a fellépés csúcspontját. Ehhez bevették a repertoárba az elsőlemez Rod Of Iron című számát, annak utódját, a Notoriousst, és az említett Give ‘Em The Axe-et az EP-ről, amellyel lezárták a koncertet. A Red Rumot kihúzták a ráadásból, és teljesen az elejére tették, így osztva el saját repertoárjuk koncertenergiájának megmutatkozását, a zárást pedig a Master Of Disguise-zal („Master Of Disguise”, 1989) is megfűszerezték, amelyre éppen ezen a helyen nem számítottam volna.

A feszültséggel teli fellépés bizonyította a zenekar kiváló formáját. Az ember csak egyet kívánna. Hogy egy ilyen zenekar mindig elég nagy színpadot kapjon, ahol a maximumig kibontakoztathatja híres horrorszínházát. Vagyis voltak korlátok. Egy ilyen fojtogató lyukban, mint az Escape-Metal Corner, ez teljesen normális. Sajnos. A szlovén főváros Metelkovájának helyszínei ehhez a klubhoz képest igazi Las Vegasok. A koncert után a zenekar időt szakított a rajongókkal való találkozásra, így a látogatásunk hozadéka még teljesebb lett. Ennek kapcsán AC Alexander a beszélgetésünk során utalt rá, hogy a zenekar idén decemberben új európai turnéra indul. Reméljük, hogy valahová közelebb Szlovéniához, és reméljük, hogy olyan helyszínre, amely tényleg egy koncertteremhez hasonlít, nem pedig egy biciklitárolóhoz. Addig is viszlát.

fotók: Martin Prezelj

p.s.: Hogyan nézett ki a Lizzy Borden fellépése a Bang Your Head!!! fesztiválon 2008. június 28-án, amikor a zenekar egy napon belül kétszer is játszott (másodszor a lemondott Hardcore Superstar helyett), azt elolvashatjátok ITT. Hogyan szerepelt a Lizzy Borden gitárosa, AC Alexander a Warriorral a Bang Your Head!!! fesztiválon egy évvel később, pontosabban 2009. június 27-én, azt elolvashatjátok ITT.

Setlista

HIGH HEALER setlista: 1. Conquerors 2. Medea 3. The Touch 4. Iron Torpedo 5. Kalaschnikov 6. Power To The Cord 7. Metal Obsession 8. Bontempi Killers KATJUSHA setlista: 1. Born To Run 2. Eat Me Raw 3. The Devil’s Jester 4. Master Of The Hellion 5. Holy Spirit 7. Red Light Trip 8. Rude Attitude 9. Misery In Black 10. Lucky Parasite 11. Forever Love It Loud LIZZY BORDEN setlista: 1. Tomorrow Never Comes 2. Red Rum 3. Voyeur (I’m Watching You) 4. Live Forever 5. Eyes Of A Stranger 6. Under Your Skin 7. We Only Come Out At Night (intro) 8. There Will Be Blood Tonight 9. Me Against The World 10. American Metal 11. We Got The Power 12. Rod Of Iron 13. Long Live Rock And Roll —ráadás— 14. Notorious 15. Master Of Disguise 16. Give ’em the Axe

Képgaléria

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik