Keserédes tizenhat év a Sweet Sorrow-val! (2012)

Arhiv Arhiv Utoljára módosítva: 11. június 2026

Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad

Helyszín: Gala hala, Ljubljana
A koncert dátuma: 2012. 06. 09.
Látogatók száma: 100
Jegyár: 5€/7€

A ljubljanai Sweet Sorrow az egyik leghosszabb ideje megszakítás nélkül működő metalbanda a szlovén földön: tizenhat éves pályafutása alatt négy nagylemezt adott ki, (társ)szervezője volt a legnagyobb szlovén metalturnénak, a Negligent Sorrow-nak a hazai thrash-bajnok Negligence-szel, és a tagcserék tényleg szép számú hulláma ellenére (amelyeket a legenda szerint a volt basszusgitáros, Ragnar Belial Us falt fel) mégis sikerült aktívnak és mozgékonynak maradnia. Három éve jelent meg a Sweet Sorrow mostani, aktuális lemeze, a 1000th Millennium, amely pillanatokra ugyan kicsit túlságosan az Amon Amarth felé kacsintott, többek közt a lerágott csontnak számító viking tematika miatt, ám egyben a zenekar addigi legambiciózusabb és kiválóan kivitelezett projektje volt… Egészen a szombati koncertig, amellyel a Sweet Sorrow számos vendég társaságában (és sajnos túl kevés közönség előtt) megünnepelte fennállásának 16. évét, és kétenyi órás, maratoni repülésben végigszáguldotta a diszkográfiáját.

Egy ilyen ambiciózusan felépített projektnél persze annál több tér nyílik a előre nem látható bakikra, amelyek ezúttal is előmásztak Nifelheim mélyéről. Először is az időjárás játszott ki a Sweet Sorrow-val: áprilisi szeszéllyel vert vissza a június, a bő esőzés miatt a fiúknak a koncertet a szabadtéri udvarról a Gala hala belsejébe kellett áttenniük. Az eredeti tervet némileg megbolygatta, hogy betegség miatt lemondta a vendégszereplést az egykori énekes, Sebastjan Pregelj, de úgy tűnt, mintha ez a pár kellemetlen apróság csak még jobban felgyújtotta volna a fiúkat. A Sweet Sorrow mostani, szilárdan összeszokott felállásában – Marko Košmrlj (ének, gitár), Peter „Rope” Gale (dob), Peter Carič (gitár) és Miha „Obleey” Oblišar – a legújabb lemez romboló erejű számával, a Metamorphosis-szal dördült be a színpadon. És amikor azt mondom, dördült, akkor azt is értem: a Gala hala hangzása ezúttal tényleg úgy szólt, ahogy egy metalkoncerten szólnia kell – impozánsan, szétverően, tisztán, érthetően és főleg hangosan! Mare a suta, szégyenlős kezdetekből (Metamorphosis, hehe) magabiztos, remek frontemberré változott mély hörgéssel, ráadásul a stabil ritmusgitár-alapról is ő gondoskodik. Peter Carič dallamos riffjei nélkül a Sweet Sorrow nem az lenne, ami, ahogy Rope ágyúsortüzei a dobok mögül és a színpadon szélmalmozó Obleey mély basszusvonalai nélkül sem. Az első (várt) meglepetésre a 1000th Millenniumról játszott három szám után kellett várni, amikor berobogott a színpadra Valentin „Bufo” Bufolin, aki 2003 és 2006 között üvöltött a Sweet Sorrow-ban, és a zenekarral felvette a Northland albumot. Valentint hangos skandálás hívta színre: „Bufo, Bufo!”, érkezését Mare azzal kísérte, hogy még mindig kicsit hibbant. És valóban: Bufo több év kihagyás után is megmutatta, hogy még mindig uralja a színpadot és a közönséget, ráadásul remek hangi formát és kondíciót mutatott, hiszen a szett több mint felét végigüvöltötte a Sweet Sorrow-val, a Northland-dalok mellett átvette Sebastjan szerepét is, elvitt minket az On Life and Death lemezre, és a The Solitary Reaper klasszikussal a Breaking the Silence debütre is. Kár, hogy a fiúk a debütről nem kapargattak elő még egy-két dalt, de a szettlista gyengeségét a zenekarnak semmiképp sem lehet felróni! A két és fél órányi agresszív és egyszerre dallamos death metal mérlege ugyanis a következő volt: 31 eljátszott dal, a 1000th Millennium és a Northland teljes egészében, gazdag válogatás az On Life and Death lemezről, klasszikus a debütről, az I Am Pain kislemez, valamint a Do pekla (amelyet az első szlovén metalválogatásra, a Slovenian Metal Vol. 1-re vettek fel) és az Apparition (amely, ha nem tévedek, hivatalosan sosem jelent meg). Mindehhez hozzá kell számítani a zenekar összes vendégbarátjának fantasztikus teljesítményét is, akik a Sweet Sorrow tizenhat éve alatt így vagy úgy részei voltak a banda történetének. Bufo brutális énekkel, magabiztosan előadott tiszta énekdallamokkal és az igazi frontember karizmájával könnyedén sakkban tartotta a közönséget, de a hangszeres harcosok sem teljesítettek rosszabbul: Blaž „Ramious” Lončar (gitár; a zenekarral felvette a 1000th Millenniumot), Luka „Lux” Žnideršič (gitár; Brezno, Sagaris), Aljoša „Vrolok” Hrastar (gitár; Necrotic), Jan „Jey” Švigelj (gitár; Negligence), Rok Marolt (jó volt újra hallani brutálisabb kiadásban, hiszen a Broken Arrow-ban egyébként romantikusabb, finomabb gitárvonalakat nyúz) és Gorazd Maček (basszus; Scaffold). A pontot az i-re Alex Škofljanec tette fel remek énekteljesítménnyel, a koncert valószínűleg legvadabb pillanatáról pedig maga a dobos, Rope gondoskodott, aki állatiasan üvöltötte végig az I Am Pain-t. A mostani négyes tagjai a koncert alatt többször hangszert is cseréltek, és bebizonyították, hogy többhangszeres játékosként is megállják a helyüket: Rope így néhányszor a dobverőket gitárhúrokra cserélte, a székébe pedig ügyesen beült Mare. A legjobb pillanatokat ezúttal természetesen az On Life and Death albumra tett kirándulások jelentették, amelyről a Sweet Sorrow koncertjein az elmúlt pár évben egyáltalán semmi sem hangzott el. Csodás volt alaposan átmozgatni a nyakat az On the Death of Anne Bronte klasszikus alatt, főleg pedig a Ko bom mrtev és a Sanjam himnuszok közben, amelyek alatt a kompromisszumok nélküli, profi előadásnak köszönhetően néhány jelenlevő őszinte nosztalgiát érzett.

A zenekar a csaknem háromórás show-ban egy szemernyi fáradtságot vagy motivációvesztést sem mutatott, az új és a klasszikus anyag előadása végig csúcsszinten volt, a számos vendég pedig, akik hibátlanul teljesítették feladatukat, különösen szép gesztust tett a bandának. Sajnos ezt a közönségről nem lehet elmondani, amely már a szett felénél nagyobb fáradtságot mutatott, mint a zenekar, amely értünk izzadt a színpadon. Tényleg kár, hogy egy ilyen jól kivitelezett, három hónapig készülő projekttel nem érdemelt ki a banda legalább egy tisztességes, százfős közönséget, amely a Sweet Sorrow kemény tizenhat évéért legalább őszinte, becsületes tapssal adózott volna. A Sweet Sorrow-t szerencsére ez nem állította meg, és a harminc eljátszott dal után a végére felgyűjtötte a színpadra az összes vendéget (a színpad megremegett a szlovén metalszíntér tizenkét képviselőjének súlya alatt!), és az ünneplést az U2 klasszikusának, a Sunday Bloody Sunday-nek üzenetértékű előadásával zárta. A gördülékeny szervezéssel (amelybe például a házi készítésű tömények kóstolója is belefért a Sweet Sorrow merchandise-standján!), a remek hangosítással, a színpadon uralkodó baráti hangulattal és a maratoni szettlistával a Sweet Sorrow bebizonyította, hogy nem véletlenül a hazai metalszíntér egyik legfontosabb képviselője. Sweet Sorrow: mindent a legjobbat, és találkozunk a 32. évfordulón!?