Kiadó: Columbia Records
Megjelenés dátuma: 1986. 4. 14.
Producer: Tom Allom
Játékidő: 40.58 perc
Műfaj: Heavy Metal
Értékelés: 7.5/10
Ezt a lemezt egyáltalán nehéz befogadni, ha az embert nyomasztja a Judas Priest név és a „Turbo” elődeinek súlya. Aki viszont átlép ezen az akadályon, egyszerűen el lesz varázsolva. A varázslatosan színes gombokkal és villogó lámpákkal teli szintetizátorfejlesztési forradalom ekkorra már erősen beágyazódott a kommersz zenébe, és a Duran Durantól Michael Jacksonig a popzenészek igazi mesterekké váltak a használatukban. A trend előbb-utóbb a metalbandákat is elérte, és az 1980-as évek közepén a metalosok lelkesen tanulgatták a szintik kezelését.
Ezt a Judas Priest sem kerülhette el, akik folyton meglepték a világot azzal, mennyire bátran kísérleteznek az „ismeretlennel”. A „Turbo” a létrejötte során lenyelt zenei kísérletek mennyiségét tekintve a banda történetében biztosan az első helyen áll! Tévedés az albumra puszta kommersz húzásként tekinteni: én személy szerint bátorságot és új kreatív ötletek őszinte megszületését látom benne, amelyeket a zenekar tagjai abban az időszakban a felszínre hoztak. Vajon a „Turbo” valami érdekes korai pop/metal hibrid? Nem, nem. Csak éppen a megjelenésekor akkora volt a sokk, hogy a média extrém módon felkapta és felfújta az ügyet, ez még jobban felkavarta a port az emberek között, és innen van, hogy a „Turbo” szó hallatán sajnos gyakran minden ok nélkül mindenféle csodabogár jelző merül fel. A „Turbo” tényleg külön fejezet, de alapjában véve még mindig 100%-os heavy metal!
Nem is az zavarja a lemez nagy részét, hogyan használják a szintetizátorokat, hanem hogy a hallgatóság egyszerűen nem volt képes elfogadni, felfogni vagy megérteni ezt a minőségi ugrást. A Judas Priest a „Turbo”-n már nem nyersen tépte, fűrészelte és tombolta végig a számokat, a fekete bőr imidzset is színesebb bőrre cserélték, elkezdtek glam módra sminkelni, a frizurák begyűrűzött, hajlakkal felpumpált tupírok lettek, Dave és K.K. pedig egy dauert is megengedett magának. Az apokalipszis-szövegeket szerelmes költészetre cserélték. Hihetetlen, mennyire glamúr- és pompaszagú lett az egész a Judas Priestnél!
Már a két nem túl jellegzetes kislemez, a „cukormázas” Turbo és az ultrakönnyű Parental Guidance, amelyek az album előtt jelentek meg, sejtette a rajongókkal, hogy valami nagyon gyanús készül. Így aztán a metalosnak simán kiverhette a biztosítékot, vagy akár szívinfarktust is kaphatott, amikor 1986-ban felpörögve hazaszaladt a lemezboltból a zenekar legfrissebb bakelitjével a hóna alatt, és ugrott a lemezjátszójához, hogy átadja magát az első felületes hallgatásnak – epekedve várta ugyanis, hogy előtte lesz egy ugyanolyan felhúzott album, mint az elődei, a „Defenders Of The Faith” és a „Screaming For Vengeance”.
A lemez a címadó számmal nyit, méghozzá hogyan! Egy UFO-flotta landolásával. Sokkoló: az elején csak Halford és egy dobtorpedó szól, aztán a Priest ravaszul körről körre adagolja a jövő sokszínű hangpalettáját, és beépíti a saját torzított klasszikus elemei közé, így a végén egy tökéletesen színes szerzemény kerekedik ki. Produkciós szempontból az album megint előrelépés. A dobok még mélyebbek és teltebbek, a gitárok hangzásában teljesen elkülönülnek egymástól, és ugyanez igaz a basszusgitárra is. A hangszerek egy ponton sem „ugrálnak egymás képébe”, egyformán kifejezőek. A nélkülözhetetlen Halford a produkció középpontjában ismét teljes fényében ragyog.
A „Turbo” kiváló hangulati ugrást kínál, hiszen a lemez második felében egy lépcsőfokkal följebb lép. A legintenzívebb, legmagasabb hangulatú pillanatok egyike az Out In The Cold atmoszférikus drámájában van elkapva. A gitárszintik azonnal jelzik, hogy a zenei technológia kullogott a muzsikusok ötletei mögött, a hangzás viszont egyenesen a nyolcvanas évek közepére repít vissza. Maga az intró ma teljesen kopárnak és idegennek hangzik, a gitártorzítás megrögzött hívének pedig egyenesen ízléstelennek. Ezért nagyon nehéz megalapozottan kiállni amellett a tézis mellett, hogy a szintiket a lemezen teljes mértékben remekül használták volna; a „Turbo”-n biztosan lehetett volna rajtuk javítani, akár úgy is, hogy néhol kihagyják őket (például az Out In The Cold bevezetőjében). Ami a gitárszintik bevonásával készült metallemezek tökéletességét illeti, mint az akkori idők trendjét, 1986-ban az Iron Maiden a „Somewhere In Time”-mal földbe döngölte az egész metalkonkurenciát.
Na de térjünk vissza. Az Out In The Cold egyébként kiváló szám, tele szomorúsággal, vágyakozással, kétségbeeséssel. Az érzéki Rob Halford a középpontban. A dal úgy van felépítve, ahogy a Priest csak tudja, a hangszeres részben igazi csúcsponttal. És micsoda glam hangzást kapnak a dobok a produkcióban!!! Ehhez a számhoz a Wild Nights, Hot & Crazy Days kiváló kontrasztot ad, mert átragyog rajta a fény, Rob pedig a nyugodt, kifinomult hozzáállását féktelen sikoltozásra cseréli. Az Out In The Cold mellett a másik atmoszférikus csúcs a Hot For Love előrefrénjében van elkapva, amely a „Nowhere to run,…” sorral nyit – egy bomba, amitől feláll a szőr a hátadon –, a dal csúcspontja pedig ismét a kidolgozott hangszeres betétben van. Mindez tiszta feelinggel, a szívre hallgatva. A záró detonátor, a Reckless megőrzi a magas hangulatot, ennél jobb lezárást a lemezen nem is kívánhatnánk.
A lemez slágerei a Locked In, a gitárduó szólóinak fantasztikus keresztüzével, és a Reckless. A szólók már teljesen a Ram It Down szellemében szólnak. A két gitáros folyamatosan fejlesztette a játékát. Az egyedi hangzással, amelyet ez a páros árasztott, és az állandó kísérletezéssel egyfajta emlékművet állítottak maguknak. A produkció hangzása a szólókban és a szólójátszás stílusa egyenes kitörés a „Ram It Down” (1988) felé. A „Turbo” tehát számukra csak egy állomás a folyamatos, pozitív változásban.
Az első bónusz a felpörgetett, gyors metalcsapkodás, az All Fired Up, amelyen nincs semmilyen szintetikus púder, és ezért még jobban a két évvel későbbi, a zenekar tollából szalagra került dolgok felé húz. Gyorsabb szám bármelyiknél, ami hivatalosan megjelent a „Turbo” lemezen, és igazán furcsa, hogy a banda nem döntött úgy, hogy már akkor felteszi az albumra. Remek színfolt lett volna, és tovább növelte volna a lemez dinamikáját, amelyen számszerűleg a közepes tempójú dalok dominálnak. A másik szám a Locked In live verziója, amely hangulatában és előadásában úgy szól, mintha a „Turbo” világturnéjáról származna, amelyen a Priest felvette a második hivatalos koncertlemezét.
Szerző: Aleš Podbrežnik, 2002
Számlista:
1. Turbo Lover
2. Locked In
3. Private Property
4. Parental Guidence
5. Rock You All Around The World
6. Out In The Cold
7. Wild Nights, Hot And Crazy Days
8. Hot For Love
9. Reckless
két extra szám az album 2002-es remasterelt újrakiadásán:
10. All Fired Up
11. Locked In (Live)
Felállás:
Rob Halford – ének
K.K. Downing – gitár
Glenn Tipton – gitár
Ian Hill – basszusgitár
Dave Holland – dob
