Kiadó: Columbia Records
Megjelenés dátuma: 1990. 9. 3.
Producer: Judas Priest & Chris Tsangarides
Az album hossza: 46.03 perc
Műfaj: Heavy Metal
Értékelés: 10/10
Ez a heavy metal egyik legkülönlegesebb albuma! A metálosok bibliája! Valahányszor a rajongók kiejtik a nevét, a környezetükben mindenki megborzong a tisztelettől, ugyanakkor határtalan boldogságtól repesve, hogy részesei lehetnek annak a fantasztikus varázslatnak, amit a „Painkiller” kínál. A legfontosabb, hogy az album megszületéséhez vezető tényezők ideális módon álltak össze. Amikor az eredeti ötlet eléri a kívánt célt.
A „Painkiller” gyújtó erejűen, a dupla lábgép dübörgésével nyit, ami a Judas Priest új arcának új összetevője. Miért is lett volna ettől az album bármiben különleges?! A Judas Priest megmutatta, hogy a korábbi lemez pusztító hangzását még fokozni is lehet. Ez az új arc és hangzás elképzelhetetlen lett volna az új dobos, Scott Travis érkezése nélkül. Scott Travis a Racer X-ből jött (ma is játszik benne), és az új technikája kulcsfontosságú volt a Judas Priest addigi legnehezebb hangzásának kialakításában. Ami egyáltalán izgalmassá teszi a lemezt, az már a címadó dal, amelynek főriffje fél hanggal lejjebb van hangolva – ezt a Judas Priest korábbi lemezein elkerülte. Ez a „Painkiller”-t a teljes Judas Priest-életműhöz képest egészen más szintre emeli. Mintha egy másik galaxisból pottyant volna ide. A Judas Priest a „Painkiller”-rel végleg elvágta a köldökzsinórt a hetvenes évekkel. Az összes korábbi lemezen ott volt a rock’n’roll íze, amit a Judas Priest a kezdetektől magával cipelt, még ha csak a legkisebb szellőként szűrődött is át a zenekar rezgésein. Ezért volt a „Painkiller” hihetetlenül sikeres, és ez ma is igaz rá! Sikeres abban, hogy egyesíti az összes régi rajongót, akik mindig is csodálták a zenekar kivételes érzékét a finoman adagolt, a dallamosságot és az agresszív tartást egyensúlyban tartó dalszerzéshez, valamint a thrash hangján felnőtt fiatalabb metálosok nemzedékét, amely természeténél fogva mindig brutálisabbat, gyorsabbat, hangosabbat, egyszóval nyers erőt követelt. A „Painkiller” minden attribútumot egyesít. Ezért ezen az albumon egyetlen gyenge pont sincs.
A nyitó címadó dal azonnal meggyőz. A pusztítóerő fokozását és egy újabb adag metalizált, vámpírosan megvadult hozzáállást kapunk az új Judas Priesttől, a háttérben pedig végig ott lappang valami gonosz „feel”, ami folyamatosan erősen jelen van. Az is lenyűgöző, hogy a dal valójában meglehetősen összetetten felépített és természetesen technikailag teljesen kidolgozott, mégis hihetetlen könnyedséggel mászik a fülbe, ahol határtalanul élvezhetjük a teljes metálragyogását.
A lemez abban is különleges, hogy valahányszor a srácok brutálisabb vizekre evezenek (legszembetűnőbben a címadó dalban, az All Guns Blazingben és a Metal Meltdownban), Rob Halford énekével végig gondoskodik a dalok egyenrangú dallamosságáról. Azok a dalok, ahol az arány egyértelműbben a dallamosság felé billen, a Night Crawler, az kiváló billentyűs hangszereléssel dolgozó A Touch Of Evil és a Between The Hammer & The Anvil. Utóbbi kettő az album hangulati csúcspontja. Csúcsokat kiemelni mégis nehéz: minden szám maximálisan kicsiszolt, és árad belőlük az a rendkívüli varázs, amelyet a Priest tapasztalt vén rókákként képes volt megidézni. Hogy hol vannak a csúcspontok, azt ezért mindenki döntse el maga.
Az egyik legszebben megformált riff biztosan a Leather Rebelben van. Itt a dupla lábgép sortüze a gitárok tombolásával párosulva különösen erős kontrasztot teremt. Az album tele van hatalmas intenzitással és dinamikával. Az ötödik szám, a Metal Meltdown megint a két gitáros újabb rapszódiája, tele lead szólókkal és mindenféle szaftos gitárdíszítéssel. Minél agresszívebb a Priest, annál nagyobb hévvel üvölt Halford is. De az éneksora, bármilyen rombolóan megvadul is, az egész lemezen megőrzi a kivételes dallamosságát. Halford nem vakon üvölt, mindvégig teljesen átéli, és alkalmazkodik az adott dal pillanatnyi hangulatához.
A remaster első bónuszdala a soha ki nem adott, fantasztikus metálballada, a Living Bad Dreams, tele érzelmi töltettel. A második bónusz a Leather Rebel „live” változata. Be kell vallanom, hogy Rob éneke ebben nem a legmeggyőzőbb, főleg a refrénben nem, ami arra utal, hogy a fickó már nem lélegzett egyszerre a zenekar többi tagjával.
A Priest úgy üvölt, mint soha. Ez az album a zenekar emlékműve és ékköve, amely a Judas Priest koronájában az összes kiadott lemez közül a legnagyobb intenzitással ragyog. És ennyi év után is hihetetlenül inspiráló a fiatalabb metálzenekarok számára. Hol kezdte a Judas Priest, és mit mondott ki 21 évvel később a híres „Painkiller”-rel. Szomorú tény, hogy ez volt az utolsó lemez, amelyet a metálikon Rob Halforddal vettek fel. A Judas Priest soha többé nem szól majd így.
Általánosságban azonban, annak ellenére, hogy Rob nem lesz már a zenekarban, a Priest célja fennállása során soha nem az volt, hogy önmagát másolja. A Judas Priest mindig a folyamatos pozitív változásra, az örök tökéletességre és az elért dolgok továbbfejlesztésére törekedett. Ez volt az ő ütőkártyájuk, amelynek köszönhetően mindig talpon maradtak a maguk felismerhető és mindig helyes útján. A Deep Purple azt mondaná: „Listen, Learn And Read On!” A Judas Priest esetében sincs ez másként. „Fighting on with dignity, in life and death we deal, the power and the majesty, amidst the blood and steel.” A One Shot At Glory egyes sorait érthetjük úgy is, mint Rob személyes rekviemjét a zenekarnak, például ezt: „Fate stands before me, words have all been said!” vagy: „Destiny calls me (új kihívások az élet útján), one night of fire (az a lángoló hit, amelyet a zenekarba fektetett), One Shot At Glory (minden munkája, amely ennek az erős hitnek a termékeként az évek során testet öltött a zenekarban)”. Miközben az égbolton új nap virradt, a zenekar egyik eposza éppen diadalmasan és örökre lezárult. A „klasszikus” Judas Priest korszaka ezzel beteljesedett.
Szerző: Aleš Podbrežnik, 2002
Számlista:
1. Painkiller
2. Hell Patrol
3. All Guns Blazing
4. Leather Rebel
5. Metal Meltdown
6. Night Crawler
7. Between The Hammer & The Anvil
8. A Touch Of Evil
9. Battle Hymn
10. One Shot At Glory
bónuszdalok a 2002-es remastered kiadáson:
11. Living Bad Dreams
12. Leather Rebel (Live)
Felállás:
Rob Halford – ének
K.K Downing – gitár
Glenn Tipton – gitár
Ian Hill – basszusgitár
Scott Travis – dob
