Helyszín: Ljubljana / CUK Kino Šiška / Szlovénia
Dátum: 2019. március 21., csütörtök
Az izlandi Solstafirről eleinte úgy tűnt, hogy csak egy újabb zenekar lesz, amely elvész a post-metal/rock bandák áradatában. Kétségtelenül megvolt bennük a potenciál, főleg az izlandi melosz miatt, amely a szövegekben és a zenében egyaránt megmutatkozik, de jó sok víz lefolyt a Dunán, mire kiemelkedtek az átlagból. Az utóbbi években jött a nagy ugrás, és elkezdték megtölteni a termeket. A népszerűségük a Metaldays fesztiválon is meglátszott. 2013-ban még a tűző napon játszottak, legközelebb viszont már jobb idősávot kaptak, így a zenekar sokkal kedvezőbb fényben mutathatta meg magát.
Hogy valójában mennyit fejlődött a Solstafir, az igazán csak egy klubkoncerten derülhet ki. A zenekar visszatérését a Kino Šiškába hirdették meg, ami több mint beszédes jel. A Kino Šiška ráadásul kiváló választás az atmoszférikusabb, álmodozósabb bandáknak.
A Solstafir egy vonósnégyest is magával hozott, amihez a Kino Šiška nagyterme több mint ideális. A repertoárjukat két részben mutatták be. Szóval olyasmi, ami egy fesztiválon szóba sem jöhet. A rajongók eufóriája ezúttal mindenképp jogos volt.
Az izlandiak a Náttmál című számmal nyitottak, amely a post-metal egyik legjobb reprezentatív példája. Lassan indul, de fokozatosan kibontakozik. A torzítással egyre nagyobb erőt kap, sőt a black metalt is súrolja, amit a Solstafir a korai időszakában játszott is. A koncert első fele az utolsó két album anyagára épült, így igazi kedvencek még nem kerültek elő. Maga a fellépés az első részben meggyőző volt. Látszott, hogy a Solstafir hitelesebb akart lenni, amikor a turnéra vonósnégyest is vitt magával, amely a koncert során érezhetően gazdagította a hangzást. A fénytechnikától többet lehetett volna várni, de a Solstafir itt inkább a minimalizmus mellett döntött, ezzel is jelezve, hogy a zenéjük nem csap át túlzásokba.
A második részben egy-egy régebbi dal is elhangzott, de szélsőségekbe itt sem estek. A Solstafir megtartotta a vörös fonalat azzal, hogy kitartott a stílus mellett, amelyről felismerhető. A visszafogottságot az érzelmes ének hangsúlyozta, amely izlandi nyelven egészen különleges ízt kap. Sokat hozzátett a billentyűs is, aki a nyugodt, effektezett gitárokhoz még egy újabb árnyalatot adott. Ütősségből sem volt hiány. A Lágnætti alatt a zenekar igazán belelendült, a hangerő megnőtt, az intenzitás pedig a csúcsra ért.
A zenekar a koncert során meglehetősen keveset kommunikált a közönséggel. Hosszabb beszéd akkor hangzott el, amikor az énekes a depresszióról és az öngyilkosságról beszélt, ami az utóbbi években komoly problémává vált. Az est egyik csúcspontja a Fjara volt, amellyel a zenekar a megjelenése után rengeteg hallgatót szerzett. Ez is egy melankolikus dal, amelyben nagyon kiemelkedik a dallam: ez adja a szám lényegét, és egyben ez az, ami a zenekarban leginkább megfog. A zárásra a Solstafir úgy döntött, hogy inkább a színpadon marad. A Kukl című számban előtérbe kerültek a billentyűk, az érzelmesség ismét más színezetet kapott. Legvégül a Solstafir még eljátszotta a Goddess of the Ages című dalt, amely epikusságával az izlandi melankólia csúcsát jelentette.
A Solstafir a fellépésével kétségtelenül meggyőzött. Jobb fénytechnikára és több vetítésre lehetett számítani a hangulat fokozására, de a jelenlegi ismertségével a Solstafirnak is korlátozott a költségvetése. Még sok minden várható tőlük, ehhez viszont a Solstafirnak még nagyobb közönséget kell elérnie.
Az izlandi Solstafir a Kino Šiškában két szettel remekül mutatta be a melankóliát, az atmoszférát és a zenei kifinomultságot. A látottak alapján úgy tűnik, hogy a zenekar tovább fog nőni, ehhez azonban még némi munkát bele kell fektetniük.
szerző: Primož Novak
fotók: Robi Zupančič
fotók: Aleš Podbrežnik
