Helyszín: Ljubljana / Gospodarsko razstavišče / Szlovénia
Dátum: péntek, 2009. március 27.
Már néhány hónappal ezelőtt kiderült a szlovén metalközönség számára, hogy március 27-én fellép az utóbbi idők egyik legnagyobb európai metalbandája, a svéd In Flames. A szervező az eseményt eleinte a maribori Štukba tervezte, aztán áthelyezte Szlovénia közepére, Ljubljanába, a Gospodarsko razstavišče területére. A 3 évvel ezelőtti Cvetličarna-beli koncert után – emlékeztetőül, akkor a Sepulturával turnéztak együtt – és a tavalyi Metalcamp-os headliner fellépés után ez már a harmadik alkalom volt az utóbbi időben, hogy a svédeket nálunk is láthattuk.
SUPERBUTT
Sokat találgattunk, hogy ki lesz, ha egyáltalán lesz, az előzenekar, hiszen a szervező semmilyen hivatalos információt nem adott ki. Végül egy érdekes nevű magyar metalbandát, a Superbuttot ismerhettük meg. A dobos AC/DC-pólóban ült a székben, a gitáros Pantera-pólóban állt a színpadon, a basszusgitáros pedig kinézetre és mozgásra is hajszálra úgy nézett ki, mint Tim Commerford a Rage Against the Machine-ből. Már ők előrevetítették, hogy különböző műfajokat vegyítő, színes koncertre számíthatunk. A 45 perces fellépés alatt bemutatták eddigi munkásságukat, egyúttal az új albumot is reklámozták, amit az énekes a dalok között jó néhányszor megemlített. Végig váltakoztak a két gitár kemény riffjei és a dühös ének, ami sosem csapott át tiszta growlba, valamint a csendesebb részek, amikor a gitárok elhallgattak, és a ritmusszekció került előtérbe, külön kihangsúlyozott basszusmenetekkel. Az egész valamiféle ipari death metal, heavy metal és időnként hardcore keveréke volt, folyton változó tempóval. Az énekhang is sokat változott: a színpadon álló hatalmas darab ember számos árnyalatát megmutatta a hangjának, a tiszta éneklésről egészen a rekedt, vádló sikoltozásig. A reakciókból ítélve rendesen megcsinálták a dolgukat, már jó néhány „headbangert” lehetett látni munka közben, a végén pedig a Superbutt tapsot kapott jutalmul.
IN FLAMES
Egy jó félórás szünet után végre bevonult a színpadra az In Flames, és a kinti tér, ahol a dohányosok húzták meg magukat, egy pillanat alatt kiürült. Vezetőgitárosként Niklas Engelin lépett színpadra, mert Jesper Strömblad, az együttes rendes vezetőgitárosa és az egyetlen tag, aki az alapítás óta a zenekarban játszik, még mindig alkoholizmus miatt kezelésen van. Ez már a koncert előtt elvett egy kis varázst az estéből. A beugró Engelin jó tíz évvel ezelőtt egy ideig állandó tagja volt a zenekarnak, de egyetlen lemezt sem vett fel velük, csak néhány koncertet játszott.
Az A Sense of Purpose turné már elég régóta tart. Az azonos című album megjelenése óta eltelt egy év, ez alatt a svédek már szinte az összes kontinenst bejárták, Európában pedig e turné keretében már harmadszor bolyonganak.
Az In Flames az a zenekar, amelyről semmi pénzért nem tudom elképzelni, hogy a setlisttel meglepne bárkit. Az évtized elején született néhány dal, amelyek a koncertjeik gerincévé váltak, és nagy valószínűséggel a banda egész működése alatt azok is maradnak. Évek óta nem találkoztam azzal, hogy a Behind Space-en kívül bármi mást játszottak volna a kezdeti korszakukból. Az első két lemez esetében ez még valahogy érthető, hiszen a már említett Strömbladon kívül abból az időszakból senki más nincs már a zenekarban, de nyugodtan eljátszhatnának egy-egy Jester Race-klasszikust – akkor már jelen volt a mostani énekes, Fridén és a gitáros Gelotte (aki akkoriban egyébként még dobolással kereste a kenyerét). Persze most, a ljubljanai koncerten sem történt ez másként. A Trigger, a The Quiet Place vagy a záró My Sweet Shadow típusú dalokból álló gerinchez, ahogy egy új albumot népszerűsítő turnén illik, csatlakozott öt új szerzemény, a setlist többi dalával pedig főleg az elmúlt évtized korszakát mutatták be. Az In Flames történetének e két korszaka körül persze már rengeteg tinta elfolyt, és sok szó elhangzott. Sok régi rajongó hátat fordított a zenekarnak, mert az ezredforduló tájékán letértek az addigi útról, és a nép igényei szerint dolgozó zenegyártó géppé váltak, olyan úton jártak, ami hírnevet és pénzt hoz nekik. Ezzel a svéd metal számú egy exportcikkévé, a kozmopolita metalközeg egyik legkeresettebb bandájává váltak, ugyanakkor egyes igazhitű metalosok számára szinte első számú közellenséggé.
A Gospodarsko razstavišče hatalmas terében, a koncertekhez nem a legkellemesebb környezetben egyesek igazi látványosságra számítottak, de nagyon is keveset kaptak. Kezdem magával a helyszínnel. A „Gospodarc” Szlovéniában, ami nem éppen koncertoázis, egy In Flames-féle bandának túl nagy hely, és ez magán a helyszínen is több mint nyilvánvaló volt, hiszen az első néhány méteren kívül gond nélkül lehetett sétálgatni a térben. De másrészt a szlovén főváros amúgy sem rendelkezik alternatív, közepes méretű koncerthellyel, úgyhogy elhiszem, hogy a szervezőnek nem maradt más választása. A hangzásra viszont valószínűleg jóval jobban lehetett volna ügyelni, mert az valóban katasztrofális volt, és éppen a legnagyobb rajongók jártak a legrosszabbul, hiszen állítólag közvetlenül a színpad előtt hallatszott a legrosszabbul. A homályos gitárok, valamint a halk és teljesen érthetetlen ének inkább másodrangú koncertszínpadokra valók, mint erre a koncertre. A technikusok vagy a helyszín a hibás? Ki tudja, valószínűleg a helyes válasz a kettő keveréke. A rossz hangzásért viszont biztosan nem maga a zenekar a felelős, amely teljesen korrektül letudta a fellépést. Egyetlen In Flames-koncert sem telhet el a gitárosok és az énekes folyamatos helycseréi, valamint Anders Fridén poénjai nélkül. Ezúttal, teljesen a saját stílusában, célpontnak az első sorból választott ki valakit, akit azzal vádolt meg, hogy ő dobott a színpadra valami férfi alsónadrágot. A zenekarnak talán csak a rövid műsort lehet felróni: a nem éppen olcsó jegyért a látogatók többet vártak, mint egy óra huszonöt perc fűrészelést, ráadásról pedig hírét sem hallottuk. Különleges effektekről sem beszélhetünk, legfeljebb a színpad tetejéről a közönségre irányuló, szüntelen reflektorfényről, ami a fellépés végére már igazi kínszenvedés volt a szemnek. Összességében a koncert nem volt nem tudom, micsoda csemege, de egy olyan bandáról van szó, amely sokat koncertezik, így biztosan lesz még alkalom élőben is látni. Zárásként annyit, hogy mindettől függetlenül egyesektől azt hallottam, hogy jól érezték magukat, és hogy az egész valóban >„bombasztikus” volt.
szerző: Urban Bolta
fotók: Mia Milharčič
Setlist:
1. Pinball Map
2. Leeches
3. Delight And Angers
4. Episode 666
5. Drifter
6. Colony
7. The Hive
8. Cloud Connected
9. Alias
10. Move Through Me
11. Only For The Weak
12. Disconnected
13. Come Clarity
14. The Quiet Place
15. The Mirror’s Truth
16. Trigger
17. Take This Life
18. My Sweet Shadow
