Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Ternitz / Stadthalle Ternitz / Ausztria
A koncert dátuma: 2011. május 13.
Látogatók száma: 1300
Jegyár: 30,90€
Így megy ez, ha az Uriah Heep új európai turnéra indul, és legalább három koncertet bejelent viszonylag közel Szlovéniához. Nincs mese, mind a hármat meg kell nézni. A hajszolt száguldozás, az adrenalinlázas, borotvaélen táncoló éjszakák és az olyan határtalan örömök után, amilyeneket csak a rock n’ roll-mulatozás birodalma ismer, és miután a RockLine csapata már meglátogatta az Uriah Heepet Bécsben 2011. május 12-én, másnap pedig Leobenben, jöhetett a harmadik felvonás. Villámgyors rajtaütés az ausztriai Ternitzben!
Ternitz kis ipari városka Neunkirchen, egy nagyobb város közelében, Alsó-Ausztriában. A leobeni éjszaka után délelőtti kószálás következett Ausztriában. Semmi megrázó. Visszaúton megálltunk Grácban, és benéztünk az ottani Media Marktba, ahol rengeteg CD között válogathat az ember, és ahol – a szlovéniai kiábrándítóan szegényes, a vásárlókat lehúzó CD-kínálattal ellentétben – az árak előbb-utóbb legalább alaposan engednek.
Megérkezés Ternitzbe. Heves zápor köszönt, amely lehűti a fülledt levegőt, és elűzi az egekből az idegesítő legyeket. A kék busz pótkocsival, amivel az Uriah Heep ezen a turnén utazik, már szépen parkolt a Stadthalle udvarán! A kebab (olyan, amilyen volt) is jólesett, a söröskorsók iránti közönyünket pedig persze nem is tudtuk volna titkolni. Gyorsan telt az idő, nyolc óra lett, és bent vagyunk a csarnokban. Parkettás padló, elég alacsony mennyezet, a nézőtér fölött erkély. A csarnok kicsi, székestül talán 1500 embert fogad be. Intimebb hangulatot árasztott. És az is lett.
Nem volt olyan tömött és zsúfolt a hely, mint Bécsben és Leobenben, de így is rendes közönség jött össze, úgy 1200 fő. A publikum eléggé más volt, mint Bécsben. Az emberek jóval jobban hasonlítottak egymásra, ami arra utal, hogy Ternitz környékéről verődtek be a koncertre. Kevésbé finom, kevésbé csiszolt nép, nem a bécsi pénzes arcok. Ennek megfelelően annál fogékonyabbak a söröskorsók döntögetésére. Már a koncert előtt szép számmal inogtak lábak az alkoholszármazékok súlya alatt, ami kétségkívül elég mulatságos látvány volt. A helyi előzenekar megint nem hagyott nyomot. A Led Zeppelin-feldolgozások – a Black Dog és a Rock N’ Roll – meggyőzőtlenül szóltak, és egyértelmű volt, hogy az énekes még nem igazán tudja, mit jelent „tökből” énekelni. Akárhogy forgatom, nem akarok negatív lenni. A srácokat biztatni kell. De most valószínűleg csak a rokonok és a közeli barátok szorítottak értük, akik azért jöttek el a koncertre, hogy buzdítsák őket. A többiektől csak az időt rabolták.
Egy szlovén szemlélő számára, aki ilyen helyen találja magát, van itt még valami érdekes. A szlovén publikummal ellentétben, amely a média manipulációjának hatékonysága szerint jár koncertre, és egyes előadókat bombasztikusan a mennybe emel, az osztrákok jóval inkább hasonlítanak a németekre. A rockzenével sokkal hitelesebben azonosulnak, mint a szlovének, akik szégyellnek rockkoncertre járni, hacsak a Szlovén Köztársaság elnöke nem megrögzött rocker. Pápább vagyunk a pápánál. Ilyenek vagyunk. És sajnos Danilo Türk sem rocker! Amikor az Uriah Heep Ausztriában „falura” jön, az egész „falu” megjelenik a helyszínen. Öreg és fiatal. A még alig totyogó gyerekektől az idős nénikig. Mindenkivel találkozol. És mindenki élvezi! Ezt hívják hűségnek. Az osztrák közönség pedig már számtalanszor megmutatta, hogy az Uriah Heep zenéjéhez mindvégig hű maradt. És ez a hűség tart.
Na, abbahagyom az okoskodást. Fél tíz van este, és az Uriah Heep színpadra lép. A mennyezet most alacsonyabb, ezért a színpad is alacsonyabb, a fotósok pedig a színpad és a közönség közötti sávban az első sor felhevült fejeinek értetlen nyakleveseit kapják. Meleg érzés, a zenekar intim közelségben. Mick Box ezúttal fekete ingben, nyakában függő kereszttel, amivel arra a színpadi szerelésre emlékeztetett, amiben 2008. december 13-án a ljubljanai Hala Tivoliban látogatott el hozzánk, csak most nem „Crox” volt rajta, hanem sportos Adiddas papucs.
Az új album, az „Into The Wild” egyik száma, az I’m Ready kiváló választás nyitányként. Szikár, fülbemászó, és igazi egyensúly a tipikus Heep-dallamosság és a rockos ütőerő között. Ebből a számból végig pozitív energia árad. Nem követel meg nagy vokális megfeszülést sem, ezért Bernie-nek remek kiindulópont a hangszalagok bemelegítéséhez. Közvetlenül utána csap le a Return To Fantasy klasszikusa, és a fiúk még emelkedettebbnek tűnnek, ahogy az igényes, többrészes énekdallamokat adják elő, amelyekkel a jól ismert, megrendítő harmonikus Uriah Heep-„gyűrűt” alkotják Bernie hangja körül. Aztán itt van ismét a felejthetetlen klasszikus, a Rainbow Demon, amely a hátgerincen végigfutó borzongást vált ki, olyan kiválóan találják el az Uriah Heep tagjai 2011-ben is, noha a mai felállásból a „Demons And Wizards”-korszak tagjai közül már csak Mick Box maradt a zenekarban. A gyönyörű élményt ugrás követi az új albumra, a csibészes Money Talkra, az extrém hangos Russell Gilbrook áthidaló dobszólója pedig felvezetésül szolgál a szarkasztikus Nail on the Head című rockerhez, amely egyébként az új album első kislemeze és videoklipje.
A hang a csarnokban ismét kiváló. Mint mindig, most is a Gypsy, a July Morning és a Look At Yourself klasszikusok nyújtottak kiemelkedő előadást a koncerten. Ebből a tényből egyszerűen kisugárzik a kora hetvenes években született szerzemények kivételes ereje és értéke. Hihetetlen, hogy négy évtized után is még mindig frissnek, egyedinek, ragadozónak hatnak, igazak a maguk teljes esszenciájában és színpadi varázsában.
Ismét teljes a hatás. A zenekar remek formában, kiváló hangulatban, az eredmény pedig újabb felejthetetlen együttlét a varázsukkal és a zenei esszencia egyediségével. Mick Box hindu guru gesztusaival, türkiz gyűrűivel és karkötőivel, a kötelező kazacsok-lépéssel a July Morning szólója alatt, és azzal a pillanattal, amikor a Look At Yourself dühösen lezárt, testes Heep-riffjének szólója végén elfújja a képzelt lángot a gitár nyakán.
Nincs visszaút! A ternitzi fellépéssel a Heep lezárta háromnapos mini osztrák turnéját, egy kiterjedt új európai turné részét, amely főleg Németországra koncentrál. Egyesével becsúszik mellé néhány ugrás a Benelux államokba, itt van a svájci Prateln, nyáron pedig a tiszteletre méltó urak már az „Into The Wild” új album népszerűsítésének folytatását tervezik észak-amerikai földön. Ne aggódj. Hamarosan visszatérnek a régi európai kontinensre. Ha nem előbb, az idei késő őszön. Az Uriah Heep igazi virágkorát éli. Az „Into the Wild” album a rendkívüli érettség manifesztuma, amely az esszenciáján keresztül negyven éven túl is megzabolázatlan alkotóvágyat, ifjonti lelkesedést és őszinte lelkesültséget, igazi zenei elkötelezettséget és mindenekfelett rendkívüli szívet sugároz! Az Uriah Heep sajátos színpadi attrakció marad, amely nem ismeri a korróziót!
fotók: Aleš Podbrežnik
Setlist
1. Intro 2. I’m Ready 3. Return To Fantasy 4. Stealin’ 5. Rainbow Demon 6. Money Talk 7. Drum solo 8. Nail On The Head 9. The Wizard 10. Into The Wild 11. Gypsy 12. Look At Yourself 13. Kiss Of Freedom 14. July Morning 15. Lady In Black —ráadás— 16. Free N’ Easy 17. Bird Of Prey 18. Easy Livin’
Képgaléria
