Headbanging KUD #2 (2009)

Arhiv Arhiv Utoljára módosítva: 11. június 2026

Szerző: Rok Klemše

Helyszín: KUD France Prešeren, Ljubljana
A koncert dátuma: 2009. 04. 24.
Látogatók száma: 100
Jegyár: 12€/14€/16€

A végre megérkezett tavasz szép, napsütéses szombati időjárása pont jó családi piknikre, kirándulásra, virágágyás közti gyomlálásra, kertecske rendezgetésére… Hát jó, ezt az idilli cuccot hagyjuk inkább az amerikai „white picket fence” álmoknak, minket Trnovóban már a második Headbanging KUD várt. Ljubljanában azon a szombat délutánon igazi idilli csend honolt, mintha a város fele már a tengerhez menekült volna, a KUD előtt viszont ez a csend csak a vihar előtti csend volt. A HBK #2-n nem kevesebb mint hét hazai zenekarból álló szép falat várt ránk, plusz egy meglepetés. Nos, a meglepetésről a hazai színtér egyetlen death/doom bandája, a Cold Dew gondoskodott, a nyakizmoknak némi pihenőt pedig az One Out of Hell tartogatott, akik most sajnos kiestek.

Elsőként a brežicei vikingek, az Asgard futottak be a KUD színpadára a Száván, sárkányhajókon. A brežicei melodikus death metalosok épp csak elkezdték a szlovén színpadok „rape and pilage” jellegű bemelegítését, de elég nagy pozitív meglepetést okoztak. A srácok már jól összeszokottak, a színpadon magabiztosak és energikusak. Látszik, hogy már annak is örülnek, hogy színpadra állhatnak, és ezt a feladatot remekül teljesítik is. Minden tag hozzáállása magabiztos és odacsapós, a számok közti szövegelésekkel a frontember, Luka Žnideršič is remekül teljesíti küldetését, miközben a négyes a számok közt agresszíven és kíméletlenül püföl Thor kalapácsával. Azt ugyan nem tudom, honnan ez a megszállottság a vikingekkel és ennek következtében az elmaradhatatlanul elénekelt Death in Fire, a svéd Amon Amarth himnusza, de a srácok még fiatalok, és biztosan megszabadulnak majd a (túl)nyilvánvaló hatásoktól. „Go, go Hairy Vikings!”

Koroškából, Szlovéniának abból a részéből, amely már szép számú kiváló hazai metalbandát szült (Xenophobia, Funeral March, Wartune, Thraw, …), a következő zenekar, a black metalos Dalkhu érkezett a színpadra. A bandának sokáig gondja volt a felállással, de a tagság végre állandósult, és mélyen benne vannak a bemutatkozó album felvételében, amelynek az Imperator címet fogják adni. Valamivel több mint fél óra alatt a Dalkhu „prekambriumi” old-school black metal-leckét adott nekünk; ha mindenáron párhuzamot kellene vonnom, mondjuk valami Darkthrone-félékhez hasonlítanám. A Dalhkut elsősorban a remek számok jellemzik, amelyek változatosak és színesek, a szerkezetek és a hangszerelések pedig black metalhoz képest gyakran szokatlanok. A Dalkhu még csak most gyűjti újra a koncerttapasztalatot, és ez egyelőre meglátszik a színpadi produkción is, mert a tagok többnyire statikusak, de szerencsére ezt kiválóan pótolja az összeszokottságuk, legyen szó gonosz riffekről, géppuskaszerű dobolásról vagy ördögi énekről. Jön az Imperator…

Az ország keleti végéből a muravidéki pore/grindosok, a Vulvathrone erőszakolták meg a színpadot. Ezúttal új felállásban, malacok és Ančka nélkül. De így még brutálisabban és agresszívebben. A Vulvathrone az este folyamán elsőként rázta meg derekasan a KUD alapjait, és a népet még egy kisebb moshra is rávette. A háromszoros ének úgy öl, mint egy szado-mazo orgia, Saša Herman gitárja továbbra is kíméletlenül, méhrajként zúg, Ozy a többnyire rosszul hallható basszus húrjait sebészi pontossággal szodomizálja, a dobolás pedig továbbra is „domination 101”. A számok élőben gyilkos kombinációi a grind kíméletlenségének és a mindenre, ami pornográfia, kiterjedő, elborult megszállottságnak. Vulvathrone, várjuk hát az új porn-válogatást, addig pedig: „Bitch’s suck Vulvathrone’s tich’s!”

A hörgést és aprítást a gorenjskai death metal szörnyeteg, a Penitenziagite folytatta. Hozzáállásuk kompromisszummentes, energikus és odacsapós! A nemrég felvett The New Evolution demót teljes egészében eljátszották, ami fantasztikus, epikus death metalt kínál romboló dobolással, dinamikus basszusvonalakkal, változatos, színes riffekkel és eszelős szólókkal. Amikor pedig élőben Demshy is kinyitja a száját, és abból a Vomitory vagy az Incantation hörgőinek stílusában kiváló growl tör elő, az több mint bizonyíték arra, hogy a Penitenziagite (bár a nevük kimondásakor kevesen nem törik el a nyelvüket) igazi death metal telitalálat, és jelenleg a Morden és a Scaffold mellett valószínűleg a legjobb hazai death metal banda. A Penitenziagite élőben epikus, romboló és apokaliptikus, és remélem, a jövőben több koncertjük is lesz ennek a remek bandának. Itt az idő egy új evolúcióra!

A bőséges hörgés, blast beat, morbid dallamvezetés és apokaliptikus riffek után jött valami a gyengédebb metállelkeknek is, hiszen színpadra léptek a glames Cyclone-ék. A lány és a srácok az utóbbi időben szorgalmasan gyűjtik a színpadi tapasztalatot, ami nagyon meglátszik magán a fellépésen. A zenekar sokkal jobban összeszokott, és, őszintén szólva, a két utolsó Metal Mania-fesztiválon nyújtott gyenge fellépések már csak halvány emlékek. A saját szerzemények frissen és dögösen szólnak, ahogy egy glamnek szólnia kell, a színpadi energia pedig jól érezhető. A szólók és a riffek pontosan szólnak, a billentyűk szép kiegészítések, legfeljebb némi statikusságot lehet felróni nekik, de ezt főleg Šujo basszusgitáros menti meg. Az énekes nagy fejlődést mutatott, remekül szerepelt az Iced Earth-ballada, a Watching Over Me korrekt előadásában is. A remekül eljátszott Saxon-klasszikus, a Princess of the Night közben a billentyűs Anja magabiztos duettben csatlakozott Anže mellé, a banda pedig ezután még a Bon Jovi-slágerrel, a Livin’ on a Prayerrel is szolgált. A Cyclone bizonyítja, hogy sokat tanult a hibáiból, hogy világos céljai vannak, és ami a legfontosabb: a lány és a srácok fejlődnek!

Az estét a kranji black metalosok, a Morana zárta, akik szintén még gyűjtik a koncerttapasztalatot. Kezdetben már a díszlet is sokat ígért a zenekar logójával és a mikrofon mellé állított hatalmas kaszával, amelynek alján koponya volt. Sajnos azonban legalábbis hangzás szempontjából a Morana fellépése igazi csőd volt. A recsegés, a sípolás, a rosszul hallható gitárok és az elég rosszul kihangosított ének sajnos oda vezettek, hogy a Morana produkciója lett az este leggyengébb. Igazi kár, mert a saját anyag nagyon ígéretes, hangszerelés és szerkezet terén pedig kellően változatos és érdekes. Sajnos így rosszul sült el az In Flames-nóta, a romboló Episode 666 is, és még jó néhány valóban ígéretes szám. De remélem, lesz még alkalmunk sokkal jobb megvilágításban hallani a Moranát, amit a jó saját anyag meg is érdemel. A riffek dinamikusak, a ritmusszekció romboló, a billentyűk remekül feldobják az egészet, az ének nyers és agresszív, csak a számok közti konferálásokon kellene még dolgozni, amelyek továbbra is (szimpatikusan) zavartak és szégyenlősek.

Ha meghúzom a vonalat, a második Headbanging KUD igazi koncertmaraton volt. A szervezők minden dicséretet megérdemelnek a remekül lebonyolított estéért, a KUD France Prešeren újraélesztésére tett kísérletért, és végül azért is, hogy nagy esélyt adnak a minőségi hazai metalbandáknak a bemutatkozásra. Sajnos ezúttal nem volt teltház, mint a Heavy New Year 2-n, de a mostanában tapasztalható koncertbőség megteszi a hatását. Találkozunk a Heavy New Year 3-on és a Headbanging KUD 3-on!

Fotók: Nina Grad