Kiadó: Insideout Music
Megjelenés dátuma: 2020. 7. 24.
Produkció: Adam „Nolly” Getgood
Hossz: 51.54 perc
Műfaj: Progressive Metal/Progressive Rock
Értékelés: 9.5/10
A Haken azon zenekarok közé tartozik, amelyek valahogy áthidalják a régi idők progresszív metaljét, és rendkívül színesen kötik össze a posztmilleniumi metál alműfajok modern trendjeivel. Tulajdonképpen a derék britek ennek az irányzatnak az egyik központi szereplőjévé váltak, amely már jó ideje azzal a felismeréssel nyűgöz le, hogy a rock and roll evolúciója közel sem ért véget. A Haken mellett egész sor zenekar működik a bolygó kontinensein szétszórva (főleg Ausztráliában és Észak-Amerikában), amelyek gondtalanul kacérkodnak a műfaji fúzióval, miközben kifejlesztik a progresszív kalandvágyat, amelyet végig megdöbbentő technikai csiszoltság és összetett szerkezet támaszt alá. A Haken – mint britek – időnként még mindig észrevehetően hagyományosan szólnak, mégis minden nagyobb nehézség nélkül besorolhatók a progresszív metal alkotásának új generációja hírnökei közé, amely magába szívja például a metalcore „breakdown” elemeit éppúgy, mint a divatos „djent” hangzás faragását.
Szóval. A „Virus” valójában egy olyan album, amely már elődje, a „Vector” felvételei idején elkezdett készülni, hiszen a Haken eredetileg dupla albumot akart kiadni. A kettő összefügg egymással, a „Virus” pedig tulajdonképpen látnoki lemez. A címet még azelőtt választották, hogy bárki bármiféle Covid-19 világjárványról beszélt volna. A vírus és a vírusos megbetegedés a kiindulópontban magához a társadalomkritikai felhanghoz kapcsolódik, amelyet az album hordoz. A „Virus” tulajdonképpen az emberi társadalom erkölcsi felbomlásának lenyomata. Ahogy az ember, úgy viselkedik a vírus is. Az ökoszisztémák egyensúlyi törvényeinek alávetése nélkül. És így mindent elpusztít maga előtt, amíg el nem fogy az étele és a helye. Aztán önmagát is megsemmisíti. A Haken a borítón a bakteriofág típusú vírus invazív stádiumát használta, amely a vírustípusok közül látványra a leginkább „alienes”. A vírusok csoportja, amelyhez többek között a Covid-19 is tartozik, túlságosan hasonlít a „karfiolra”, az pedig nem való a metalba.
Az új album mindenesetre jelentősen eltér elődjétől, a „Vector”-tól. Mindenekelőtt tömörebb, mert a művészi lépések és húzások adagolásában még megfontoltabban működik, nagyobb kompaktságra törekedve. Ez azt jelenti, hogy a „nyomatás” az egyik oldalon és a kifinomultság a másikon strukturáltabban oszlik el a lemezen, mint ahogy azt a Haken a múltban tette. Az első öt dalban érezni a zenekar vágyát arra, hogy zenéjét konkrétabb és kompaktabb módon mutassa be. Nem feltétlenül, hiszen progresszívek, mégis. Ez az érzés ott van. Az hangszerelésben tehát „áttekinthetőbb”, mint valaha a pályafutásuk során. Mivel a Haken tetőtől talpig progresszív zenekar, kísérletező készségeit és erényeit a progresszív purizmus jegyében elsősorban egy kiváló és rendkívül ambiciózus, 17 perces, öt részből álló epikus szvitbe csatornázta. Ebben az értelemben ez a legjobbak közé tartozik, amit a Haken eddig létrehozott. Nem azért, mert hosszú. Egyszerűen „tapasz” mindazoknak, akik ezen az albumon után is inkább a Haken „The Mountain” (2013) lemezes korszakánál maradnak. Ez a hosszú, Messiah Complex című dal ugyanis a Devin Townsenddel közös turnén született. A srácok darabról darabra írták ezt a számot, miközben busszal utaztak helyszínről helyszínre. A busz egyik, akár felvételre is átalakított részében pedig demóvázlattá formálták az ötleteket. Ebben a dalban benne van minden, amit Haken néven ismerünk. Kihívják a nehezen túlszárnyalható „The Mountain” művészi magasságát. Rengeteg festői módon atonális pillanattal, amelyek értelemszerűen újra összekötik őket a King Crimson és a Gentle Giant úttörő jó öreg iskolájának trükkjeivel, ugyanakkor ez az elem, amely a dal kifejezetten sötét természetébe ágyazódik, kaotikus érzetet kelt, ahol a megdöbbentő kitörések technikai bravúrba kombinálása, a ritmusszekció poliritmiával és szinkópákkal erényesen adagolt megoldásai végig lenyűgözik, szórakoztatják, foglalkoztatják a hallgatót, és nem hagyják levegőhöz jutni. A Messiah Complex olyan dal, amely a bevezető első részben (Ivory Tower) a Dream Theater hatásait idézi, a kibontakozó melankólia pedig a Hakent a Soen és az Opeth melankóliájához közelíti.
Az összhang kivételes, az észlelés briliáns, a zenekar pedig az új albummal ismét bebizonyította, hogy művészileg egyéni és kollektív szinten is érik. A Haken előnye, hogy kivételes zenészek kollektívája, akik jól érzékelhető eklekticizmust fejlesztenek, az új albummal olyan zenét alkottak, amilyet korábban nem kínáltak a közönségnek, miközben mindenben megőrizték egyedi zenei esszenciájukat és karakterüket. 100%-ban hakenesen viselkednek, és élvezik a saját bőrüket. Az album egyébként sokszor nagyon jól kiegyensúlyozott a zeneileg kompaktabban meghatározott passzázsok és a technikailag összetettebb részek között, és nem hiányoznak belőle a rendkívül kellemesen csiklandozó, szórakoztató, ötletességben tobzódó betétek sem. Ez az album még mindig minden lépésen meglepi a igényesebb hallgatót, és lelkesíti, mert még mindig kellemes adag kiszámíthatatlan fordulatot tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy a „Virus” albumot is többször kell hallgatni, hogy (legalább nagyjából) megüljön a fülben.
Tulajdonképpen érdekes, hogy Ross Jennings kipróbált néhány olyan vokális trükköt, amelyre aligha lehetett számítani. Ha a Messiah Complex szvit ötödik részében, az Ectobius Rexben a dallamvonalai zeneileg különösen szívesen emlékeztetnek Derek Shulman csaknem ötven évvel ezelőtti énekére, akkor az olyan számokban, mint az Invasion, jóval vonzóbban, korszerűbben közelített, valami Leprous és/vagy Caligula’s Horse-féle stílusban. Olyan kompakt és „rádióbarát” dalt, mint a Canary Yellow, a Haken pályafutása során még nem készített. Az album masszívan nyit. Baljósan, a „thrash-metalosított” frazeálás invazív áthatóságával és a közelgő apokalipszis érzetével. Ez a Prosthetic című szám. A „vírusos fertőzés” már a nyitányban „robotizáltan megfosztja emberi mivoltától” az emberiség egészséges gondolkodásának utolsó maradékát, amely így egyformán elmerül a szín, szag és íz nélküli disztópikus világban. A Prosthetic eszelős és bestiális nyitódal, fenomenálisan keresztezve a gitárfrázisok mérgező thrashes tüskésségét a pajkosan széttört ritmusokkal, amelyek kontrasztos díszletet teremtenek a dalnak, és kibontják azt, amit a Hakennél keresünk. Egy egyedi formátum rendkívül progresszív jellegét, amilyet csak ez a zenekar tud felszolgálni. Jennings már ebben a számban elég mozgásteret játszik ki magának a zenei refrénhez. Abból, milyen gyorsan fordul a már tízperces Carousel, látszik, milyen jól felépítettek a dalok a komponálás két alapvető megközelítésének egyesítése terén. Az összetettség és a zeneiség terén. Amikor egy szám hosszú, és gyorsan „fordul”, akkor a progresszív rock és/vagy metal zenekar nagy kitűnőséggel teljesítette művészi küldetését, és átadta kifejező lényegét. A Haken ez a „Virus” albumon fenomenálisan sikerül.
Ideje lezárni a kritikát, mert már rég túl hosszú. Mint mondtam. A „Virus” tehát a kirakós hiányzó darabja, amely most a „Vector”-ral együtt elmondott mindent arról, ki a „csótányok királya” (az utalás a „The Mountain” albumon szereplő hasonló című dalra céloz). A zenekar a „Virus”-szal új fejlődési alapokat nyitott a jövőbeli művészi vállalkozásokhoz. Nagyon valószínű, hogy a Haken a jövőben még több kompaktságot és zeneileg barátságosabb természetet mutató dalokat fog fejleszteni, olyan stílusban, amely hallgatásra előbb hozzáférhető, ám a zenekar ezzel egyidejűleg folyamatosan erősíti egyedi művészetét, és érett módon ápolja és építi tovább. Ez a garancia arra, hogy egy ilyen zenekar egyszerűen nem képes csalódást okozni. Ezért a „Virus” a korábbi albumokhoz képest megint más történet, és mindenekfelett briliáns történet. A „Vector” a születés, a növekedés és a fejlődés története volt, a „Virus” pedig a tükörképe. Történet az emberi korszak nem éppen dicsőséges utolsó köréről.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Prosthetic
2. Invasion
3. Carousel
4. The Strain
5. Canary Yellow
6. Messiah Complex pt. I: Ivory Tower
7. Messiah Complex pt. II: A Glutton for Punishment
8. Messiah Complex pt. III: Marigold
9. Messiah Complex pt. IV: The Sect
10. Messiah Complex pt. V: Ectobius Rex
11. Only Stars
Felállás:
Ross Jennings – ének
Charlie Griffiths – gitár
Richard Henshall – gitár, billentyűk
Diego Tejeida – billentyűk
Conner Green – basszusgitár
Ray Hearne – dob
