Kiadó:
Kostantinos Karamitroudis, vagyis, hogy mindjárt kimondjuk, ahogy mindenki jobban ismeri: Gus G., a görögországi Thesszalonikiből származó, brilliáns gitárhős és akrobata, aki különösen a sötétség hercegének becézett Ozzy Osbourne mellett töltött évei alatt lett híres. A power metal rajongók viszont a Firewind vezetése miatt ismerik igazán jól, de játszott többek között a Dream Evilben, a Nightrage-ben és a Mystic Prophecyben is. A teljes pályafutását nézve viszonylag későn döntött úgy, hogy önálló stúdióalbumok felvételébe és kiadásába vág bele.
A Quantum Leap Gus ötödik szólóalbuma. Ezúttal úgy döntött, hogy csupa instrumentális szerzeményt vesz fel, így az új lemez különösen érdekes lehet mindenkinek, aki mondjuk Joe Satriani munkásságát követi. Mivel Gus G. megrögzött gitársreder, az album kifejezetten vonzó azoknak is, akik a keményebb gitárzúzást szeretik szigorúan instrumentális szinten, amiről többek között Marty Friedman és Tony MacAlpine híres.
Nos, a magas ambíciók és a naiv nekiiramodás évei elmúltak, és az új instrumentális (!) lemez minden ízében felülmúlja Gus 2001-es, „Guitar Master” című stúdiódebütjét, amely szintén teljesen instrumentális volt. Egyszerűen. Annak a művészi érettségnek köszönhetően, amely ma Gust jellemzi és végigkíséri. Gus G. ezúttal egy ütős, teljesen instrumentális trió elve szerint vette fel az albumot, a gitárja pedig a fémes frázisokból épített szerkezetben a szólóének szerepét is átvállalja, ami a zenésznek ezúttal újabb művészi kihívást jelentett. Olyasmit, amihez az elmúlt húsz évben nem nyúlt. A fickó mindenben remekül feltalálta magát. Észben kell tartani, hogy a mi derék Konstantinosunk kifejezetten muzikális zenész. Azt, hogy klasszikusan képzett, külön hangsúlyozni sem kell. Minden lépését úgy méri ki, hogy a szerzemények rendkívül fülbemászó muzikalitására törekedjen. Félmegoldásoknak nincs helye. A frázisok sokszor kifejezetten élesek, és az albumon jó néhány olyan pillanat akad, amely akár egy Firewind-szám alapjául is szolgálhatna. Ezt többek között a címadó dal tipikus power metalos száguldása világosan jelzi.
Gus G. változatos dalgyűjteményt állított össze, amely nagy dinamikát és áradó lendületet teremt, ezért ez igazi, instrumentális gitáralbum, amelyet nagy élvezettel lehet hallgatni. A lemez nyugodtabb pillanatokat is kínál, amelyek különösen kiemelik Gus zenei érését, ahogy azt a kiváló Night Driver is mutatja. A kifejezetten atmoszférikus, álmodozó dal képszerű szólóbetéteiben egy csipetnyi blues-os alapot is hordoz. A finomságokat rendkívül kifinomult érzékkel adagolta és mérte ki, ami nemcsak a lemez egyéni művészi karakterét erősíti, hanem Gus zenei egyediségét is tisztán tükrözi. A csábító, ötletes frázisok, valamint a basszusgitár és a dobok erőteljes, ütős ritmikai alapja a „Quantum Leap” egészén magasan tartja a ragadozó metalos ütőerő és robbanékonyság lendületét.
Az utolsó szám, a Force Majeure különösen lenyűgöző power metal induló, amelyből könnyűszerrel kihozható bármelyik Firewind-szám. Az a különlegessége, hogy négy percen át tanúja lehetsz két gitár kivételes párbeszédének. Különleges vendégként közreműködik benne az UFO gitárosa, Vinnie Moore, aki az önálló stúdiólemezeiről is jól ismert. A vezető dallamok terces harmóniákban szólalnak meg. A két gitáros zenei felfogásának természete a szólók kereszttüzében jól kivehető, ez pedig a dal fejlődésének minden pillanatában különleges bájt ad neki. Ennek megfelelően intenzív hangulati állapotok hullámzanak benne. Remek választás az album záró, atmoszférikus crescendójának, és bizonyosan az egyik csúcspontja.
Aki hiányolja az énekes részeket, azt talán megvigasztalja a bónusz CD, amelyen hét szám hallható koncertváltozatban. Ezt inkább szórakozásnak kell venni, főleg a Thin Lizzy- és Dire Straits-eredetik feldolgozásainál. De mindenképp szép ráadás, amely örömet szerez Gus gitáros oldalának híveinek. Szóval. Küldetés teljesítve. A „Quantum Leap” kiváló, csupa instrumentális gitáralbum, kicsattanó power metalos-sredderes hangulattal, amely a zenész szerzői érettségét és kifinomultságát sugározza. Ötletgazdag és rugalmas, az ultragyors pillanatokban pedig féktelenül tréfás, a produkciója viszont megőrzi az organikus karaktert, mintha a trió élőben játszotta volna. Ha Gus G. a jövőbeli szólólemezein is megtartja ezt a hozzáállást, akkor nem lesz semmi baj.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
Felállás:
Gus G. – gitár, billentyűs hangszerek
Dennis Ward – basszusgitár
Vendégzenész:
Vinnie Moore – gitár a című számban
