megjelenés dátuma: 2018. 11. 02.
kiadó: Talking Elephant
producer: Gryphon
pontszám: 9.5 / 10
A „ReInvention” az egyedi hangzású angol progresszív rock legendák, a Gryphon első lemeze negyvenegy év után. Ennyi idő telt el ugyanis az ötödik és egyben legutóbbi stúdióalbumuk, a „Treason” (1977) óta, amelyet feloszlás követett, de a hűséges rajongók el nem felejtették őket, még ha soha nem is remélték, hogy a középkori fűszerezésű prog folk rock mesterei visszatérnek. Az első, sikertelen újraegyesülés 2009-ben történt, a 2016-os viszont sokkal sikeresebb volt, és a mai napig tart.
A Gryphon felállásában három eredeti tag található: Brian Gulland (fúvósok), Graeme Taylor (gitár) és Dave Oberle (dob és fő ének), mellettük három „újonc” csatlakozott: Graham Preskett (billentyű, hegedű), Rory McFarlane (basszusgitár) és Andy Findon (fafúvósok). Ők vették fel a „ReInvention”-t, amely az elejétől a végéig tősgyökeres Gryphon-album, rengeteg középkori és barokk hangszereléssel. Ezeket, akárcsak régen, hiteles vándorénekes-hangszereken szólaltatják meg, így a végeredmény a középkori folk rock és a szimfonikus prog rock hangulatos, nagyon intenzív keveréke, amellyel a fénykorukban kitűntek.
A Gryphon a hűséges rajongók örömére, akik soha nem adták fel a reményt az újraegyesülésben, pontosan onnan folytatja remek hangzásvilágát, ahol az 1970-es évek második felében abbahagyta. Még a produkció is a régi albumaikat idézi, a borító pedig úgy néz ki, mintha 1974-ben készült volna. Ennek ellenére a „ReInvention” néhány olyan hangzásbeli ötlettel is előrukkol, amilyet a Gryphontól korábban még nem hallottunk. Oberle, aki elsősorban kiváló dobos, ennyi év után is remek, karizmatikus énekes, Taylor gitártechnikája pedig mintha az „érett éveire” még jóval kifinomultabb lett volna.
Mindhárom újonc kiválóan teljesít a „ReInvention”-on, úgyhogy sokan nem is fogják hiányolni az eredeti tagot, a multiinstrumentalista Richard Harveyt, aki a Gryphon (első) feloszlása után remek karriert futott be film- és tévézenék szerzőjeként. Néhány szerzemény teljesen instrumentális, a szöveges dalok pedig – ahogy ez a zenekarra jellemző, amely soha nem vette magát túl komolyan – (fekete)humoros szövegekkel szolgálnak, a középkori Anglia szatirikusan eltorzított „képeivel”.
Arról, hogy a „valódi” Gryphon újra feltámadt, a rajongók már a nyitódalnál, a „Pipe Up Downsland DerryDellDanko”-nál is meggyőződhetnek, amely úgy szól, mintha több mint négy évtizeddel ezelőtt készült volna. A vonósokra és fúvósokra írt változatos szimfonikus hangszerelések félreismerhetetlen középkori hangulattal egy viharos, tarka kezdetét jelzik az igen eklektikus albumnak, amely remek „szlalomot” vezet az instrumentális és vokális kompozíciók között. Kiemelni a lemez csúcspontjait nehéz, mert minőségben a dalok többé-kevésbé egyenrangúak. A következő szám, a „Rhubarb Crumhorn” szintén nagyon hagyománytisztelő Gryphon-dal, amely – főleg egyes szimfonikus hangszerelései miatt – kissé a Camel „The Snow Goose” (1975) korszakának instrumentális változatára emlékeztet.
Az epikusabb, szimfonikus hangsúlyú és kissé sötétebb hangulatú prog folk szerelmeseit valószínűleg a „Haddocks’ Eyes” fogja a legjobban elvarázsolni, amelyben a Gryphon a szövegben és Oberle meglehetősen komikus, kaméleonszerű éneklésében a híres belga Tintin-képregény öreg, szarkasztikus Haddock kapitányát csúfolja ki. A titokzatos, komolyabb hangulattal átitatott „Batsheba” című instrumentális darab, amelyben a vonósok finom, barokk díszítései nyűgöznek le leginkább, a szokásosnál kissé más, hangulatosabb fényben mutatja be a Gryphont. Külön említést érdemel a „Sailor V” is, amelyet erősen átjárnak a hagyományos ír zene népzenei elemei, és amelyben Taylor gitárszólója a záró részben hirtelen Mike Oldfield egyes korábbi gitáros bravúrjait idézi meg – ékes bizonyítéka annak, hogy az évek során még tovább fejlesztette irigylésre méltó gitártechnikáját.
Egy olyan korban, amikor szinte krónikusan hiányoznak az új, minőségi megszólalások a prog folk rock terén, az új Gryphon-album kapóra jött, pedig negyvenegy évet kellett rá várni. A hosszú, sokaknak túl hosszú várakozás végül kifizetődött, és a végeredmény még a rajongók várakozásait is felülmúlta, hiszen a „ReInvention” úgy szól, mintha az elmúlt század hetvenes éveiben vették volna fel, nem pedig 2018-ban. A Gryphon tagjai nagyon bölcs döntést hoztak, amikor a „ReInventon”-on folytatták remek hangzásbeli hagyományukat, és nem próbáltak feleslegesen „modernizálni”, a zenekar önazonosságának rovására.
a kritikát írta: Peter Podbrežnik
Számok:
1. Pipe Up Downsland Derry Dell Danko (4:49)
2. Rhubarb Crumhorn (5:56)
3. A Futuristic Auntyquarian (5:58)
4. Haddocks’ Eyes (10:58)
5. Hampton Caught (5:12)
6. Hospitality At A Price… Anyone For? (3:11)
7. Dumbe Dum Chit (3:08)
8. Bathsheba (5:37)
9. Sailor V (8:37)
10. Ashes (3:32)
11. The Euphrates Connection (4:43)
Közreműködők:
Graeme Taylor – elektromos és akusztikus gitár, produkció
Graham Preskett – hegedű, mandolin, billentyűs hangszerek, szájharmonika
Brian Gulland – fafúvósok, zongora
Andrew Findon – fafúvósok
Rory McFarlane – basszusgitár
Dave Oberlé – dob, ütőhangszerek, ének
