Kiadó: Nuclear Blast Records
Megjelenés dátuma: 2020. 03. 13.
Producer: Leo Leoni
Műfaj: Hard Rock
Értékelés: 8.5 / 10
A Gotthard mára az európai hard rock legendái közé tartozik. Az ember szinte fel se fogja, de a zenekar már vagy három évtizede működik. 2020. március 13-án, péntek 13-án jelenteti meg tizenharmadik stúdióalbumát, amely sokatmondóan a „#13” címet kapta. Szerencseszám ide vagy oda, a lemez megint pontosan az, amit a Gotthardtól várunk és el is várunk. Más, mint az elődje, a „Silver”: hegyesebb, kevésbé cukros, bár itt is akad hely két (nem szerény) balladának, ami Gotthard-sztenderd és kötelező gesztus a rajongónők felé, egyben klasszikus trükk, hogy a zenekar hívei még nagyobb számban nyúljanak az új kiadványhoz. Az I Can Say I’m Sorry olyan ballada, amilyenre a múltban is megszoktunk a Gotthardtól (Leoni remek gitárszólója még rá is tesz egy lapáttal), a Marry You viszont betölti a poharat az émelygős adagolásban, amihez az erősen buta szöveg is hozzájárul. De ez nyilván kötelező áldozat, ha valaki ennyire görcsösen ragaszkodik ehhez a hard rockos elvhez.
A balladákat tehát gyorsan letudtuk, a lemez egyébként hegyesen nyit, és a játékidő egészében izzó, hithű rockos duzzogással szól. Dacos, olykor meglehetősen sötét hangulatú, ami összhangban van a korral, amelyben élünk. A Bad News élesre fent nyitány, amelyben a zenekar egy szemvillanás alatt belevág a ráncba szedett, zúzós-dacos rockretorikába, ez remek bevezető katalizátornak bizonyul, nagyon harapós refrénnel. Bűntudat, na igen. Meg még pimaszság is. Még egy kicsit rátesznek a gázra a srácok a folytatásban, az Every Time I Die-jal, még feltekertebb tempóval, ahol a lemez tovább ropog a klasszikus hard rock retorika ölelésében.
Az első érdekes kitérőt a lemezen, sőt magának a Gotthard-zenének is a Missteria adja (Francis Rossi közreműködésével született a Status Quóból), amelybe remekül keveredik bele a háttérből felsejlő salsa-ritmus, a latinos karaktert pedig a Maeder énekét kísérő mennydörgő kórusvokálok is erősítik. Kiváló, sikeres kísérlet, amely a klasszikus Gotthard-hangzás elemeit latinos fogásokkal keresztezi. A lemez másik kitérője a záró Rescue Me, amely szintén bőven él az unplugged eszközökkel, kiegészítő ütőhangszerekkel, jól beépített „delta blues” elemekkel, valamint rendkívül komor zárással, ahol némi Sabbath-os riffelés és a hetvenes évek pszichedelikus korszaka kap életet. A Missteria mellett ez egy újabb izgalmas szám, amelyről elmondhatjuk, hogy a Gotthard olyan vizekre evezett vele, amelyeket még nem próbált ki.
S.O.S. Mit lehet mondani. ABBA! Érdekes, ahogyan nekiláttak a feldolgozásnak. Fokozatosan építkezik: tisztán balladás felütéssel indul, majd rétegződnek rá a vastagon felturbózott gitárok. Körről körre egyre intenzívebben markol. Felesleges húzás, amely inkább egy „ritkaságokat” és kiadatlan felvételeket tartalmazó válogatásalbumra való, de a zenekarnak nyilván nagyon tetszik, ezért felvette a lemezre. Aztán itt az Another Last Time, amely a zenekar szerzői múltjának már bevált trükkjei között kolbászol, és nem nehéz benne a Whitesnake-kel rokon ihletet találni. A Man On A Mission southern rockos, bluesos fogásokkal kacérkodik, a Save the Date pedig a Gotthard-zene huncut oldalát mutatja meg. A vége felé a No Time To Cry a rádiós gyakoribb pörgetés várományosa, és reméljük, hogy ebből a szempontból nem marad észrevétlen ez az albumdrágakő.
A zenekar a Gotthard mércéivel és sztenderdjeivel mérve ismét más lemezt tett le az asztalra, amely újra kiváló zeneszerzői érettséget és a ragadós frázisok, a hithű hard rock kompozíciók felépítésének belsővé vált, magas szintű érzékét sugározza. A srácoknak rock’n’roll folyik az ereikben. A Maederrel felálló Gotthard ezzel a negyedik „post-Steve Lee” lemezét hozza, amely a Maederrel az éneklésben a legérettebben szól. A négy közül a legdühösebb is, és rendkívüli szerzői következetességet mutat. Több drámai színházat is kapunk, komorabban szólít meg, mint amire számítani lehetett, talán azért is, mert jó adag szám moll hangnemből épül.
A zenekar viszonylag rövid időn belül ismét kiváló minőségű számsort tett le az asztalra, amely magas szintű ötletgazdagságot mutat, a Gotthard pedig olyan zenei lépéseket is beépít, amelyeket eddig nem próbált (Missteria, Rescue Me), miközben bátran megőrzi kiindulópontjának teljes hitelességét, amellyel elismert, megbecsült és naggyá vált. Az „#13” újabb lenyűgöző kalandozás a klasszikus hard rock világában, a Gotthard-recept szerint, amelyet a zenekar nem tud és nem is akar megtagadni.
szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
01. Bad News
02. Every Time I Die
03. Missteria
04. 10,000 Faces
05. S.O.S.
06. Another Last Time
07. Better Than Love
08. Save The Date
09. Marry You
10. Man On A Mission
11. No Time To Cry
12. I Can Say I’m Sorry
13. Rescue Me
bónuszszámok:
14. No Time To Cry (demóváltozat)
15. I Can Say I’m Sorry (zongoraváltozat)
Felállás:
Nic Maeder – ének
Leo Leoni – gitár
Freddy Scherer – gitár
Marc Lynn – basszusgitár
Hena Habegger – dob
