Szerző: Peter Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Mestre (Velence) / Teatro Corso / Olaszország
A koncert dátuma: 2015. 02. 07.
Látogatók száma: 600
A velencei Teatro Corso falai között lépett fel a skót énekes, Derek William Dick, művésznevén Fish, aki még mindig lenyűgözően karizmatikus jelenség. A progresszív rock második hullámának egyik legszínesebb alakja eredetileg a legendás Marillion tagjaként lett világhírű. Az est ígérete: nagyszabású, érzelmekkel és hangulatokkal teli koncert minden szívvel-lélekkel progrock-rajongónak.
A neoprogresszív rock énekes nagyágyúja ezúttal a legújabb stúdióalbumát, az „A Feast Of Consequences” (2013) című lemezt bemutató turnéján érkezett hozzánk a legközelebb, úgyhogy majdnem nyolc évvel a bolognai fellépése után a szokásosnál közelebbről láthattuk. Szerencsére a kellemesen berendezett nézőtéren ezen az estén nem volt semmilyen felesleges helyi előzenekar, Fish pedig a színpadra lépés előtt „serkentő” zenének a The Who korai dalait választotta.
A bandája a legutóbbi találkozásunk óta átalakult egy kicsit, de ez érdemben nem hatott a hangzásra, ami ezen a technikailag és hangulatilag is kiválóan megvalósított estén valóban remek volt. Miután Fish befejezte az együttműködést a régi gitárossal, Frank Usherrel, a helyére a hosszú ideje vele dolgozó, most visszatért Robin Boult lépett, aki Fish szólómunkáit és a Marillion-klasszikusokat ezen az estén sem játszotta kevésbé meggyőzően az elődjénél. Boult 1991 óta dolgozik Fish-sel, bár közben akadt néhány album, amelyen nem működött közre gitárosként. A „régi ismerősök” közül a hosszú ideje a bandában játszó basszusgitáros, Steve Vantsis maradt, a dobok mögött pedig Gavin Griffiths (ex-Karnataka) ült. A kísérőzenekar vitathatatlanul legismertebb tagja John Beck, az It Bites artrock-zenekar billentyűse.
Mindannyian gratulálhatnak maguknak ahhoz, amit ezen az estén mutattak, még ha nem is sok alkalom nyílt az önálló „kitombolásra”. Természetesen végig a karizmatikus „nagy hal” állt a középpontban, aki ezúttal sem okozott csalódást. Fish hangszálai még mindig viszonylag jól engedelmeskednek, bár már régóta kerüli a magasabb énekhangfekvéseket. Néhány alig hallható „bakitól” eltekintve, amikor közben mélyebben kellett levegőt vennie és párat kortyolnia a vízből, nagyon jól és komolyabb botlások nélkül énekelte el a klasszikusokat és az újabb dalokat is. A skót vén motoros a legutóbbi találkozásunk óta külsőleg is megváltozott: egyre barázdáltabb arcát immár sűrű, ősz szakáll keretezi, ami Sean Connery, az emlékezetes filmszínész skót földije számára tökéletesen jól áll, és legfeljebb tovább növeli a amúgy is hatalmas színpadi karizmát.
A koncert elején, amikor a bandával két új dalt adott elő, az epikus „Perfume River”-t és a címadó „Feast of Consequences”-t, szemüveget viselt, hogy könnyebben olvashassa a legújabb szólólemez egyes dalszövegeit, mert láthatóan még nem tudja mindet fejből, később viszont már nem volt rá szüksége. A nyakában ott lógott a szinte már védjegyének számító palesztin sál, a színpadi mimikája pedig továbbra is külön fejezetet érdemel. A kivételes hangulathoz, amelyet már maga Fish színpadi jelenléte megteremtett, a banda mellett persze hozzájárultak az érdekes színpadi vetítések is, amelyek az egyes dalok „történetét” mutatták be. Így az este során rengeteg tragikus képet láthattunk az első világháborúból, hiszen az „A Feast of Consequences” koncepcióalbum, amelynek dalai az emberiség történelmének egyik legnagyobb mészárlására hívják fel a figyelmet.
A „Manchmal” ütős, bravúros előadása, majd a romantikus „Arc of the Curve” után – ez a két dal a kiváló előző albumról, a „13th Star” (2007) című lemezről való – következett az est epikus csúcspontja Fish szólómunkáinak előadását tekintve: a legújabb stúdióalbum egymással összefüggő dalaiból összeállított füzér. A banda a „High Wood”-tól a „The Leaving” nagy finléjáig epikus zenei utazásra vitt minket az első világháború néhány legtragikusabb fejezetén át, vagyis az egész eposz erős pacifista üzenetet is hordozott.
Fish tehát ezen az estén szinte az egész „A Feast of Consequences” albumot eljátszotta, ami korántsem volt kismiska, és amiért viharos ováció járt neki az egyébként kissé túl laza és csendes helyi közönségtől. Az egyik szünetben több fényt kért, hogy lássa a sötétben ülő közönség arcát, és meggyőződjön róla, élvezik-e a műsort, de lám, a legtöbb olasznak az angol még mindig kínai, úgyhogy csak az első négy dal után történt meg, hogy a színpadi technikusnál végre „felgyulladt a villany”, és a fény végre rávetült a közönségre, amelyben öt szlovén prog-megszállott is ott állt.
A koncert második felében az idősebb kedvencek is sorra kerültek, a korai szólókorszakból és a Marillionnal töltött híres időkből egyaránt. Fish társasága először a „Clutching At Straws” (1987) albumról a „Slainte Mhath” klasszikussal lepett meg minket, amellyel Fish valószínűleg szakmai pályafutása legviharosabb időszakára emlékezett, amikor a mértéktelen kábítószer-használat és a váratlan hírnév nyomása majdnem tönkretette. Fish ugyan a Marillion-sztenderd előadása közben többször megrázta a fejét, mintha valami nem lenne rendben, de ezt inkább a dal szövegéhez kapcsolódó színpadi mimikájának tulajdonítanám, mint az előadással való elégedetlenségnek.
Ezt követte az epikus örökzöld, a „Vigil In a Wilderness of Mirrors” kiváló előadása az azonos című szólódebütről, ahol a „nagy hal” egész jól kimászott a bajból ott, ahol az eredeti változatban magasabb énekhangfekvéseket kellett énekelni. A „Big Wedge” közben, ami az „amerikai álom” szórakoztató paródiája, a többszólamú refrénben, ahol az eredeti felvételen Carol Kenyon és Tessa Niles vendégeskedik, Vantsis basszusgitáros sietett a segítségére. Ebben a pillanatban a skót óriás a ritkán megmutatott, de mindig rendkívül hatásos komikus oldalát is megvillantotta. A rendes műsor zárásaként Fish gazdag Marillion-kincsestárából az emlékezetes „Heart of Lothian”-t választotta, azaz egy „Misplaced Childhood” (1985) klasszikust, amely ezt a skót hazafit sok szempontból személyiségként és zenészként is meghatározza. Éppen amikor Fish nagy deliriumba hozta a közönséget, eljött a búcsú ideje, de a viharos ováció után a banda ismét kijött a színpadra, és még egy csemegét játszott a „messzi múltból”.
Legtöbben arra számítottak, hogy Fish a koncert zárásaként a legkedveltebb Marillion-sztenderdek valamelyikét játssza majd, például a mega slágert, a „Kayleigh”-t, a kisebb slágerként számon tartott „Lavender”-t, a vidáman bohókás „Incomunicado”-t vagy a harcias „Market Square Heroes”-t. Semmi ilyesmi. A skót hegylakó gondoskodott az est meglepetéséről, és előadta a fantazmagorikus „Incubus”-t, a „Fugazi” (1984) albumról való, kevésbé ismert, de kiváló dalt, amely alatt a kultikus fekete-fehér vámpírfilm, a Nosferatu részleteit is megnézhettük. Ahogy Orlok gróf porrá foszlott, amikor az ablakon beragyogott a nap, úgy lett egyszeriben vége Fish fellépésének is, és az sem segített, hogy a közönség még sokáig hívta vissza a színpadra.
Fish élőben is elpusztíthatatlan és sziklaszilárd, ha megrázó üzeneteket kell átadnia, ugyanakkor továbbra is első osztályú showman, úgyhogy egyáltalán nem zavart minket, hogy a számlista ezen az estén főként az újabb munkáira épült. Külön dicséret jár a kísérőzenekarának is, amely az egész fellépés alatt hihetetlenül összehangoltan működött, mintha évek óta ugyanabban a bandában játszanának. Az egyetlen „kritika” Fish koncertdiadalával kapcsolatban a Teatro Corsóban az, hogy az egésznek túl hamar vége lett. Különösen azért, mert „készleten” maradt még rengeteg szóló- és Marillion-anyag, amit ezúttal nem hallhattunk „élőben”. Tekintve, hogy idén lesz a „Misplaced Childhood” megjelenésének 30. évfordulója, nagyon szép lenne, ha Fish a turné folytatásában újra teljes egészében eljátszaná ezt a Marillion-koncepcióalkotást, de így is különleges elismerést érdemel az újabb anyagok minőségébe vetett szilárd hitéért, mert az ő helyzetében a legtöbb zenész sokkal szívesebben pihengetne a régi babérokon, hiszen az természetesen jóval könnyebb, ha azt akarod, hogy a közönség egyen a kezedből.
Setlista
1. Perfume River
2. Feast of Consequences
3. Manchmal
4. Arc of the Curve
5. High Wood
6. Crucifix Corner
7. The Gathering
8. Thistle Alley
9. The Leaving
10. Slàinte Mhath
11. Vigil
12. Big Wedge
13. Windswept Thumb / Heart of Lothian
—ráadás—
14. Incubus
Képgaléria
