Kiadó: Nuclear Blast Records
Megjelenés: 2021. május 28.
Producer: Esa Holopainen & Nino Laurenne
Játékidő: 37.24 min
Stílus: Progressive Metal/Progressive Rock
Értékelés: 9.5/10
Esa Holopainen a legendás finn death metal banda, az Amorphis gitárosa, egyik alapítója és fő dalszerzője, aki hosszú évek anyazenekarához való hűsége után úgy döntött, hogy végre kiadja első szóló stúdióalbumát is. A Silver Lake nevű projektjének azonos című lemezére kilenc dal került, amelyeknek semmiképp sem lett volna helyük egyik Amorphis-albumon sem. Ez tehát azt jelenti, hogy Holopainen ezúttal nem death metalt játszik: érdekes módon és elképesztő sikerrel ötvözi a progresszív metalt popos elemekkel, a hetvenes évek old school progresszív rockjával, sőt filmzenével is, mégpedig egy briliáns art metal konglomerátummá, amely hét sokszínű zenei történetet és arcot hordoz.
Holopainen kiváló produkciót tett le az asztalra, amely tulajdonképpen annyi arcot mutat, ahány dal van a lemezen, a kilenc szerzeményt pedig rendkívül aprólékosan csiszolta tökéletesre. Ennek jegyében az énekeseket is gondosan válogatta meg, és azt is, hogy közülük ki kapja a főszerepet, az egyes dalok tartalmától (a kompozíciók természetétől) függően. Épp ezek az énekesek bizonyultak rendkívül erős tényezőnek, hiszen saját anyazenekaraik energiáját és rezgését is átviszik Esa Holopainen szerzeményeire. Esa a legjobbak legjobbjai közül válogatott. Nagyon körültekintően. Ugyanakkor a kiválasztott énekesek nagy rajongójaként. Mert perfekcionista. Ez a hangszeresekre is igaz: ők mind finn honfitársai, mégpedig bevált, nagyon ügyes stúdiós munkatársak.
Az album csak úgy árad a melankóliától és a sóvárgástól. A dalokat rengeteg finomság fűszerezi. Tele van részletekkel, amelyek ötletekben rendkívül összeillően és könnyedén fonódnak bele a hangzásba, és így kifinomultan gazdagítják és tágítják azt. A melankólia-aratás – amely szorongással és sóvárgással tölt el, és könnyedén libabőrt csal a hátadra – két nagy győztese az a két szám, amelyekhez Esa a svéd progresszív rock és egykori doom metal legenda, a Katatonia énekesét, Jonas Renksét hívta be a mikrofon mögé. Nem meglepő, hogy a vendégénekesek közül egyedül Jonas vesz két dalt is a vállára: a lemez elején a Sentimentet – amelynek rendkívül atmoszférikus kifutópályát készít elő a nyitó, akusztikus, instrumentális és neoklasszikus ihletésű címadó dal, amely simán megállná a helyét egy film aláfestéseként –, valamint a záró Apprentice-t. Ez utóbbi ugyanarra a vezérmotívumra épül, mint a nyitó instrumentális címadó, csak éppen Renkse hangjához igazították, így egészen más arcát mutatja. Renksével a mikrofonnál mindkét dal hangulatában a Katatonia jelenlegi, progresszív korszakát idézi, ugyanakkor például az újabb Riverside, sőt a Porcupine Tree kedvelői is megtalálják benne a számításukat. Mindkét dal alapvetően progresszív rock szerzemény.
A muzikalitás tökéletes. Megragad és magához láncol. Az érzékletes előadásnak, a hangszerelés elképesztően tiszta fókuszának, és annak köszönhetően, hogy minden az anyag tolmácsolására összpontosul. Holopainen ezen az albumon megmutatja, milyen briliáns és sokrétűen kicsiszolt zenész. Az ő története korántsem ér véget a death metalnál. Ez az a lemez, amelyen a gitáros több arcát is megmutatja, és éleslátásával, valamint a dalszerzés folyamatosan vonzó ötleteivel nem szűnik meg lenyűgözni.
Az Alkusointu tulajdonképpen újabb instrumentális darab népzenei elemekkel, amely egyenesen egy film aláfestésébe illene. Holopainen azonban megfűszerezte: közreműködésre kérte fel a legendás finn filmszínészt, Vesa-Matti Loirit, aki mennydörgő orgánumával narrációt lehelt a dalba, ami rendkívül magával ragadó hangulati ívet ad neki, és felerősíti a hipnotikus drámaszínházat. Van itt még egy meglepő kitérő is. Meglepő, ha Holopainen korábbi munkáit nézzük. A dalba egy rendkívül jól illeszkedő szaxofonszóló is került. És még nincs vége a történetnek. Helyet kapott benne a hagyományos finn hangszer, a kantele is
Mindezek ellenére Holopainen becsempészett a lemezre egy pillanatot, amely bizonyos fenntartásokkal akár egy Amorphis-albumra is felférne. Ilyen az In Her Solitude egy része, amely a nyitó motívumban és a versszakban teljesen death metalosan indul, mégpedig az Amorphis énekesének, Tomi Joutsennek köszönhetően. A dal azonban stílusában és atmoszférájában teljesen megtörik a refrénben, amely zeneileg magával ragadó és popos elemeket hordoz. Ezután briliáns ugrás következik egy folkos átvezetőn keresztül a neoklasszikus progresszív metal folytatásba, ahol Holopainen lenyűgöző gitárszólóval tündököl, amellyel a hangok kifinomult megválasztásán és színezésén át mutatja meg és igazolja finomságát és lágyságát. A dal különlegessége, hogy mindössze két versszakból és két refrénből áll, ezt pedig már csak egy elnyújtott instrumentális rész követi. A Björn Speed Striddel (Soilwork, The Night Flight Orchestra) felvett Promising Sun és a Nordman soraiból érkezett Håkan Hemlinnel készült Storm a harsány metalos frazeálás és a refrénekben domináns szerepet átvevő pop esztétika szövetségét kínálja. Csupa fülbemászó refrénnel. Holopainen mindkét dalba rendkívül ügyesen csempészett programozott elektronikus és szintetizátoros loopokat is, amivel még erőteljesebb kontrasztokat ért el a dalokon belüli hangulati fordulatok között.
Van itt még két, rendkívül karakteres énekes. Az első Anneke Van Giersbergen, akit sokan szívesen látnának a saját zenekarukban, és aki pályája során többek között az Ayreon és Devin Townsend mellett is letette a névjegyét. Érzéki gyengédségével és rugalmasságával elmélyíti a Fading Moon nyitó folkos hangulatát, a dal a refrénben viszont szimfonikus power metal színház és fülbemászó popelemek szintézisévé terebélyesedik, a refrén pedig olyan energiát áraszt, amely rokon a Delain „April Rain” albumának valamelyik refrénjével. Egészen különleges történet viszont a Ray Of Light, amelyhez a Leprous énekese, Einar Solberg csatlakozik. Ő hihetetlenül domináns énekesi figura. Einarnál sosem tudod, merre lendül a hangjával, és milyen dallamot bont ki. Ezerarcú énekes ugyanis, aki megközelítésében teljesen egyedi és sajátos. És pontosan ezt testesíti meg a dalbeli alakítása is. Beleadta vallomásos maximumát, ami egyébként a Leprousban nyújtott énekére is jellemző, így a dal automatikusan magán hordozza valamennyire a kiváló norvég progosok kisugárzását. Progresszív szempontból messze ez a „Silver Lake” album legmozgalmasabb dala, amely markáns art rock pecsétet visel, hiszen nehezen találsz hozzá bármiféle párhuzamot. Tulajdonképpen a hetvenes évek régi prog rockjának (Hammond-hangzás is került bele) és a nyolcvanas évek popzenéjének afféle hibridje, ám úgy bontakozik ki, hogy – ahogy már mondtam – nincs párhuzama. Eklektikus.
A „Silver Lake” album minden tekintetben briliáns. Mindössze bő 37 percnyi zene, ám rengeteg masszív, kézzelfogható zenei tartalommal, amely folyamatosan lelkesít, és hipnotikus vonzerejével, valamint eklektikusságával szól hozzánk. Az album extrém módon muzikális, extrém módon bombasztikusan megfűszerezett. Köszönhetően a pazar hangszerelésnek, amely olyan szintet ér el, mintha egy komplett szimfonikus zenekar is közreműködött volna a lemezen.
Az album kilenc dala hosszú idő alatt érlelődött, és rendkívüli kidolgozottságot ér el. Az album rendkívül dinamikus, mozgalmas és gördülékeny. Egy pillanat alatt elrepül. Nincs rajta fölösleges másodperc, sőt inkább egy-kettő még hiányzik is. A „Silver Lake” az idei megjelenések egyik legérdekesebbje, épp azért, mert olyan zenész tálalt fel vele tartalmas anyagot, akit elsősorban a death metalos Amorphisban végzett játéka és alkotómunkája révén ismerünk. Ezért aztán rendkívül kellemes meglepetéssel szolgál.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Silver Lake (instrumental)
2. Sentiment (feat. Jonas Renkse of Katatonia)
3. Storm (feat. Håkan Hemlin of Nordman)
4. Ray Of Light (feat. Einar Solberg of Leprous)
5. Alkusointu (feat. Vesa-Matti Loiri)
6. In Her Solitude (feat Tomi Joutsen of Amorphis)
7. Promising Sun (feat. Björn ‘Speed’ Strid of Soilwork / The Night Flight Orchestra)
8. Fading Moon (feat. Anneke Van Giersbergen)
9. Apprentice (feat. Jonas Renkse of Katatonia)
Zenészek:
Esa Holopainen – gitár
Vili Itäpelto – billentyűs hangszerek
Pasi Heikkilä – basszusgitár
Sampo Haapaniemi – dob, ütőhangszerek
Gas Lipstick – dob
Janne Huttunen – fuvola a 2. dalban
Ronny Hemlin – vokál a 3. dalban
Netta Laurenne – vokál a 6. dalban
Nino Laurenne – vokál a 6. dalban
Anu Itäpelto – kantele az 5. dalban
Janne Huttunen – szopránszaxofon az 5. dalban
