Helyszín: Velden am Wörthersee / Bluesiana Rock Cafe / Ausztria
A koncert dátuma: 2013. április 15.
Látogatók száma: 170
Jegyár: 36,00€ (foglalással) / 39,00€ (a koncert napján) / 29,00€ (diákoknak)
Jócskán eltelt az idő Sardinas legutóbbi bluesianai látogatása óta. Az osztrák klub egykori törzsvendége, aki évente akár többször is betért hozzánk, 2012-ben világ körüli utazásai közben szó szerint elfelejtett megállni az osztrák Karintia ezen bájos szegletében, így utoljára 2011 novemberében láthattuk. Ez a hosszú szünet persze még tüzesebb koncertet ígért, és a Bluesiana közönsége most sem csalódott.
A Bluesianáról már annyit meséltek és írtak, hogy kár újra szócsépelni – egyszerűen el kell látogatni oda, látni és átélni. Ugyanez igaz Eric Sardinas koncertjére is. Semmilyen felvétel, legyen az hang vagy videó, nem pótolhatja azt az érzést, amelyet ez a nagydarab fekete amerikai a „jó” gitárbarátnőjével együtt kicsal a közönségből.
Eric Sardinas hatévesen kezdett pengetni. Balkezes létére jobbkezesként tanult meg gitározni, ami biztosan nem volt egyszerű feladat, de valószínűleg épp ez adott a játékának némi különleges szikrát. Már gyerekként a blues és az r’n’b legendáit követte, és ezekhez a hangzásokhoz egész pályafutása során hű maradt. Elsősorban a rezonátoros (slide) gitár királyaként ismerik, ami különleges ízt ad a daloknak.
A klub lassan, de biztosan megtelt. A látogatók kíváncsian nézegették a színpadra felállított felszerelést, és érdeklődve fényképezték az egyik rezonátoros gitárt. Aki az effekteket jött megnézni, amelyeket a nagy mester használhat, annak biztosan lekonyult a szája a csalódottságtól – Eric ugyanis a gitáros bravúrjai közben csak időnként nyúl egy wah-wah pedálhoz. A kisujján viselt fém slide-dal és a pengetési technikájával viszont a legkülönösebb hangokat és tónusokat is képes kihúzni a dobrójából.
Fél tízkor végre megérkezett Eric a színpadra. Természetesen cowboykalapban. És ami a legfontosabb, gitárral a nyakában. Eric nem a sok beszéd embere – mindig és mindenhol a zenének adott elsőbbséget. Most is egy szerény köszöntés után rögtön megpengette a húrokat. A bevezető pengetés után, amelyet Sardinas az összes húr végső behangolására is felhasznált, csatlakozott hozzá a hangszerével a Big Motor két tagja is – az nélkülözhetetlen Lavelle Price basszusgitáron és az újonc Bryan Keeling dobon. Így indult a Worried mind blues. A közönség lelkesen azonnal mozgásba lendült a ritmusra, Eric pedig a színpadon való táncikálásával még tüzelte is őket. Szünet nélkül ömlött át a dal a következőbe – Flames of love. A pörgés folytatódott, Eric birtokba vette a színpadot, és a gitárral úgy cikázott ide-oda, hogy alig lehetett követni. A hangulat gyorsan felforrósodott, Sardinas kezéből patakokban folyt az izzadság. Hamarosan nemcsak a keze, hanem az egész teste és a haja is csuromvizes lett. Ez azonban sem meg nem állította, sem le nem nyugtatta. Energiától duzzadva folytatta az élénk I can’t be satisfied-del, amihez a közönség ugrálással és tapssal csatlakozott. Eric ujjai ügyesen futottak a húrokon, erős bal keze pedig keményen hajlítgatta a megfeszített fémet minden irányba. A kísérő Price és Keeling sem maradt le a matadoruk mögött, aki viszont ügyes szólóbetétekkel mindenkinek tudtára adta, hogy ő foglalta el az arénát. És amikor a közönség az eufória csúcsán volt, jöhetett a nélkülözhetetlen Get down to whiskey, amit a közönség együtténeklésével dobott fel. Eric az arcjátékával egy ideig hangos éneklésre biztatta a hallgatókat, aztán megint lehunyta a szemét, és elmerült a játékban, annyira, hogy egy ideig nem is vette észre a vendéget, aki megszánta, hozott neki a pultból egy pohár whiskyt, és az orra alá tolta. Mikor Eric végre észbe kapott, megfogta a poharat, megszagolta, szakértő módjára felismerte – Jack Daniel’s –, megköszönte az áldozatkész vendégnek, egy hajtásra kiitta a whiskyt, és zavartalanul játszott és énekelt tovább. A nagy taps után Eric mégis úgy döntött, kicsit lecsillapítja a hangulatot: kikapcsolta a gitárt, mikrofont irányított rá, maga pedig kissé meghajolva, jellegzetes módon a mikrofon mellett énekelt, nehéz cowboycsizmáival a földet verve. Price és Keeling kihasználta a szünetet egy frissítőre, de nekik sem tartott sokáig, mert az All I need-del újra élénk lett a hangulat. Eric a közönségnek is megmutatta nagy vonzalmát legjobb barátnője, a gitár iránt: a dal közben a hangolókulcsokat tekergette, hangosan bocsánatot kért a gitártól – „I’m sorry, baby” –, az arcához emelte és megcsókolta, majd habozás nélkül játszott tovább. Aztán a gitárjának és a gyors ujjainak is pihenőt engedett, és lehetőséget adott Price-nak és Keelingnek, hogy szólószámokban megmutassák a tehetségüket. Az ő játékuk közben sem maradt közömbös a közönség. Amikor Eric visszatért a színpadra, megint kikapcsolta a gitárt, és a mikrofon mellett énekelt, hárman együtt pedig az élénk Full tilt mama című számmal folytatták, mire a közönség újra táncra perdült. Következett még az It’s nothing new, a hivatalos rész zárásaként pedig a repertoár állandó darabja, a Texola. Eric – a koncert egészéhez hasonlóan – szűkszavúan megköszönte a közönségnek, elmondta, hogy szívesen jön vissza, és hogy a Bluesianában otthon van a blues, megköszönte a házigazdának, Gudrunnak, és elköszönt. De persze nem sokáig – a közönség hangos tapssal, kiabálással és fütyüléssel hamar visszacsalogatta. Még eljátszották a Treat me right és a Behind the 8 számokat, majd végleg véget ért a pörgős bluesest.
A bő másfél órás show senkit sem hagyhatott hidegen. Ahogyan Eric Sardinas játszik és a szíve mélyéről jövő élményeit átadja, az egészen egyedülálló, az arcjáték és a mozgás pedig tovább mélyíti a szövegek amúgy is erős üzenetét. Teátrális. Átélt. Felejthetetlen. És persze megér egy újabb megnézést.
Képgaléria
