Helyszín: Koper / Figa Rock Bar / Szlovénia
A koncert dátuma: 2014. 11. 25.
Látogatók száma: 70
Jegyár: 18,00€
Nem mindennapi, hogy az országhatáron belül láthassunk és hallhassunk egy olyan kiváló zenei triót, mint az Eric Sardinas & Big Motor. Idén ősszel viszont a szlovén tengermellék (ismét) pont ezt kínálta, ráadásul két egymást követő napon. De haladjunk szépen sorjában, estéről estére.
Eric Sardinas minden zenebolond számára ismert ikon, ha rezonátoros gitárról van szó. Az r’n’b és a blues keveréke jellemzi a zenéjét, határozott ritmusokkal és recés, torokhangú vokállal átszőve. Természetesen a gitárral az élen. Ujjak nyalogatós!
A Figa Rock Bar kedves személyzete nagyon szívélyesen fogadott minket. A koperi klub épp ezekben a napokban ünnepelte fennállásának negyedik évfordulóját. A hely hangulatos, otthonos érzést kelt, és az ember érzi, hogy szívesen látják. A piros-fehér falakat az előadók aláírásai borítják, akik az elmúlt négy évben megfordultak a Figa színpadán. A pult mögött elég változatos sörkínálattal büszkélkedhetnek, és a nemes komlólé kortyolgatása közben vártuk annak a srácnak a fellépését, aki Eric Sardinas előtt melegítette be a színpadot.
Azt, ami ezután történt, valószínűleg senki sem várta. A Samo Pivač nevű kedves, egyszerű fiatalember kissé félénken lépett színpadra, de a fellépéséből csodát csinált. Samo Jesenicéből származik, helyi klubokban lép fel egyedül, saját készítésű gitárjával, a színpadon pedig csak átható hangja és mérhetetlen tehetsége a társa. A srác Samuel Blues művésznéven játszik. Saját szerzeményeket éppúgy előad, mint feldolgozásokat, és hangja imitálásában éppúgy, mint játékstílusában leginkább a legendás Johnny Cashhez áll közel. Hamar kiderült, hogy a srác nem akárki. Amint Samo megfeledkezett a közönségről, és csak a játéknak meg az éneklésnek élt, elmúlt minden kezdeti visszafogottsága. A színpadon a hangzások valódi fúziójának voltunk tanúi, a dalokat pedig mérhetetlenül pontosan és átütő erővel adta elő. Ha az első néhány számnál a közönségből még hiányoltuk a kísérőzenekart, hamar rájöttünk, hogy Samónak a gitárjával a színpadon teljesen elég. A fiatalember annyira jól dolgozott, hogy maga Eric Sardinas is hegyezni kezdte a fülét a színfalak mögött, és közelebb lépett, hogy megcsodálja a fiatal jesenicei srácot. Aztán még közelebb. És még közelebb, míg végül fel nem lépett a színpadra, és nem énekelt Samo mellett. És nem csak egy dalt. Végig nyíltan lelkesedett a fiatal tehetségért, akit a sztár (és talán példakép) jelenléte a színpadon egy cseppet sem zavart meg, bár Eric megjelenése valószínűleg kissé felborította a fellépés menetének ütemét. Eric ezután udvariasan lelépett, hogy a fiatal Samuel Blues befejezhesse a több mint sikeres műsorát. Samuel Blues minden bizonnyal olyan előadó, aki kielégíti a minőségi bluesra szomjazók igényeit, ezért szólok a klubvezetőknek: ne siklanak el e fiatal remény felett, és hívják meg más színpadokra is.
Rövid szünet következett, de este tíz óra után nem sokkal színpadra lépett a régóta várt trió – a kissé sántikáló Eric Sardinas két kísérőjével, Bryan Keelinggel és Levell Price-szal. A zenekar nem titkolta a jókedvét. Hogy Eric kiválóan érzi magát, már Samo Pivač fellépésekor látszott, de a Big Motor két tagja is, akik Samo műsora alatt a színfalak mögött maradtak, mosolyogva és jó kedvvel léptek színpadra. Eric üdvözölte a összegyűlt közönséget, elmondta, örül, hogy ott vannak, majd ütősen belecsapott az első számba. A keze és az ujjai a látszólagos nyersesség ellenére elképzelhetetlen érzékenységgel bírnak, amikor Eric teljesen átadja magát a gitárnak. Nemrég eltört lábával (az augusztusi bluesianai koncerten esett le a színpadról és törte el a lábát) sem fukarkodott a színpadi ugrabugrálással. A trió lelket, szívet és testet tett a fellépésbe. A torokhangú versszakok és a gitáron, a basszuson meg a dobokon zajló végtelen improvizálás közepette a közönség, miközben a színpadon álló férfiak által diktált ritmust kapta el, zenei eksztázisba esett.
A trió október végén adta ki új stúdióalbumát Boomerang címmel, így a koncert egy részét az új lemez népszerűsítésének szentelték. Az új dalok is testhezállóak a zenekarnak, és kellemesen illeszkedtek a régebbi slágerek mellé. A koncert két részben zajlott, köztük 20 perces szünettel. Ennek során hallottunk legújabb számokat, például a Run Devil Run, a Boomerang és a Bad Boy Blues című dalt, valamint régebbieket, mint a County Line, a Gambling Man Blues, és a kötelező Get Down To Whiskey, amelyet a közönség is együtt énekelt.
Eric a múltban nem volt a színpadon a bőbeszédű fajta, mostanában viszont már beszélget egy kicsit a közönséggel, és elmesél egy-egy sztorit, ami a koncertnek az előadó és a közönség mélyebb kapcsolatának hangulatát adja. Bár mindkét kísérője, Levell a basszusgitáron és Bryan a dobok mögött látszólag kissé háttérbe szorul, mégis magukra vonják a közönség tekintetét és figyelmét, mert hangszerük uralásában semmivel sem maradnak el nagy főnökük mögött. Az újabban rövid hajú és szakállas Levell sikeresen tölti ki a ritmikai hangsúlyokat, Bryan pedig pontosságával és tökéletességével a dobok mögött követi az előtte álló két férfi minden improvizált betétjét.
A Figa Rock Bar színpada szinte kicsi volt Eric színpadi ugrálásához és gitáros mutatványaihoz. A hatalmas bluesman egy másodpercre sem nyugszik fellépése alatt. Ilyenkor mindegy, hogy a mikrofonnál áll-e, amikor énekelnie kell, vagy elbűvölően rekedtes hangjával elkiabál mellette; hogy összegabalyodik-e az összes kábellel, átugrálja-e a színpadi hangfalakat, vagy a gitár nyakával végigcsúszik a mikrofonállványon. Az ember minden morzsányi lelkét és zene iránti szeretetét kiadja magából, és átadja a közönségnek. Felejthetetlen.
Eric a koncertje végén sem feledkezett meg a csodálatos Samuel Bluesról, akit még egyszer meghívott a színpadra, és együtt énekeltek és játszottak még egy számot. Mivel a közönség nem hagyta abba a kiabálást és a biztatást, jött még a záró Behind The 8, ami megint majdnem végzetes volt Eric lábának, mert a játék hevében alaposan megbicsaklott, és térdre rogyott a színpadi monitorok között. Egy pillanatra megint visszatartottuk a lélegzetünket, de szerencsére nem történt nagyobb baj, Eric hamar felállt, és a szám végéig tovább játszott. Már csak a színpadtól való búcsú következett, de a trió nem sokkal a fellépés után csatlakozott a színpad előtt a látogatókhoz beszélgetésre és fotózásra. A traccsolás késő éjszakáig tartott, minket pedig még hosszú út várt hazafelé, rövid alvás, és másnap a Sardinas-sztori folytatása.
Eric Sardinas minden koncertje a bizonyos hasonlóságok ellenére újra meg újra meglepetést okoz. És minden következő koncertje túltesz az előzőn. Ezért persze nem titok, hogy másnap Nova Goricában is megnéztük. De az már egy másik történet. Minden elismerés a szervezőknek az esemény megvalósításáért – talán lassacskán mégiscsak gyakrabban fognak feltűnni külföldi zenei gyöngyszemek a mi klubjainkban is.
Képgaléria
