Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Zagradec / Park Loka / Szlovénia
A koncert dátuma: 2013. szeptember 7.
Látogatók száma: 500
Jegyár: 0,00€ (ingyenes belépés)
Ezúttal Dolenjskában csattant a dolog! Žužemberk és a Krka között! Zagradec közelében. Egy kőhajításnyira Szlovénia egyik legszebb folyójától. A Krkáról beszélek, főleg ha hozzászámítod az alsó szakaszát, amely az egyetlen, ami még érintetlen maradt, (egyelőre) mentes a kapitalizmus rothadó tévútjától, a vízerőműtől. Egy kis erdőben vagyunk! Messze mindentől… Rockért jöttünk!!!
És? Majdnem eltévedtem. Senki sem tudta pontosan megmondani a helyszínt. Sőt, még a beharangozók is nagyon szűkszavúak voltak ebben. Szerencsére a zagradeci Toplar pizzéria közepén a pincérnő azonnal rávágta: „Menj még egy kilométert, és az út mellett látni fogsz egy maréknyi leparkolt autót!” Remek. Mire szerencsésen megérkeztem a helyszínre, a Freewaay Machine éppen megütötte műsora első hangját! A Freeway Machine csupa rongy, dühödten zajos, de mindenképp végtelenül hiteles rock ‘n’ roll zászlóalj. Az együttes ötösfogata Ivančna Gorica, bocs, Stična környékéről való! A hírhedt bufét, a „Mlin pri Marjanu”-t biztosan ismerik, hiszen az ott fellépő bandák már párszor majdnem felgyújtották a Stiški potok melletti tanyát! Na jó, legalábbis jól megfüstölték. Viccet félretéve. Remek megoldás nyitánynak és bemelegítésnek az erdő közepén. A Jure Hauptman (ének), Gašper Tomaševič (gitár), Matej Pižm (gitár), Anže Hauptman (basszusgitár) és Matija Lampret (dob) alkotta ötös érezhetően folyamatosan fejlődik. Egyre több saját szám születik, a színpadi kémia egyre erősebb, a közös karizma egyre valóságosabb! Ebben persze segít az is, hogy egyre gyakrabban lépnek fel. A srácok érnek. A csapat nagyon szimpatikus, energikus rockpózt nyom, ami teljesen meggyőz. Beállnak a hasonló szlovén „bad ass” bandák mellé, amelyek valahogy a rockrevival kapuján kopogtatnak, mint például a dolenjskai Stara Šula és a kamniki Deck Janiels. Mindkettő kitűnő bemutatkozó lemezzel lepett meg nagyot, és megerősítette, hogy az igazi rock ‘n’ roll Szlovéniában messze nem halt ki. A saját számok, a Sunday Night, a Bad Times, a Belzebub, a My All Mine, a Blue Town, a Sunshine és a Born To Rock ‘N’ Roll retró hangzásról tanúskodnak, egyúttal egy tehetséges, sokat ígérő zenekar tisztánlátó kifejezésmódjáról. Reméljük, hogy a stúdiódebütálás nem várat sokáig magára. A műsort az együttes The Beatles-feldolgozással is megfűszerezte, a Helter Skelter volt az, amelyben Jure torkos, rekedtesre hajlított hangja a refrén magasabb részeinél kissé megcsuklott. Apró mínusz. Ez egy színpadra született banda, a szórakozásra, a züllésre. A színpadon nem tud csalódást okozni. Az alkoholgőz szaga valódi volt. Elég volt becsukni a szemet.
Ezután a žužemberki Seisenberg Blues Band lépett színpadra. Valvasor korából kölcsönzött név, mondjátok majd. A srácok az 1980-as évek hazai sztenderdjeiből összeállítottak egy amolyan csokrot. Ismert szlovén középmezőnyös előadókét. Az ember szívesen hallana több saját zenét, de hát… Szombat este van. Valószínűleg én voltam az egyetlen „begyöpösödött” a közönségben, és egyedül én fülelek ilyen „begyöpösödötten”, miközben a többiek gondtalanul élvezték! Ki törődött ezzel? Eljött a kikapcsolás ideje, no meg az, hogy Szlovénia az utolsó 40 másodpercben elverje a grúzokat kosárlabdában! Érezni lehetett viszont, hogy a Seisenberg Bues Band nem sokat játszott eddigi pályafutása során. Nem az egyénekről beszélek: a gitár nagyon szép reverb-hatást vitt, a fiúk tapasztalt, nagyon jó zenészek. Ebben nincs kétség. Valószínűleg a Seisenberg Blues Band felállása előtt más helyi bandákban játszottak. Reméljük, hogy az új felállásban a jövőben többet hoznak ki magukból. Elsősorban saját szerzeményekből!
Az El Kachon mindenképp az este zenei csúcspontját jelentette. Tökéletesen illett az erdő közegéhez, amelyet törzsi hangulatban parázsló rönkök szőttek át, miközben a lángok lassan nyaldosták és rágcsálták őket. A „In The Bush” debütalbum minden bizonnyal kiemelkedő az idei szlovéniai lemezkiadások között. A banda egy maratoni műsorban az egészet eljátszotta, két részben, részenként tizenöt számmal. Összesen tehát harminc szám! Ezúttal az El Kachon részéről tényleg teljes, friss adagot kaptál! A heted ismét kiváló összeszokottságot és tökéletes színpadi kommunikációt mutatott a vokális harmóniákban, az éneklés felosztásában. Mondhatjuk, hogy kifinomultan választékos az elosztás, ami a vokális kihasználást illeti, hiszen a vezetőéneket a csapatban akár négyen is vihetik.
Az El Kachon heted, és nehéz azt mondani, hogy valaki kilógna a sorból. Egyénileg is rendkívül tehetségesek, és a csapatban mindenki a saját ideális helyét foglalja el, ahol kényelmesen és oldottan, teljes erőből ki is bontakozhat. Ez nagy siker egy szlovéniai zenekar számára. Köztudott, hogy mi, szlovének nem vagyunk az igazi csapatszellem hordozói. Kéznél van a bizonyíték? Nézz csak körül a politikai „nagyságok” között, akik eladták az országot külföldieknek, nézd a sportteljesítményeket, ahol a labdajátékokban mindig egy hajszálon múlik, hogy „hidegre kerülünk”. Ólmos időket élünk! És akkor itt az El Kachon, amely megcáfolja az előbbi sötét gondolatokat! Olyan csapat, amely egységesen működik és egységesen lélegzik! Az El Kachon úgy működik, mint egy család, ahol minden stimmel. A kiváló vokális összhang mellett, amelyből különösen a dallamos kiemelkedik, vagyis Tináé, aki ellenpontja a két robusztus, „macho Rambo”, enyhén „göcsörtös” hangú énekesnek, Tominak az egyik oldalon és Dejannak a másikon, az El Kachon jócskán épít a kivételes ritmikai kinetikára is, amelyben (a mozgalmas dob és basszusgitár mellett) különleges helyet foglalnak el Primož Malenšek „PimpS” ütőhangszerei. Teljes fantasztikum, hogy az El Kachonnak ilyen jól sikerült az ütőhangszeres beépítése. Ott van a (főleg) ritmusgitáros Andrej Barbič „Krt”, aki a színpadon Tomi pontos ellentéte. Krt hajlamos elszabadulni, érezni, hogy a Stara Šula rockerei közé tartozik, és már a látványa is egymás mellé sorakoztatja a példaképeit, Lemmytől és Angus Youngtól Phil Lynottig. Lehetetlen megkerülni a billentyűk fontos, meleg takaróját is, amelyről Mladen gondoskodik művészien. Minden klappol!
A kivételes vokális kidolgozottság mellett, legyen szó vezetőénekről vagy harmóniákról, van még egy fontos elem, amely az El Kachonnak külön értéket és külön helyet ad nemcsak Szlovéniában, hanem az egész régióban. Mivel a rock magja az elektromos gitárjátékból ered, ez az az elem, amely meghatározza bármelyik rockzenekar zenei kifejezésmódját. A hatókörét. Ez választja el a nagyokat az átlagostól! Tomi Perinčič hozzájárulásáról van szó. Ez a zenész a munkájával biztosan kiemelkedőt nyújt, ha összevetjük a szlovéniai rockgitárosok átlagos teljesítményével. Ez a fickó biztosan aludt valaha a bluesszal és a gitárjával. Rendkívül magabiztos mindenben, amibe belefog, de leginkább magabiztos vezetése győz meg a gyűszűvel (slide-dal) játszott szólókban. Érzed a szenvedélyt, a töltetet, a lelkes összpontosítást. Érzed azt az igazi szerelmet abban, amit csinál. Ez azonnal általánosítható a zenekar összes tagjára, és ezért győz meg ennyire az El Kachon.
Így nem csoda, hogy az El Kachon teljesen gondtalanul belevág igényesebb R&B-sztenderdek eljátszásába, mint a Mustang Sally, vagy két nagy barát, a rocktitán Eric Clapton és George Harrison különleges alkotásába, a Badge-be (Cream). A számításukat megtalálták az örökké forró Susan Tedeschi rajongói is (Hurt so Bad, Little By Little), felbukkant a The Hunter, amelyet réges-régen oly szívesen játszott a Free, aztán Neil Young Cinnamon Girlje, stb…
Az új albummal együtt az El Kachon egy csomó új számot is bemutatott! Annyi volt belőlük, hogy egyértelmű: a zsebükben van már a második stúdióalbum. Csak fel kell venni és ki kell adni. Jól hangzik. A zenekar a koncert alatt egyébként udvariasan a merchhez és Tjaša kolléganőhöz irányította a jelenlévőket, ahol 10,00€-t adományozhattak a zenekar anyagi támogatására, akár egy gyönyörű pólóért, akár a kitűnő stúdiódebütálásért. Mindezért tényleg nem kérnek sokat, cserébe viszont rengeteget adnak. Az új számok megőrzik a debütalbum kiváló hangszerelési megoldásainak tüzességét, így semmi aggodalomra nincs ok, hogy az El Kachon esetleg megbukna az új album kiadásának következő vizsgáján.
Hosszú volt az éjszaka, és nem látszott a vége. Lehetett volna egy kicsivel több ember, bár tény, hogy a helyszín épp csak frissen nyílt meg, és még egy kicsit többet kell tenni a reklámozásáért és népszerűsítéséért. Különleges hangulatot áraszt. Erdő veszi körül. Tehát az akusztika természetes. Ezért remek. A idilli természetről nem is beszélve. Egyszerűen. Ide még nagyon szívesen visszajövünk! Remek este tehát a remek El Kachonnal! Amikor élvezettel mondod: „Még!”
Képgaléria
