Kiadó: ZARŠ Records
Megjelenés éve: 2014
Produkció: Igor Vuk
Az album hossza: 45.38
Műfaj: Dub / Art Rock
Mi lesz, ha a szent japán hüllőcskét, Godzillát megkeresztezed a dubbal? Megkapod a Dubzillát. Ez az eszement kvintett elsősorban a dub és a roots reggae ritmusaira építkezik, ehhez a ritmikai alapanyaghoz viszont számtalan más műfaj pasztellszínét keveri hozzá, és mindez egyedi, öntörvényű szerzői hangzásban csúcsosodik ki.
A „Dub Naturalis” a zenekar második albuma, amely az azonos című, 2011-es debütalbum zenei kiindulópontjait mélyíti el. Mivel az első lemez, a „Dubzilla” szerzői ötletességével és szikrázó kedvével a szlovén rockundergroundból érkező egyik legérdekesebb és legizgalmasabb stúdiónyilatkozatnak számított (a RockLine-on mind az öt csillagot megkapta), óriásiak voltak a várakozások azzal kapcsolatban, mit nyújt majd az utód, a „Dub Naturalis”.
A „Dub Naturalis” már nem hoz akkora „édes sokkot” és meglepetést, mint az első lemez, ami azt jelenti, hogy a Dubzilla már a startnál kifaragta a maga szigorúan felismerhető arcát a szlovén alternatív rockszíntéren. A „Dub Naturalis” is tele van szarkasztikus képekkel, a zenekar itt is határtalanul lucid, harapós gunyorossággal házal, és közben maróan tükrözi a virológia újkori felismeréseit, az úgynevezett „emberi civilizáció tévelygését”. A számok a várakozásoknak megfelelően ismét kicsit hosszabbak. Lazán, nagy érzékkel bontakoznak ki, és a zenekar ezt a „kikapcsolással” is követni tudja. A markáns dubhullámzásra és a mély hangok birodalmára épülnek. Minden szám címében ott van a „dub” szócska, egy jelzőhöz kötve, amely az adott dal üzenetének alapötletét adja. Az egyetlen kivétel a Zmagovita dirka. Ez a lucid, mégis társadalomkritikus szerzemény nem fukarkodik a Klemen Klemen jellegzetes, átinni- és kirekedtesen reszelős hangjával, amely nem kíméli a kiélezett nyelvet. Kiderült, hogy a híres „ritmikus prédikáció” megközelítése teljes vérrel működik együtt a Dubzilla „zenei szorzótáblájával”. Az album abszolút kilengése: határtalanul lucid és szórakoztató, de üzenetében a végösszegben végig kegyetlenül földhözragadt.
A „Dub Naturalis” az első lemezhez képest összetettebben felépített darab. Nekem különösen kedves a Dub Hunting Season, amely a kutatókedvével végig hatásosan változtatja a formáját, mégis egyben marad (nem esik szét). Az album ráadásul sötétebb tekintetű, mint az első. Tele van mintavételezéssel, trip hopos fogásokkal, lemezjátszós hangfelvételek hozzáadásával a hangzásvilág kialakításában, és ez a két fűszer végig gyűrűs, tömör gitárriffek és billentyűk függönyébe van szőve. A produkció kifejezetten organikus, meleg, lágy. A Dubzilla fokozatosan építi a hangulatot a számokban. A kiválasztott zenei forma (motívum) ismétlésről ismétlésre újabb hangréteget kap, majd még egyet, és így mesterien dramatizálja és mélyíti a hangulatok fejlődését a darabokon belül. A „hang elcsavarása” ellenére az album megtartja organikus színét, köszönhetően a domináns billentyűknek, amelyek a rock aranykorának hagyományos hangjait használják, többek között a jól ismert dulcimerhangot is. Helyenként az album poszt-rockos ismétlődésével hipnotikusan hat. El tud vinni egy párhuzamos világba, a valós állapoton túlra (Nearness Dub). Egy olyan világba, amely egyedül a Dubzilláé. Ez a zenekar egyik alapvető alkotói víziója, és a csapat végig teljes vérrel meggyőző. Ez az egyik nyerő ütőkártyája, amely azonnal a maga oldalára állít. Frenetikus kitörés alig akad az albumon. Az egyiket a The Great Dubiator „nyaktörő” részébe (a szám vége felé) beillesztett, felvett skizofrén kiabálás adja.
Az album rétegzettsége miatt a hipnotikus magábafordulása ellenére keményebb dió. Ez azt jelenti, hogy a Dubzilla mint instrumentális zenekar kifejezetten kísérletezőnek számít, amely nem ismer korlátokat, amikor kihívóan nyit új zenei dimenziók felé. „Zappa dubban”? A párhuzam egyáltalán nem helytelen. Mivel az albumon a jazz számtalan csírája felbukkan, mindenképp érdemes meghallgatniuk az olyan előadók rajongóinak is, mint a Medeski, Wood & Martin, vagy akár a Beastie Boys az instrumentális változataiban (a „The Mix-Up” album, 2007). Ha más nem, a Dubzillát a két említett előadóval a billentyűhasználat, a mintavételezési trükkök és az avantgárd felhangok időnkénti hasonlósága kapcsolja össze. Minden lucidsága mellett a Dubzilla persze helyet hagy a provokatív, pornográf budihumor rétegének is (kis Zappa-pillanat), amelyet hatásosan testesít meg a záró „beszólás”, a Linda Love Dub.
Nem akarok hosszan magyarázni. Az album többrétegűen szőtt, gondosan megtervezett, részletgazdag. Kivételes érzékkel. Nincs rajta felesleges mozdulat, és semmi sem hiányzik róla. A Dubzilla kifaragott art zenekar, amely pontosan tudja, mit akar felszolgálni, amikor a saját zenei víziója nyomában jár. A „Dub Naturalis” mélyíti az öntörvényű szerzői hangzását, és erősíti a pozícióját a szlovén zenei undergroundban, vagyis a Dubzilla az egyik legzseniálisabb és legizgalmasabb zenekarnak számít, tele szokatlan zenei ötletekkel és tréfákkal, és tömör, tapintható tartalmával folyamatosan lenyűgöz. A „Dub Naturalis” olyan album, amelyet sokáig fogsz fedezgetni. Agyas hipnózisával azonnal fertőz, az összetettsége miatt viszont a komponálásban sokkal több hallgatást kíván. Mindez a végösszegben gazdagon jutalmazza a hallgatót, mert nincs az albumon egyetlen pillanat sem, amely ellopná az idejét! Világos, hogy a zenekart mindenképp élvezned kell a koncertszínpadokon is. Kedvenc fűved gondosan megtekert slukkja társaságában.
szerző: Aleš Podbrežnik
értékelés: 9.0 / 10
Számlista:
1. Dublajkov
2. Kaly Dub
3.The Big Dubowski
4. Zmagovita dirka
5. Dub Hunting Season
6, The Great Dubiator
7. Nearness Dub
8. Linda Love Dub
Felállás:
Dejan Slak – billentyűk, szintetizátor, effektek
Luka Švajger – gitár
Črt Zorko – basszusgitár
Tomaž Rifelj – dob
Saša Serban – mintavételezés, effektek
VENDÉGZENÉSZEK:
Klemen Klemen – ének a 4. számban
Simon Stojko Falk – scratch
Maša Slana – hegedű
Damir Jazbec – szájharmonika
Malala Tina Rakotorahalahy Serban – ének
