Szerző: Jernej Vene
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Pordenone / Palasport Forum / Olaszország
A koncert dátuma: 2012. 02. 20.
Látogatók száma: 2200
Jegyár: 46,00€ (elővételben) / 48,00€ (a koncert napján)
Már maga az elhatározás, hogy elmegyünk erre a koncertre, könnyű volt, mint a porhó. A technikás prog metal bajnokait újra látni mindig kihívás, főleg ha a közelünkben játszanak. Porhót is láttunk útközben, de csak az olasz határig, ahol a mediterrán hatás könnyedén elbánt vele.
Régi olasz szokás, hogy a szervezők napokkal a koncert előtt kihirdetik a kezdés időpontját, aztán később egy egész órával eltolják. Így az előzenekar, a Periphery is csak 20:30-kor lépett színpadra. A Maryland állambeli srácok igyekeznek, hangszeresen egész szolidak, és az is érdekessé teszi őket, hogy nem használnak erősítőket, hanem a gitárokat közvetlenül a keverőpultba kötik. A hatfős zenekar három (!) gitárosra épül, akik a hétszálas fejszéiket nagy elánnal nyúzzák. Egyikük biztosan teljesen felesleges volt. Ha belegondolok, hogy a Dream Theaterben Petrucci mindent egyedül megcsinál…
Látszik rajtuk, hogy lelkesen hisznek a zenéjükben. Az énekes, Spencer Sotelo a „hallgatóbarát” regiszterekben kifejezetten érdekes, de a metalcore-os hörgés és üvöltés sokaknak sok és felesleges volt. Többen a pólóstandnál kerestek kikapcsolódást, vagy a pultnál fojtották sörbe az unalmat. A Peripheryre ráférne egy kis szellőztetés a zenei irányvonalat illetően, ha tartós nyomot akarnak hagyni.
A Dream Theater persze John Petrucci első hangjaival el is intézte, hogy a Periphery már csak halvány emlék legyen. Úgy szálltak az ujjak a zenekar mind a négy hangszerese kezén, mint a porhó a szélben.
Ugyanebben a csarnokban láttam őket közel tizennégy évvel ezelőtt (1998 áprilisában), és az összehasonlítást nem kerülhetem el. Nem is annyira a rutint kell összevetni, hanem azt, hogy zeneileg nem öregedtek meg, ahogy sokan teszik egy ilyen hosszú pályafutás alatt. Az akkori koncert előadásban nagyon meggyőző volt, a hangzás viszont a legrosszabb a hét közül, amit a Dream Theaternél hallottam. Nos, ezúttal John Myung basszusa az elején kicsit maszatos volt, de a harmadik számnál már minden úgy működött, ahogy kell.
Az viszont meglepő, hogy a közmondásosan odaadó olasz közönség ellenére a csarnokban még legalább 500 fejnek lett volna hely. A válság láthatóan kinyújtotta a csápjait…
A túlnyomórészt férfi közönség nem esett transzba, de jazzesen jutalmazta a hangszeresek kiemelt szólóit. Jó párszor skandálta a publikum: Pe – Tru – Cci és Man – Gi -Ni. Most is nehéz bárkit kiemelni, mert a briliáns játékuk könnyedén rabolta el az érzékeinket, és vitt minket messze a valóságos világtól. Az előadás látszólagos egyszerűsége a komplexitás ellenére rendkívül könnyednek hat . Pedig ennél sokkal több ez. Évek munkája, gyakorlása és tapasztalatgyűjtése emeli őket még mindig a prog metal Olümposzára, és a dalválasztással összhangban az, ahogy a zenét átadják, még mindig nagy szeretetet mutatott a fellépés iránt – nehogy félreértés legyen, nem a nagyképűsködés iránt. Mike Mangini újoncként valójában teljesen beilleszkedett, Mike Portnoy öröksége persze biztosan mély és súlyos, de Mangini több mint meggyőző volt. A játékát teljesen alárendelte annak, hogy a zenekar hangzása minél kompaktabb legyen. Tehát annyit játszott, amennyi kellett – és ez sok volt. A Dream Theater zenei sűrűsége többnyire rendkívül telített, de a mesterek időnként páratlan lírai passzusokkal oldják.
A Dream Theater alapos bemutatót tartott az aktuális, A Dramatic Turn Of Events című lemezből. Nem is annyira fontos, hogy miért pont ezeket és miért ennyi számot, fontosabb, hogy élőben teljesen egyenrangúak bármelyik régebbivel. Mi, az amerikai mesterek régebbi rajongói leginkább a 6:00, a Surrounded, az A Fortune In Lies, valamint az Images And Words lemez gyöngyszemei, a Wait For Sleep és a Surrounded alatt élveztünk. Engem újra és újra lenyűgöz Petrucci hihetetlen hangkontrollja, az a dráma, amit a gitárral megteremt, hihetetlen. Neki világos, hogy a gitár a határtalan zenei ötleteinek meghosszabbítása, és isten őrizz, hogy egyszer ne tudjon játszani, bármi okból. Valószínűleg beleszakadna a bánatba…
Jordan Rudess a legtöbb számban hálásan egészítette ki a dallamokat, és gondoskodott a bőséges hangfüggönyről. Myung basszusgitáros a zene nehézsége és komplexitása ellenére könnyedén lépést tartott Petruccival, akivel pokoli unisonókat pörgettek le, amelyekben időnként Rudess is besegített (Outcry). Az A Fortune In Lies persze felvonultatta Petrucci teljes arzenálját: a tapping, a húrugrálás (string skipping) és a fénysebességű glissandók csak a három legnyilvánvalóbb technika.
Petrucci a hangjával párszor besegített James La Brie énekesnek, de ezen a téren többé-kevésbé halvány volt . Kevés az erő, vagy túl alacsony a szint a keverésben. Mindazonáltal az összetett gitárvonal játékát és az egyidejű éneklést csak dicsérni tudom. Egyébként La Brie még mindig magabiztosan uralja a színpadot. Rá igaz, hogy a látszat csal. Az erős testalkatú, átható tekintetű férfi egyáltalán nem olyan, amilyennek az ember elképzeli. A barátságossága és megközelíthetősége a Dream Theater egész imázsának üdvözlendő eleme. A közönséggel való kommunikáció pont megfelelő volt, La Brie többet tett, mint amennyi kellett. Az elején gyorsan elmondta, hogy az új taggal új energiára tett szert a zenekar, és új, fontos fejezetet ír. Az évek kicsit meglátszanak rajta, lassan fel kell újítani a frizurát, és el kell tüntetni a centis lenövést. Az éneklést kiválóan abszolválta, ráadásul megajándékozott minket három-négy átható sikollyal, amelyek a fiatal Roger Daltrey üvöltéseihez lettek volna méltók.
Mangini dobos a kötelező szólóval megmutatta a mesterségbeli tudását és sokoldalúságát. Nos, ha a Berklee-n tanít, tudjuk, hányadán állunk. A Dream Theaternek valójában nagyon is szüksége volt egy ilyen dobosra. Új szelet fújt a vitorlákba, és a hajócska halad tovább. Mint egy komplexen kompakt, de nem lélektelen gép, a Dream Theater magabiztosan lép be zenei életének új évtizedébe . Ennek a mondatnak a tökéletes megerősítése a pordenonei csarnok színpadán történt meg.
fotók: Aleš Podbrežnik
Setlista
Dream Is Collapsing (szerző: Hans Zimmer, felvételről szóló intro)
1.Bridges in the Sky 2.6:00
3.Build Me Up, Break Me Down
4.Surrounded
5.The Dark Eternal Night
6.dobszóló
7.A Fortune in Lies
8.Outcry
9.Wait for Sleep
10.Far from Heaven
11.On the Backs of Angels
12.War Inside My Head
13.The Test that Stumped Them All
14.The Spirit Carries On
15.Breaking All Illusions
—ráadás—
16. As I Am
Képgaléria
