Kiadó: Insideout Music
Megjelenés dátuma: 2011. 6. 20.
Produkció: Devin Townsend
Az album hossza: 70.49 perc
Műfaj: Progressive Metal
Értékelés: 9.5/10
A kanadai multitehetség, zenész és producer, Devin Townsend, aki gyakran a zenei zsenialitás és a hangzásterrorizmus közti vékony mezsgyén jár, 2011-ben folytatta azt a sikertörténetet, amelyet 2009-ben indított el a Devin Townsend Project nevű szólóprojekttel. A „Deconstruction”, amely amolyan keresztmetszete volt Devin agresszívebb, kísérletezőbb oldalának, egyike volt annak a két stúdióalbumnak, amelyek ugyanazon a napon (2011. június 20.) jelentek meg, de stílusban, hangulatban és a kompozíciók szerkezetében nem is lehettek volna különbözőbbek. Míg a „Ghost” (RockLine recenzija) newage-es, spirituális, ambientalbum volt, amelyet még a dalai láma is jóváhagyott volna, addig a koncepciót követő „Deconstruction” – amely hangzásvilágával inkább egy Frank Zappának tetszett volna, ha még élne – Devin „hagyományosabb” műve, tele brutális, kísérleti, kaotikus és avantgárd pillanatokkal, ahol nem hiányzik az őrült humor és a társadalmi szatíra sem. Devin Strapping Young Lad nevű extrém metal együttesben töltött múltja is gyakran felbukkan a „Deconstruction” során.
A „Deconstruction” két dobos – Devin kanadai honfitársa, Ryan Van Poederooyen és a belga Dirk Verbeuren (Megadeth, ex-Soilwork) – mellett vendégénekesek egész plejádját vonultatja fel. Mikael Åkerfeldt (Opeth) és Floor Jansen (Nightwish, ex-After Forever) kivételével többnyire az extrém metal terepén „operáló” énekesekről van szó. A főénekes szokás szerint maga Devin, aki újra meg újra lenyűgöz rendkívüli, teljesen kiszámíthatatlan énekes-kaméleonságával. A „Deconstruction” összes zenekari hangszerelését Devin írta és hangszerelte a Pro Tools segítségével, amely lehetővé tette a zenekari részek sikeres átírását. A zenekari szólamokat végül a Prágai Filharmonikus Zenekar játszotta el.
A „Deconstruction”, mint említettem, koncepcióalbum, amely Devin bipoláris természetével összhangban bizarr-komikus, de korántsem olyan összetett és ambiciózus, mint népszerű sci-fi szatírájának és space operájának, a „Ziltoid the Omniscent”-nek mindkét része. Ezúttal egy túlzottan kíváncsi egyén történetét követhetjük, aki meg akarja ismerni a „végső igazságot”. Számos furcsa és mulatságos kaland után a végén a pokolba érkezik az ördöghöz, aki választ ad égető kérdésére, hogy „mi mindennek a lényege”. Nagy felháborodására és csalódására az ördög az élet lényegeként egy sajtburgert mutat be neki, amit vegetáriánusként egyáltalán nem tud hasznosítani, így megkeseredve, személyes megvilágosodás nélkül marad. Devin saját szavai szerint az album kaotikus természete ellenére pozitív üzenetet akart hagyni a végére.
A nyitódal, a „Praise the Lowered”, amely viszonylag nyugodt albumkezdés, kifejezetten sikerült keveréke az art rocknak és a prog metalnak, ahol az idő nagy részében az ambient irányba húzó billentyűk állnak előtérben, a „Ghost” albumon hallottakhoz hasonlóan, csak több elektronikus mintával. Nagyjából a felénél „megvadult”, extrém metalos szekció következik, Paul Kuhr (Novembers Doom) főénekes szerepében. Időnként ez a szerzemény afféle stílushídként szól a két, ugyanazon a napon megjelent album között, és a vihar előtti csendként a „Deconstruction” további részében érkező kísérleti, kaotikus, avantgárd és fülsiketítő kataklizma előtt.
A „Stand”-ben, ahol Devin mellé a főének mikrofonjához az agresszív kedvű Mikael Åkerfeldt csatlakozik, fokozódó, komor bevezető készíti elő a terepet a brutális, összetett, kaotikus és kataklizmikus folytatáshoz. Devin közben természetesen felépíti rá jellemző apokaliptikus vokális harmóniáit és hangfalait is. Egy rövid „csendet” követően brutálisan epikus befejezés jön, amely Mikael jelenléte miatt kissé a régebbi Opeth-alkotásokat idézi. A szimfonikus metal irányba húzó „Juular” időnként egy gótikus horrorfilm aláfestésének hangzik. Az extrém, blackmetalos vokálokról itt Ihsahn (Emperor) gondoskodik, aki segít Devinnek megteremteni a hangulatot, és életre hívni Alice gótikus változatának és a Csodaország rémisztő verziójába tett utazásának víziót.
A „Planet of the Apes” a progresszív, az extrém és az avantgárd metal elemeinek szinte tökéletes fúzióját tartalmazza. Így sikeresen egyesít néhány látszólag összeegyeztethetetlen hangzáselemet. Fontos énekesszerepet, főleg a brutálisabb pillanatokban, Tommy Giles Rogers játszik a Between the Buried and Me-ből. A szám felénél teljesen váratlanul ambientben gazdag, dallamos progrock-szekció érkezik hatalmas vokális harmóniákkal, de nem tart sokáig, mert hamarosan a brutális és kaotikus vokális kotyvalék kerekedik felül. Mindennek a káosznak, amelyet még egy „őrült” gitárszóló is kísér, ellenére Devinnek ismét sikerül epikus befejezést teremtenie.
A semmivel sem kevésbé epikus, kaotikus és brutális „Sumeria” két vendégénekest is felvonultat Joe Duplantier (Gojira) és Paul Masvidal (Cynic, ex-Death) személyében, akik jól kiegészítik Devin énekes-kaméleonságát. Ez az apokaliptikus hangulatú szerzemény egyaránt tetszeni fog a szimfonikus és az extrém metal rajongóinak. Az átmenet a bús, akusztikus irányú befejezésbe csak egy a számos meglepetés közül, amelyekből a „Deconstruction” során nincs hiány.
A posztapokaliptikus kalandtúra, a „The Mighty Masturbator”, amely több mint 16 percével az album leghosszabb szerzeménye és egyben csúcspontja, már a címével jelzi, hogy az őrült humor, a kaotikusság, az agresszivitás, az eszelősség, a zsenialitás és az epika kiszámíthatatlan keverékéről van szó. A gótikus színezetű bevezető teljes összhangban van az album borítójával, a kiszámíthatatlan vokális harmóniák pedig ismét kiváló szinten vannak. Ezúttal Greg Puciato (ex-The Dillinger Escape Plan) segédkezett a főéneknél, aki jól összecsiszolódott Devin mindig kiszámíthatatlan énekes mutatványaival. E szuperösszetett kompozíció bizonyos hangszeres szekciói olyan kaotikus és villámgyors módon vannak előadva, hogy ezen a helyen a „maszturbátor metal” megjelölés több mint helytálló lenne. Természetesen nem maradhat el a komikus befejezés sem, amely úgy szól, mint egy „naiv” hatvanas évek eleji filmes látványosság stáblistájának aláfestése.
A „Pandemic”-ben, amely úgy szól, mint egy progresszív extrém metal banda és a Nightwish kaotikus közeli találkozása, Floor Jansen ragyog szopránjával, és az uralkodó hangzásbeli kataklizma közepette jól kiegészíti Devin állandóan változó énekteljesítményét. A címadó szerzemény végletekig megvadult, „maszturbátoros” gitárszólót tartalmaz Fredrik Thordendal (Meshuggah) rendezésében, míg Devin mellé a főénekhez rekedtes hangjával csatlakozik a mára már elhunyt Oderus Urungus (Gwar). Váratlan ritmusváltásokból sincs hiány. Humoros betét érkezik nem sokkal a középső rész után operettes vokális harmóniákkal. A „Deconstruction” a kataklizmikus „Poltergeist”-tal zárul, egy szimfonikus/deathmetalos fazékkal, amely olyan brutálisan és megvadultan szól, hogy e szerzemény hallatán még az ördög is rémülten bebújna a pokol legmélyebb gödrébe, és közben elfeledkezne a sajtburgeréről.
Devinnek a „Deconstruction”-nel, az uralkodó kaotikusság, kísérletezőkedv, őrült humor és nyersesség ellenére sikerült egy rendkívül hallgatható albumot alkotnia, amely kétségkívül egyik legkülönösebb, legőrültebb, legizgalmasabb és legösszetettebb alkotása viharos és kiszámíthatatlan zenei pályájának. Nagyon kevés zenész képes ilyen teljesítményre, és ez talán a legtöbbet elárulja zeneszerzői, hangszerelői és producerzsenialitásáról, valamint határtalan tehetségéről, hogy hangzásában hihetetlenül gazdag, összetett és ambientben intenzív zenét alkosson, amely a hallgatót mindig tetőtől talpig magával ragadja.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Az album recenzióját Devin Townsend 49. születésnapján közöljük, és sok gyönyörűen őrült zenei ötletet, valamint végtelen alkotói ihletet kívánunk neki.
Számlista:
1. Praise the Lowered (6:02)
2. Stand (9:36)
3. Juular (3:46)
4. Planet of the Apes (10:59)
5. Sumeria (6:37)
6. The Mighty Masturbator (16:28)
7. Pandemic (3:29)
8. Deconstruction (9:27)
9. Poltergeist (4:25)
Felállás:
Devin Townsend – ének, gitár, basszusgitár, billentyűk
Ryan Van Poederooyen – dob az 1., 2., 4., 6. és 10. számon
Dirk Verbeuren – dob a 3., 5., 6., 7., 8. és 9. számon
Vendégzenészek:
Fredrik Thordendal – gitárszóló a 8. számon
Paul Kuhr – ének az 1. számon
Mikael Åkerfeldt – ének a 2. számon
Ihsahn – ének a 3. számon
Tommy Giles Rogers – ének a 4. számon
Joe Duplantier – ének az 5. számon
Paul Masvidal – ének az 5. számon
Greg Puciato – ének a 6. számon
Floor Jansen – szoprán ének a 7. számon
Dave Brockie (Oderus Urungus) – ének a 8. számon
Florian Magnus Maier – vokális alaphangok a 2. és 6. számon
Prágai Filharmonikus Zenekar
