Deströyer 666 vad tűzvihara elnyelte Metelkovát! (2016)

0 12

Szerző: Rok Klemše
Fotók: Aleš Podbrežnik

Helyszín: Ljubljana / Channel Zero / Szlovénia
A koncert dátuma: 2016. április 14.
Látogatók száma: 140

A Wildfire, a legendás Deströyer 666 első stúdióalbuma csaknem hét év után, életre keltette az egyik legtiszteletreméltóbb black/thrash metal formációt, K.K. Warslut pedig a dühödt kutyákból álló falkáját méltó módon rúgta fel hosszú idő után az első európai turnéra is. A vad tüzet Metelkovában is felgyújtották, és a svájci Bölzer duóval meg még egy különös fura szerzettel kiegészülve olyan koncertet adtak, amelyet idén nehéz lesz überelni. A közönség is ehhez mérten reagált; ennél telibb Channel Zerót nem is emlékszem.

A death/black csemege előtt a svéd one man project, a Trepaneringsritualen foglalta el a színpadot, teljesen ismeretlenként. Az ismeretlenek néha tényleg tudnak meglepetést okozni, és a Thomas Ekelund nevű fickó mindenképpen az volt. Hogy ez épp olyan meglepetés volt-e, amilyenre vágytunk, azt már nem tudom. A Trepaneringsritualen saját bevallása szerint „götisk dödsindustri”-t játszik, vagyis göteborgi death industrialt, és pontosan ezt is kaptuk. Ekelund teljesen egyedül állt a színpadon, arcát vörös kendő takarta, az industrial és pszichotikus ambient zakatoló alapja fölött pedig úgy üvöltött és ordított, mintha élve nyúznák. Még bizarrabb lett a dolog, amikor lehúzta a fejfedőt, és állati vérrel leöntve egyre őrültebb tekinteteket küldött a közönségnek. Nem tudom, mit gondoljak a látottak és hallottak után, de a Trepaneringstitualen biztosan nem mindenkinek való. Az én ízlésemnek semmiképp.

Annál jobb volt viszont a folytatás, és a svéd különc távozása után a Channel Zero már csaknem az utolsó sarkáig megtelt. A közönség legalább annyira türelmetlenül várta a svájci Bölzer duót, mint a Deströyer 666-ot; a Bölzer mindössze egy demót és két EP-t adott ki eddig, mégis kultstátuszt élvez az undergroundban. Gyorsan kiderült, hogy HzR és KzR nem ok nélkül kapta ezt a hírnevet. A kék fényekbe, időnkénti stroboszkópokba és ködbe burkolt színpadon a Bölzer afféle grimoire-ként szolgált, amelyből egy jó órán át olvasták fel a black/death metal az elmúlt évek egyik legegyedibb és legfrissebb megközelítését. KzR tízhúros gitárjával simán lefedte több gitár, sőt a basszus szerepét is, és változatos riffelést tolt, amelynek palettája a black metalos tremolózástól a pszichotikus mintákon és a zsíros groove-on át a szinte pszichedelikus dallamokig terjed. Ráadásul a változatos growl, hol mély, hol sikoltozó, könnyedén teremt ősi, hipnotikus energiát, amely a közönséget játszva transzba lökte. Ilyen szenvedéllyel előadott koncertet rég nem láttam, és a Bölzer a (korai) Samael után kétségkívül a legjobb black metal banda, amely Svájcból érkezik. De talán azon túl is!

Valamivel tizenegy előtt aztán mégiscsak megszólaltak a régen várt farkasok, és az új album címadó dalával az ocsmány koponyával, meg igen, láncokkal díszített színpadra leszabadultak a láncaikról az halhatatlan K.K. Warslut, R.C., Felipe és Perra. A Wildfire még kicsit gyengébben szólt, de a hangkép már a „Traitor” alatt kijavult, és a Deströyer 666 teljes fenségében ragyogott. Bár a zenekar ma már a világ minden tájáról verbuválódott, az ausztrál „outback” könyörtelensége szilárdan ott maradt a vérében, és a Deströyer 666 a színpadon pont olyan, mint az ausztrál vadon: vad, könyörtelen, brutális és nyers, de valahogy mégis gyönyörű. A zenekar bebizonyította, hogy kiváló formában van, K.K. és R.C. briliáns riffekkel lőtt mindenfelé, Perra úgy verte a dobokat, mint egy veszett dingó, még jobban ütött élőben az emlékezetes, már-már háromszoros énekes támadás. K.K. ausztrál motyogásából a dalok között nem sokat lehetett érteni, annál többet mondtak a tiszta black/thrash rombolók: az „I Am the Wargod”, a „Live And Burn”, a „Sons of Perdition” és a „Satanic Speed Metal”. A közönség megmutatta, hogy értékeli a zenekar fenomenális fellépését, és moshpittel, hajtépéssel, egyszerűen szuper hangulattal jutalmazta, a Deströyer 666 pedig, talán épp ezért, Ljubljanát az epikus „Hounds At Ya Back” himnusszal jutalmazta, amelyet a turnén egyébként nem játszottak. Az i-re a pontot egy gyönyörű főhajtás tette Lemmy előtt az „Iron Fist”-tel, amelynél a négyeshez harmadik gitárosként még egy roadie is csatlakozott, a Deströyer 666-tól pedig idén aligha veszi el valaki a legjobb szlovéniai koncert címét.

Képgaléria

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik