kiadó: Nika Records
megjelenés dátuma: 2018. 10. 14.
producer: Žare Pak, Jernej Kržič, Robi Bulešič
az album hossza: 35:05
értékelés: 9.0 / 10
A Dan D azon kevés, a szlovén lelkek számára általánosan ismert, rádióhullámokon szereplő rockzenekar egyike (nos, újabban a tömeges rotációval csatlakozott hozzájuk Hamo is), amely (másokkal ellentétben) mer, merészel, és ezért nem képes beleesni a múlt kényelmében való megülés csapdájába. Ezt a két előző albummal világosan megmutatta, vagyis a „fehér és a fekete DNA-val”. Az egyik „levetkőzött”, nyers és punkos volt, a másik a teljes ellentéte, így szigorúan kísérletező. Az új „Milo za drago” pedig valahol a kettő között van. Tényleg? Nem igazán. A „Milo za drago” teljesen új történet, új fejezet ennek a nagyra becsült art- és rock ‘n’ roll-zenekarnak a zenei alkotói prózájában.
A Dan D-t érett fiúk képviselik. Zenészek, akik rengeteg kilométert tudhatnak maguk mögött, és olyan zenei víziójuk van, amely az évek során magába szívta azt a tényt, hogy egyre „rosszabbul viseli” a művészi korlátozást. Ezért lesz a Dan D, főleg az új időkben, egyre „artosabb”, és ezért még intenzívebb az az érzés, hogy a zenét puszta örömből, és elsősorban csak magának csinálja, amikor az új dalokat hallgatod. Nem is olyan régen Steve Hogarth egy Marillion-sajtótájékoztatón azt mondta: „Mi elsősorban magunknak csinálunk zenét. Szerencsénk van, hogy ez a zene a közönségnek is tetszik, és magáévá tette, különben most biztosan nem lennénk itt!” A Dan D-vel is hasonló a helyzet. A művészetükben már jó ideje nem a slágert keresik, és nem is igyekeznek újrateremteni azoknak a sikerszámoknak az energiáját, amelyek megcementezték a helyüket a szlovén rock- és popszíntéren. Erre egyszerűen nincs szükségük.
A „Milo za drago” az általános fül számára mindenképp jóval könnyebben befogadható album, mint a különösen merész „fekete DNA-album”, de a Dan D a „Milo za drago”-val, mint mondtuk, mégis egy lépéssel tovább ment a művészi kutatásban és a zenei evolúcióban. Az új lemezen a rock és az elektronika igen szerencsés szintézisét kínálják, miközben megőrzik, ápolják és továbbépítik a saját művészi dossziéjukat. Ez azt jelenti, hogy a küldetés ismét sikerült. Az új album tehát megint új történet, de még mindig 100%-ig Dan D-s. Egyedi darab, amelyet csak a Dan D tud létrehozni (és megismételni). A „Milo za drago” több ritmikus, pop-táncos retorikát is tartalmaz. A Dan D az új lemezen megőrzi a zenei erejét és a dallamos fülbemászóságot, az alapvető (kiindulási) rockpózt pedig egyfelől az art-kísérletezés bátor beültetésével, másfelől pop körvonalakkal ügyesen kiegészíti.
Ezúttal több tér jut a hipnotikus, álmodozó hangulatnak. Sőt, bőven. A Dan D kifejezőerejét tekintve mindig is különösen meggyőző volt a nyugodtabb, közepes tempójú dalokban. Ilyenkor az aranzsírozás nagyszerűsége mindig a legnagyobb művészi hozamot hozta. A „Milo za drago” is ápolja ezt a hagyományt. De a maga módján. Az album zenei személyi igazolványának meghatározásában két elem emelkedik ki: Obra és Boštjan. Obra az egész albumon az elektronikus ritmikát diktálja, és eközben nagyon agilis (végig ügyesen tölti ki a teret). Boštjan ezúttal gyakran dominál az aranzsmékban (Daj mi upanje, Tu, Ne naredi mi tega). Az album során rendkívül színes, sokféle hangból és hangszerkezetből álló arzenált használ. Retrón szól, és az NDW korára jellemző elemeket idéz, sőt krautrock-vonásokat és a szintipop első lépéseit is, amelyeket a Yazoo vagy a Depeche Mode mért ki. Időnként pedig a susogó szintetizálás hullámzó függönye önti el az aranzsmékat, ami ismét a nyolcvanas éveket idézi.
Itt van Tokac. Az „örök” Tokac, akit bármilyen zenei közegbe beleállíthatsz, ahogy a zenekar kitalálja, és mindenhol újra meg újra fantasztikusan fog működni. Tokac a Dan D, a Dan D hangja, és ez így is marad. Az új albumon is megkapod tőle mindazt, amit elvársz. Szenvedélyes, érző, elcsábító, kicsit pimasz, kicsit melankolikus, és még egy csomó minden más. A játékos Ožina közepén soul-os kontúrral, a falsetto gyönyörű beépítésével ejt rabul. Tokac a Ne naredi mi tega-ban egyszerűen külön történet, vokális báj dolgában nincs hiány. Különösen tömör kontrasztot ad ezúttal az egész hangképnek Nikola Sekulovič, a kifinomult mester teljesen meleg, természetes, organikus és zeneileg domináns basszusa. A basszusvonalakkal való kontrasztosság ezúttal még intenzívebb, mert a gitár ott, ahol a frazírozását várnád, „meghúzza magát”, a basszusvonal pedig átveszi ezt a szerepet, és ezeken a helyeken tölti ki a billentyűk és a dobok között keletkezett „űrt”.
A Dan D az albumot a saját próbahelyén vette fel. Élőben vették fel, a koncertfellépések elve szerint. A munkatér tele volt szórva a legkülönfélébb effektekkel. Átalakított gitárok sora fejleszt ki egyedi hangzást, és ezért Tučo valójában szinte minden számban másképp szól. Egyedi. A gitár ezúttal párszor háttérbe vonul, és atmoszferikus töltelékként működik, amely tömör, átgondoltan elhelyezett betétekkel mozgatja meg a szintetizálás függönyeit (Sem v tebi). Mindenképp rockosan is felmorajlik (Bits, Morilec), de ilyenkor hangzásban egyensúlyban van az új dalok aranzsírozásának többi építőelemével. Már a nyitó Boli me K-ban meglep az előbb említett tér, amely a ritmika és a lebegő szintetizátoros takaró között jön létre. Ezúttal főleg Sekulovič tölti ki basszusgitárral, Tučo pedig egy mid-eight részben száll be a gitárjával, és egy rendkívül szerencsés betétet illeszt be, amely a világzene pillanatait (Dalmácia vagy a görög Mediterráneum melosza) idézve egészen máshová viszi a hangulatot.
Hogy mi van több, az elektronika vagy a rock, az a hallgatóra van bízva. Mivel a Dan D elsősorban a rendkívül vibráló hangulatállapotok, vagyis az atmoszferikus hipnózis pillanatát üldözi, a végső érzés ezúttal közelebb kerül ahhoz, hogy az album inkább elektronikus-táncos, mint rockos. A sample-ezés megint rendkívül ügyesen van becsempészve az aranzsmékba, és tulajdonképpen az egyik alapvető hordozója a zenekar új művészi korszaka nagy karizmatikusságának. Van még egy csomó más finomság, amelyeket az albumon lassan fedezel fel, és fátyolról fátyolra tárod fel őket. Például a további, effektezett dallamok használata, amelyek Tokac alapvokális vonalait kísérik. Ezeknek az eszközöknek a használata például az utolsó Laži mi-ben már-már a gospel dallamokat súrolja, míg a kiegészítő vokális harmóniák beépítése fontos szerepet játszik az art pecsét megteremtésében az album nyitódalában, a Boli me k-ban.
A „Milo za drago” a Dan D új zenei életművének újabb csomagnyi ravaszul tökéletesre csiszolt pontját birtokolja. A Dan D az új albumon megőrzi a művészi bátorságát, az új ötletekkel folyamatosan „kihívja” magát, megtartja a tüzet, a szívósságot, a frissességet, az őszinteséget és a sajátos alkotói mágiáját. A „Milo za drago”-nak megvan a maga karaktere. A Dan D a nagyobb adag kísérletezés után ismét a körvonalazottabb aranzsmékhoz tért vissza, tucatnyi fülbemászó dalt tett le az asztalra, új dolgokat próbált ki, ügyesen beépítette őket a zenei testébe, és a saját evolúciójában egy újabb lépcsőfokot lépett előre. Ez az a valami, ami a Dan D művészetét a szlovén zenei életben, a középhullámú rock- és popzene terén, különleges helyre emeli.
A szappanról szóló történet a Dan D számára azonban korántsem ért véget. A zenekar azt ígéri, hogy a „Milo za drago” klasszikus hanghordozón (CD, bakelit) is megjelenik, ez egy későbbi időpontra tolódott, amikorra már elég lesz a szappannal való „mosakodásból”. Ezzel együtt bővített kiadást is beharangoz az albumból, amelyre felkerülnek azok az – ahogy ők maguk mondják – „elcseszett” számok is, amelyek a szappanba rejtett USB-s verzióra nem fértek fel.
Hogy milyen volt a Dan D albumbemutatója 2018. november 15-én, azt ITT olvashatod el.
szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Boli me k
2. Malo pekla
3. Ožina
4. Bits
5. Daj mi upanje
6. Ne naredi mi tega
7. Sem v tebi
8. Tu
9. Morilec
10. Laži mi
Felállás:
Tomislav Jovanovič „Tokac” – ének, akusztikus gitár
Marko Turk „Tučo” – gitár
Boštjan Grubar – billentyűk
Nikola Sekulovič – basszusgitár
Dušan Obradinovič „Obra” – dob
