Kiadó: Roadrunner
Megjelenés: 2018. 10. 5.
Produkció: Coheed And Cambria
Az album hossza: 79:19
Műfaj: progresszív rock
Az amerikai progresszív rock formációnál, a Coheed And Cambriánál a The Color Before The Sun (2015) című albumnál az volt az érzésem, hogy kicsit elfáradtak. Igazi ötleteket sem lehetett észrevenni. Ráadásul ez volt az első lemezük, amely nem koncepcióalbum volt. De a Coheed And Cambriánál a dolgok gyorsan megfordulhatnak. Három év csend után a zenekar új albummal tért vissza, amely közel 80 perces. Természetesen visszatérés ez a The Amory Wars-sagához is, vagyis az album ismét koncepcióalbum. Hosszú utazás áll tehát előttünk. Úgy tűnik, Claudio Sanchez, a zenekar frontembere szavai szerint trilógiáról van szó.
Az album, amelynek címe „The Unheavenly Creatures”, a felvezetőn és 14 dalon keresztül Vaxis szüleinek sagáját meséli el, akik a világűrben küzdenek a túlélésükért. Úgy tűnik, a főszereplő története a következő kiadványban kerül elmesélésre. A történet a No World For Tomorrow album utáni eseményekről szól. Várhatóan képregényben is elmesélik majd, amelyet az Evil Ink Comics ad ki.
A zene, amelyet a Coheed And Cambria ezúttal felvett, stílusában nem tér el az előző albumoktól. A dalok mindenesetre jobban megírtak és ötletesebbek, mint a nem koncepciózus elődön. A zenekar a felvezető után rögtön az első dallal, az epikus The Dark Sentencerrel betalál. A dal minden adut kijátszik: ütős, epikus és fülbemászó. Utána a címadó dal következik, amely inkább slágerként működik, kiemelkedő refrénnel és szintetizátoros felvezetéssel. A Toys című dallal a zenekar egy keményebb oldalát is megmutatja, ütősebb, heavy rockos gitárokkal. De nem sokkal később megnyugszik a Black Sundayjel, amely azonban még mindig megtartja az ütőerejét, Sanchez pedig kellemes dallamos vokálvonalakról gondoskodik.
A Queen of the Dark jó példa arra, hogy a zenekar még mindig tudja, hogyan tegye változatossá az albumot. A dal a sötétség és a melankólia kiváló példája. De hamar jön a fordulat a True Ugly című dallal, amely a gyorsabb tempó miatt a punk rock felé hajlik. A zenekar még mindig progresszíven gondolkodik, de akad egyszerűbb is, például a Love Protocol, amelyről az az érzésem, hogy a legendás The Police inspirálta. A Pavilion című dallal a Coheed And Cambria ezen az albumon is bebizonyítja, hogy nem okoz gondot olyan dalt írniuk, amely elég fülbemászó és dallamos.
Idővel úgy tűnik, hogy a zenekar túl sok dalt kínált. Kicsit elvész a vezérfonal, mert akad egy-egy filler is. Persze az albumon rengeteg a fénypont. Érdemes kiemelni a The Gutter című dalt, amely értelmesen építkezik, és megjelennek benne a sikolyok is, amelyeket a zenekar az első albumain használt. Az All on Fire című dallal a zenekar a Rushtól merített ihletet, amiről a harmadik album, a Good Apollo, I’m Burning Star IV, Volume I ugrik be. A vége felé még ott van a ugrálós Old Flames, az egészet pedig a balladisztikus Lucky Stars zárja.
Az Unheavenly Creatures a hosszúsága ellenére kielégíti a zenekar minden követőjét. Stílusában sem történtek erős kísérletezések vagy elmozdulások. Magára a produkcióra nincs mit panaszkodni. A zenekar organikusan és elég tisztán szól ahhoz, hogy élvezni lehessen a lemezt. Hangszeresen meggyőző. A ritmusszekció erős, a gitárok mindenképp kiemelkednek, a dallamokból sincs hiány. Sanchez hangja továbbra is egyedi, vagyis a színezete miatt még mindig nem mindenkinek tetszik.
A kilencedik stúdióalbummal a Coheed And Cambria visszatér ahhoz az átfogó koncepcióhoz, amelyet az elődjével kezdtek el. Az album minden olyan erényt felmutat, amelyet a zenekar eddig megmutatott, így a rajongók nem kerülhetik el. Mindenesetre újabb kiváló teljesítmény a zenekartól, bár akad egy-két hiányossága.
9/10
Dallista:
- Prologue
- The Dark Sentencer
- Unheavenly Creatures
- Toys
- Black Sunday
- Queen Of The Dark
- True Ugly
- Love Protocol
- The Pavilion (A Long Way Back)
- Night-Time Walkers
- The Gutter
- All On Fire
- It Walks Among US
- Old Flames
- Lucky Stars
Zenészek:
Claudio Sanchez – ének, gitár
Travis Stever – gitár, vokál
Josh Eppard – dob, billentyűk, vokál
Zach Cooper – basszusgitár, vokál
