Helyszín: Bécs / Flex klub / Ausztria
Dátum: 2019. augusztus 10., szombat
Az amerikai progresszív rockerek, a Coheed And Cambria teljes gőzzel nyomják legutóbbi albumukat, a Vaxis I-et (kritikánk ITT). Igaz, a hangsúly inkább az amerikai turnén van, de az útjuk európai földre is elkanyarodik. Mivel azonban nagyjából húszéves pályafutásuk alatt nem koncerteztek túl sokat Európában, inkább kisebb klubok jutnak nekik. Ezúttal csak néhány fellépésük volt lekötve, főleg Közép-Európában. Útjuk Bécsbe is elvezetett, a Flex termébe. A terem nagyjából akkora, mint két ljubljanai Gala hala, ami jóval meghittebb bulit jelentett.
Előzenekarként a fiatal Polyphia mutatkozott be, amely stílusában talán nem a legjobban illett a Coheed And Cambria mellé, ez azonban még nem jelenti azt, hogy a Polyphiát nem érdemes megnézni. A modern instrumentális metal kedvelőinek a Polyphia igazi csemege lehet. A kvartett főleg a gitárokkal nyűgözött le. Igaz, a ritmusszekció sem lankadt, de a legerősebb láncszem egyértelműen a két gitáros, akik precíz játékukkal ejtenek ámulatba. A szólókból gyakorlatilag sosem fogynak ki, és a bonyolultabb ritmusok sem okoznak nekik gondot. A basszusgitáros végig próbálta feltüzelni a közönséget, amely főleg az első sorokban reagált, a többiek inkább a főzenekarra vártak. A jelenleg három albumot maga mögött tudó zenekarban kétségtelenül megvan a potenciál valami nagyobbra, de komplex játékukkal a nagy tömegeket aligha fogják elérni.
Már csak a Coheed And Cambria volt hátra, amely sok év távollét után tért vissza Bécsbe. A szépen megtelt terem refrénekkel és ugrálással remekül fogadta a zenekart, akadt egy-két stage diver is. A banda formája továbbra is nagyon jó. Claudio Sanchez hangja erős, a fáradásnak nyoma sincs. Időnként ugyan kifogyott egy kicsit a levegőből, de annyi gitártéma és énekszólam mellett, amit el kell játszania és énekelnie, érthető, hogy nem megy minden mint a karikacsapás. A zenekar összhangja egyenesen kivételes. Sanchezt többször is vokálokkal segíti Travis Stever gitáros és Zach Cooper basszusgitáros, akik a többszólamú énekkel még gazdagabbá tették a hangzást. Rutinból kétségtelenül nincs hiány. Az évek során érthető módon elértek egyfajta profizmust, így a fellépésüktől a legjobbat lehet várni.
A Coheed and Cambriának elég óvatosan kell összeraknia a dallistát. Albumból már egy tucat van, ismert dalokból pedig nincs hiány. Az előtérben azonban továbbra is a Vaxis I: Unheavenly Creatures népszerűsítése állt, így egyes albumokról nem jutott hely dalnak. Logikus módon a zenekar a The Dark Sentencerrel nyitott, amely a legutóbbi lemez nyitódala is. Kiváló nyitány, a zenekarnak csak kevés ilyen dala van. Észszerű folytatásként a címadó dal következett, az aktuális album első slágere. Aztán ugrás a múltba az In Keeping Secrets of Silent Earth: 3-mal, ami a régebbi rajongókat is kielégítette, hiszen a zenekar itt a poszthardcore-elemeket helyezte előtérbe. Az egyszerű, de ragadós A Favor House Atlantic közös éneklésre sarkallt, az újabb The Gutterrel viszont már a zenekar ütősebb oldala került elő. A True Ugly pedig még gyorsabb tempót hozott. A dallista dinamikája mindenképpen változatos volt.
A No World For Tomorrow albumot a zenekar nem kerülheti meg. Ennek megfelelően elhangzott a címadó dal, a pimasz Gravemakers & Gunslingers és az elismert ballada, a Mother Superior. Az aktuális albumhoz az Old Flames hozta vissza a zenekart, egy pattogós dal, amelyhez klipet is forgattak. A ráadásra a dallamos The Pavillionnal tért vissza a banda, a zárás pedig a Welcome Home volt, ami tulajdonképpen a legnagyobb slágerük. A dal alatt felbukkant egy stage diver is, aki szüntelen ugrálásával zavarta a többieket, végül pedig verekedést is kirobbantott a közönség soraiban. Sanchez láthatóan dühös volt a verekedés miatt, így a dal végén a zenekar egy szempillantás alatt elhagyta a színpadot.
A koncert tehát keserű szájízzel ért véget, amiért egy határt átlépő, részeg rajongó felelt. Ettől eltekintve maga a Coheed And Cambria-koncert bőven színvonalas volt, annak ellenére, hogy a zenekar jó pár dalt kihagyott.
