Helyszín: Arena Alpe Adria / Lignano Sabbiadoro / Olaszország
A koncert dátuma: 2009. 07. 04.
Látogatók száma: 2000
Jegyár: 35 euró
A Chickenfoot veteránokból összeállt szupergroup: Joe Satriani, Chad Smith (Red hot chilli peppers) és a Van Halen fele (Sammy Hagar, Michael Anthony) alkotja. Utóbbi zenekar azután, hogy a közelmúltbeli amerikai turnéra újra beszervezte David Lee Rothot, meglepő módon Anthonyról is lemondott. Ha viszont Eddie, Alex és társaik nem szedték össze a bátorságot, hogy idén átkeljenek a nagy vízen, ez a Chickenfootra egyáltalán nem igaz: a Rockline csapatát a jó zenére éhes tömegekkel együtt már a nemrégiben tartott Nova Rock fesztiválon is lenyűgözték. Most a mondén olaszországi üdülővárosban, Lignano Sabbiadoróban csíptük el őket, amely Olaszország legszebb strandjaival büszkélkedik. Ehhez illően gyönyörű volt az antik minták szerint épített amfiteátrum is, amely a városháza melletti hatalmas parkot ékesíti, és amelynek színpadát a Chickenfoot tagjai tíz előtt húsz perccel foglalták el.
Az album, amelyet a Chickenfoot néhány héttel ezelőtt vett fel és adott ki, lemezen – az irigylésre méltó produkció és a még jobb előadás ellenére – kissé monoton és kiszámítható, élőben viszont egészen másképp szól. Ennek leginkább a zenekar tagjainak hihetetlen energiája az oka, amelyet sugároznak és teremtenek, no meg a koruk ismeretében irigylésre méltó fizikai kondíciójuk és énekhangjuk rugalmassága. Hagar és Anthony akrobatikus mutatványaikkal a Van Halen legjobb időszakát idézik, Smith nagy ütőkártyája pedig a gyorsasága és az a csipetnyi Keith Moon-i őrültség, amellyel minden jó dobosnak büszkélkednie kell; Satrianiról meg amúgy is felesleges szót vesztegetni. Ha valaki félelem nélkül odaállhat Hagar mellé, és kisebbrendűségi komplexus nélkül belebújhat Eddie cipőjébe, az egész biztosan Satch. A hangsebességen túli blues-extravaganciája nem ismeri a játékos és mára már elavult tappinget, a hangzása pedig jóval egységesebb és kicsit vaskosabb, mint a Van Haléné, így sokkal jobban kiegészíti Hagar hangját. Sammy is remek formában van: a hangszálai még mindig gond nélkül hozzák azokat a hangterjedelmeket, amiket az 5150 és a Live right here, right now albumokról megszoktunk, ami kizárólag dicséretre méltó.
A Chickenfoot jó kétórányi játékidő alatt lenyomta az egész albumot (az Avenida revolutiontól a Soap on the rope-on és a Sexy little thingen át egészen a Future in the pastig), amit néhány rövidebb feldolgozással és a kötelező szólóbetétekkel fűszereztek, ezekben Satriani mellett Hagar is gitározott. Élőben egészen új dimenziókat nyert a Learning to fall című ballada is, amellyel újraéltük Satriani szólókarrierjének legjobb éveit, és nosztalgiával idéztük fel az Always with me, always with you és az I believe című dalokat. A ráadást Sammy egy citerára emlékeztető elektromos hangszer hangjaival kezdte, majd a Chickenfoot elővette a Bad Motor scootert is, amely a Montrose debütáló albumán található – ebben a zenekarban kezdte Hagar a zenei pályafutását –, aztán a sztárok mély meghajlással búcsúztak Lignanótól. Az előadás, amit ezen az estén összehoztak, a nem túl fényűző világítás, a pirotechnika és más vizuális segédeszközök hiánya ellenére a koncertveteránokat is földbe döngölte. Ha egy zenekar pusztán a jelenlétével és a hangszereivel olyan hangulatot teremt, amelyet egy szóval talán a legjobban úgy lehetne leírni, hogy extatikus, akkor minden más felesleges.
A koncert után a Rockline csapata a hatalmas park hosszas megkerülése után végre megtalálta a rejtett, szigorúan őrzött kaput, amely a magas sövények között a backstage-hez vezetett. Ott néhány más rajongóval együtt hiába vártunk a fotózásra és a kézfogásra a zenészekkel, akik valamivel éjfél után, igazi hollywoodi sztárokként beszálltak a tágas, sötétített üvegű limuzinokba, és sebesen elhajtottak a szállodába megérdemelt pihenőre. Egyetlen fényes kivétel Satch volt: előtte óvatosan odasomfordált a korláthoz, amely mögül fáradhatatlanul szólongatták a rajongói, és a rácsokon át nagylelkűen osztogatott néhány autogramot. Hát, ez a hírnév ára, kár csak, hogy azt leggyakrabban pont az igazi rajongók fizetik meg.
Fotók: Barbara Milharčič
Setlista
1. Avenida Revolution 2. Soap On A Rope 3. Sexy Little Thing 4. Oh Yeah! 5. Runnin’ Out 6. Get It Up 7. Down The Drain 8. Bitten By The Wolf 9. My Kinda Girl 10. Learning To Fall 11. Turnin’ Left 12. Future In The Past 13. Bad Motor Scooter
Képgaléria
