Kiadó: Insideout Music
Megjelenés dátuma: 2017. 9. 15.
Producer: Sam Vallen
Az album hossza: 61.54 perc
Stílus: Progressive Metal/Progressive Rock
Értékelés: 9.5/10
Az „In Contact” az ausztrál progresszív zenészek, a Caligula’s Horse negyedik stúdióalbuma volt, akik gyakran lépik át a progresszív metal és a progresszív rock közötti vékony határvonalat. Ez volt az első lemezük Adrian Goleby ritmusgitárossal és Josh Griffin dobossal, egyben az a teljesítmény, amellyel végleg bekerültek a modern progresszív rock és progresszív metal legjelentősebb képviselői közé.
A Caligula’s Horse a „Bloom” (2015) című átmeneti albummal, amely az első volt a méltán híres Inside Out Music kiadónál, elérte a szélesebb progmetal- és progresszívrock-közönséget, bár a kereskedelmi siker hazájukban is igen szerény maradt, hiszen a zenéjük mindig is kifejezetten nem kommersz volt, és sokkal inkább a zenei gourmand-ok válogatott ízlésének való, mint a kereskedelmi rádiók hallgatóinak. Őket elsősorban a zenekar tagjainak magas szintű technikai tudása és az intenzív, gyakran hipnotikus hangulatok építésére való kivételes képességük nyűgözi le.
Az „In Contact” sok szempontból a „Bloom” sikeres zenei receptjének logikus folytatása volt, és továbbfejlesztette a főgitáros és zeneszerző Sam Vallen – a legendás Steely Dan nagy rajongója – és az énekes Jim Gray vezette ambiciózus, tehetséges zenekar néhány szerzői és hangszeres erényét. A nyitó „Dream The Dead”, amely a művészi fejlődésük következő érettségi lépését tükrözi, stílusában közelebb áll a modern prog rockhoz, mint a prog metalhoz, és a légies ambient részeknek meg a melankolikus énekdallamoknak köszönhetően hallgatás közben sokaknak inkább a Porcupine Tree jut majd eszébe, mint mondjuk a Haken.
A „Will’s Song (Let The Colours Run)” jóval ‘felpörgetettebb’ szám klasszikus metalos ritmikai elemekkel és keményen megépített gitárfutamokkal, amelyek mind összetetten felépítettek, és szépen kiegészítik Gray kaméleonszerű énekteljesítményét. A „The Hands Are The Hardest” nagyon atmoszférikus remekmű, ahol a hatalmas vokális harmóniák és az ütős-melankolikus gitárfutamok kombinációja masszív hangfalat épít, miközben ez a ritmikailag meglehetősen összetett dal sem veszít a dallamosságából. A „Love Conquers All” melankolikus szerelmes ballada, amelyet – rövidsége ellenére – valószínűleg Steven Wilson is helyeselne.
Az eklektikus csemegének számító „Songs For No One”-ban a Caligula’s Horse végre igazán kiereszti a hangját, és az intenzív hangulat építése közben finom, ám szenvedélyes módon mutatja meg minden kísérletező tudását. A „Capulet” újabb melankolikus, akusztikus irányultságú és nosztalgikus hangulatú ballada, amely viszonylagos egyszerűsége ellenére is lenyűgöz érzelmi mélységével. Még inkább ambient szélességével és az aranzsálás eklektikusságával nyűgöz le a „Fill My Heart”, amelyet leginkább a gyönyörű gitárszóló jellemez. Az „Inertia And the Weapon of the Wall” nem igazi dal, hanem drámai narráció, amelynek közepén Gray meglehetősen sajátos módon a színpadias és mesélői képességeit is kipróbálja.
A „The Cannon’s Mouth” a melodramatikus hangulat elmélyítésével nyűgöz le, amit főleg hatalmas billentyűs függönyökkel, dühödt gitárfutamokkal, váratlan ritmusváltásokkal és Gray énekbeli kaméleonságával ér el, a brutális befejezés pedig komoly meglepetés. A „Graves”, az epikus, számos eklektikus síkot bejáró gyászének, több mint 15 perces eposz, amely egyben az album kísérletező és ambient csúcspontja. Az epikus gitárharmóniák, a hipnotikus szimfonikus hangszerelés és Gray kivételes énekteljesítménye sikeresen elviszi a dalt az ambient csúcspontjáig. A záró „Atlas (Reprise)” a szomorkás gitárszólóval, a légies éneklésmóddal és a nosztalgikus hangulattal kifejezetten sikerült finálé ehhez a kiválóan eljátszott, megírt és felvett albumhoz.
A Caligula’s Horse az „In Contact”-tal elérte a művészi fejlődésének következő érettségi szintjét, és megalkotta addigi legérdekesebb, legkiforrottabb művét, amely egyben az elmúlt évtized legjobb progmetal albumai közé tartozik. A progresszív rock kategóriában is vitathatatlanul az „In Contact” volt 2017 egyik csúcspontja, és tovább erősítette az ausztrál, még mindig viszonylag fiatal zenekar ismertségét a kísérletező zene kedvelői körében.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Számlista:
1. Dream the Dead
2. Will’s Song (Let the Colours Run)
3. The Hands are the Hardest
4. Love Conquers All
5. Songs for No One
6. Capulet
7. Fill My Heart
8. Inertia and the Weapon of the Wall
9. The Cannon’s Mouth
10. Graves
Felállás:
Jim Grey – ének
Sam Vallen – gitár, „minden más”
Adrian Goleby – gitár
Dave Couper – basszusgitár, vokál
Josh Griffin – dob
Vendégzenészek:
Jørgen Munkeby – szaxofon, vokál a 10. számban
Jake Morton – kiegészítő ének
John Grey – kiegészítő ének
Mitch Legg – kiegészítő ének
Rick Collins – kiegészítő ének
Sam Grey – kiegészítő ének
Zac Greensill – kiegészítő ének
Zak Muller – kiegészítő ének
