Kiadó: Look at Me (Broken Silence)
Megjelenés dátuma: 2022. 6. 10.
Produkció: Birth Control
Az album hossza:
Műfaj: Progressive Rock
Értékelés: 9.5/10
A Birth Control, a német progresszív rock legendái ismét itt vannak az „Open Up” című albummal, amely a 2016-os újraegyesülésük óta a második stúdiólemezük. A kultikus zenekar, amely leginkább a nemzetközi sikert hozó „Gamma Ray” kislemezről és számos provokatív albumborítójáról ismert, jelenleg olyan felállásban működik, amelyben már csak két tag szerepel azok közül, akik a hetvenes évekbeli lemezeiken is játszottak: Peter Föller énekes és Manfred von Bohr dobos. A Birth Control legismertebb és legkitartóbb tagja, a karizmatikus egykori dobos és énekes, Bernd Noske 2014-ben meghalt, a zenekar pedig a halála miatt rövid időre abbahagyta a működést.
A „Here and Now” (2016) című albummal a legyőzhetetlen berliniek a szeretett Noske nélkül – aki azon a lemezen posztumusz még jelen volt – sikeresen visszatértek az „élők” közé, így teljesen logikus volt az elvárás, hogy az „Open Up”, az „új korszak” első felvonása egy újabb lépést jelent majd a hangzásuk korszerű, sikeres „átszellőztetésében”, anélkül hogy megtagadnák a felismerhető, többnyire „keményebb” progresszívrock-megközelítésüket. A hetvenes évek legtöbb krautrockzenekarához képest a Birth Control lemezeinek oroszlánrészén mindig kissé a hard rock felé hajlott, így a zenéjük közel áll mindenkihez, aki esküszik az olyan csapatokra, mint a Nektar, az Eloy, a Grobschnitt, az Iron Buterfly, az Atomic Rooster, az Uriah Heep, a Deep Purple és a Wishobne Ash, amelyekkel számos rokon hangzáselemet osztanak.
Az új album a már említett örökzöld, a „Gamma Ray” „korszerűsített”, meglepően sikerült változatával nyit, amelyet az 1972-es eredetihez képest „kompaktabban” játszottak el, és gyorsabb tempóra húztak fel, anélkül hogy elveszítette volna az eredeti változat atmoszferikus és lírai „ízét”. Itt is megvannak a hard rockos gitárszólamok Martin Ettrich gyors ujjai alól, a susogó hammondorgona-futamok Sascha Kuhn jóvoltából, Föller remek énekteljesítménye, és ugyanaz a pszichedelikus hatás, amely az eredeti változatot is jellemezte ezen az felejthetetlen Birth Control-klasszikuson. Nagyon jól sikerült a „The Last Word” is, az „Open Up” első teljesen új dala, amely klasszikus Birth Control-stílusban „épül fel”, és kiválóan megoldott hangszeres zárlatot tartalmaz.
A „Wrestling Mama” – amely szintén sikeresen vált az ütősebb és a nyugodtabb, atmoszferikus árnyalatok között – különösen Föller énekének eklektikusságával, a játékos hammondorgona-futamokkal és a ravasz gitárfrázisokkal nyűgöz le. Az „Open Sesame” szelíd balladaként indul, ez azonban nem tart sokáig, mert hamarosan rendkívül temperamentumos szerzeménnyé változik, amelyet szinte szétfeszít a masszív hammondorgona-futamok, a lédús énekharmóniák, az átgondoltan időzített dobfordulók és a gitáros sokszínűség irigylésre méltó mennyisége. Az „I Don’t Mind” teljesen váratlan kísérlet, mert az elején olyan ritmusgép szól, mintha a nyolcvanas évekből „lopták” volna, miközben a dal bevezető ritmusa kissé a Queen-klasszikust, a „The Invisible Man”-t idézi. A hasonlóságnak vége, amint beszállnak a susogó hammondorgona-futamok, az „organikus” dobok, az ütős gitárszólamok és Föller mindig temperamentumos hangja.
A „Wannabe”-n is megismétlik a bevált „trükköt”, amikor a hallgatót rövid időre „megtévesztik”, hogy ballada következik, mert a dal a kezdeti „visszafogottság” után hirtelen, meglehetősen váratlanul klasszikus Birth Control-stílusú energiakatalizátorrá változik, vagyis valahol a progresszív és a kemény rock „aranyhatárán” mozog, miközben a hangszeres részek alatt a zenekarnak ritkán fogy el a játékossága. A gitár- és az orgonaszóló is lenyűgözi majd az összes régi rajongót. A remek „Plans Get Lost” egy leheletnyi space rockot is tartalmaz, és különösen a kiválóan megoldott, szinte hipnotikus refrénjével nyűgöz le, amellyel a Birth Control bizonyítja, hogy ennyi év után az kimeríthetetlen kísérletező hajlam mellett még mindig kiváló érzéke van a fülbemászó dallamok megalkotásához. A „These Are the Days” a záró prog-hardrockos energiakatalizátor, amelyen a Birth Control az elejétől a végéig ragyog, és ismét emlékeztet minket, hogy ezen az albumon nincsenek „álmos” pillanatok.
A Birth Control az „Open Up”-pal rendkívül élvezetes albumot készített, amely biztosan boldoggá teszi az összes régi rajongót. Úgy tűnik, az ideiglenes nyugdíjból való visszatérésük után valóságos újjászületést élnek át, mert az „Open Up” érezhető minőségi előrelépést jelent a máskülönben nagyon szolid elődhöz, a „Here and Now”-hoz képest. Egy olyan korszakban, amikor a progresszív rock aranykorának muzsikusai egyre gyorsabban távoznak az „örökkévalóságba”, vagy már minden jó zenei ötletüket kimerítették, a Birth Control bizonyítja, hogy a 21. század második évtizedében is lehet kiváló progresszív rockot csinálni, függetlenül attól, hogy az egyes zenészek hány keresztet cipelnek a vállukon. Az „Open Up” egyetlen gyenge pontja a meglehetősen csúnya és teljesen ötlettelen borító, amely igazán nem válik a zenekar becsületére, hiszen olyan gazdag hagyománya van a remek és főleg provokatív borítóknak, ez azonban természetesen semmilyen kapcsolatban nincs a zenei tartalommal.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Dallista:
1. Gamma Ray 2.0 (4:30)
2. The Last Word (8:10)
3. Wrestling Mama (4:48)
4. Open Sesame (9:43)
5. I Don’t Mind (6:34)
6. Wannabe (7:15)
7. Plans Get Lost (7:01)
8. These Are the Days (5:09)
Felállás:
Peter Foller – basszusgitár, ének
Martin Ettrich – gitár, „talk box”
Sascha Kuhn – billentyűk
Hannes Vesper – basszusgitár, orgona
Manfred von Bohr – dob
