Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad
Helyszín: Klub Gromka, Ljubljana
A koncert dátuma: 2016. március 5.
Ritkán fordul elő, hogy egy zenekar élőben olyan nagy, szinte tudatalatti hatást hagy maga után, hogy a koncert végén egyszerűen nem tudsz ellenállni valaminek. Nem, ezúttal nem a „suicidal” Pepsiről volt szó, hanem valami sokkal ősibbről. Barbárabbról. A bécsi Tulsadoom fellépése után ugyanis megállíthatatlanul azt éreztem, hogy újra meg kell hallgatnom a kultikus remekművet, a Conan the Barbariant. Vagy még inkább a zseniális Korgoth of Barbariát, amely sajnos sosem jutott tovább a pilot epizódnál.
Az osztrák barbár horda inváziója előtt azonban a Gromkát még megrohamozta a Primorska vidékéről érkező thrash-erő, a Black Reaper. A fiatal goriškai thrash-csapatot tavaly októberben a Jedro klubban ismertük meg, és már akkor nyilvánvaló volt, hogy ezek a kölykök ördögien ígéretesek. Manapság, amikor a fiatalok, ha egyáltalán metalt hallgatnak, a Korpiklaanival, a Sabatonnal vagy az Amon Amarthtal ütik agyon az időt, a Black Reaper srácai fiatalságuk ellenére a legzsírosabb ízvilágú, ősrégi iskolás thrash metal felé fordultak. Bár a látogatottság elég szegényes volt, a szüleiken kívül még úgy tíz-húsz ember nézte végig a Black Reapert, a srácokat ez nem rettentette el. Úgy vetették bele magukat az agresszív, nyers thrash-szettjükbe, mint egy barbár horda a szüzek háremére, és megmutatták, hogy ez egy olyan thrash-erő, amellyel még nagyon számolni kell. A kiváló hangzás mellett a németesen zengő thrash (főleg a korai Kreator) és az amerikai iskola fogásainak (elsősorban Slayer, de az Exodus ropogtatása is) keveréke még meggyőzőbben szólt. Néhány elhibázott pillanat ellenére a srácok energiájukkal és ifjonti dühükkel győztek meg. Elsősorban Patrik dobjátékát kell dicsérni, aki ezúttal teljesen elszabadult, de a pokolian gyors szólózás és Rok meggyőző, Mille-módra ugató orgánuma sem maradt le. A színpadi félszegség, amely főleg a számok között érződik, játék közben teljesen eltűnik, a legfontosabb pedig az, hogy a Black Reaper kizárólag saját szerzeményekre épít. Van még bőven hova fejlődni, de az új szám, az Agent Zero, amely a dalszerzésben nagy és szembetűnő előrelépést mutat, bizonyíték arra, hogy a szlovén thrash jövőjéért nem kell aggódni.
Az osztrák metalnak nagyjából olyan a híre, mint az olaszénak, vagyis harminc zenekarból három hallgatható, abból pedig egy jó. A szerencsénk, hogy mi, akik szombaton a Gromkában voltunk, a bécsi Tulsadoom, amely a nevét egyértelműen az első Conan gonoszáról (akit James Earl Jones alakított kiválóan) kapta, ebbe a egy százalékba tartozik. Azt, hogy a fellépésük valami különleges lesz, nem is annyira a zászlók és a koponyák jelezték, hanem az intró, amely az egyik legjobb filmzene, Basil Poledouris Anvil of Cromja. Az osztrákok a pompához illően jelmezben vonultak színpadra: a gitárosok fekete leggingsben (köztük Virgin Penetrator úgy nézett ki, mint Abbath), a dobos, Doktharr Radiovodnik mintha a Jalnovih Bobrov közül szökött volna ki, az énekes, Sototh Dult (John Petrucci kinézetével) pedig Thulsa Doom kultuszának papjaként. Ez az egész színház nullát érne, ha a Tulsadoom zeneileg nem adna sokkal többet, mint amit a kinézetük elsőre ígér. A bécsiek az úgy néhány tucatnyi fős közönséget a brutális The Glory of Thulsa Doommal köszöntötték, a kiváló hangzás pedig megint gondoskodott róla, hogy a zenekar egy jó órán át dörögjön, mint a hübóriai kor hatalmas himnuszai. A bohóckodás ellenére, amely könnyen teljesen „cheesy” is lehetett volna, ez (többé-kevésbé) nem történik meg, köszönhetően a meggyőző zenének, hiszen a Tulsadoom nagyon minőségi thrash és heavy metal keveréket tol, amelyet időnként black metal hatásokkal feketítenek be. A változatos riffgyűjtemény és a nagyon szolid ritmusalap fölött pedig végig parancsolóan üvölt Sototh Dult, akinek agresszív, nyers hangját gyakran élénkítik magas sikolyok. Az energia és a tesztoszteron gejzírként spriccelt a színpadról, és olyan számok alatt, mint az Attack the God of the Four Winds, a Fuck the God of the Four Winds, a Barbarian Beer Attack és a Barbarian Bitchfuck, csak önfeledten vigyorogni és tépni a hajunkat tudtuk a remek hangulatú zenekarral. By Crom!
Képgaléria
