Helyszín: Tvornica / Zágráb / Horvátország
A koncert dátuma: 2006. november 29.
Látogatók száma: 700
Jegyár: 160,00 HRK
Zágráb november utolsó csütörtökjén, pár órával a nashville-i, legjobban „fucked up” alt.country zenekar, a Lambchop fellépése előtt, teljesen nyugodtan és gondtalanul pihen adventvárós díszben. A Tvornica klub falán, a főbejárat mellett egy hatalmas bárányplakát lóg, ugyanaz, amelyik a zenekar jegyén is díszeleg. Hátul, az oldalbejáratnál/kijáratnál viszont a kisebb plakátot alig lehet észrevenni. Szerencse, hogy közvetlenül mellette parkol a zenekar turnébusza, ami végre igazán felrázza a nagy esemény előtt még félig alvó tudatot. Aztán elsétál mellettünk egy kapucni alá bújt férfi, akiből jószerivel csak a baseballsapka széle és a sötét keretes szemüveg látszik, és rendkívül mély, mély hangon odaveti: „hello”. Kiderül, hogy ez nem más, mint maga Kurt Wagner, a zenekar vezéralakja, és rögtön világos: a Lambchop ébren van, még ha a város kicsit álmos is!
Az európai turnén a zenekart a kételemű Hands Off Cuba kíséri, amelynek mindkét tagja, Scott Martin és Ryan Norris a Lambchop tagja is, a zenekar pedig így, velük együtt, nyolcfős. Korábban a The Dafo String Quartet is velük tartott, akik már évek óta hűségesen együttműködnek a zenekarral, stúdióban és színpadon egyaránt. Ma viszont nem lesznek ott: a közös fellépéseket idénre néhány nappal a zágrábi koncert előtt zárták le, a svájci Luzernben.
A Tvornica terme este kilenckor villámgyorsan megtelt, és mire úgy húsz perccel később váratlanul megjelent a színpadon az énekes-gitáros Kurt Wagner és a basszusgitáros Matt Swanson, már majdnem teljesen tömve volt. Kiderült, hogy csak a hangszerek állapotát jöttek ellenőrizni, meg persze a közönségét is! Olyan gyorsan eltűntek, ahogy jöttek, a teremben pedig kicsit lelohadt a lelkesedés. Utána még legalább negyedórát kellett várni, mire a klubzene és a teremvilágítás végre átadta a helyét a színpadi történéseknek.
Három fiatalember siet a színpadra, mindegyik megragadja a hangszerét, és kezdődik az instrumentális hangkaland. A már említett két Hands Off Cuba-tag, Scott Martin dobon, Ryan Norris billentyűn, szintetizátoron és gitáron, mellé csatlakozott a Lambchop legfiatalabb tagja, William Tyler gitáron. A következő húsz percben játszott zene főleg a hang intenzitására épít, nem annyira a konkrét dallamokra, nagyjából úgy, mint a Lambchop aktuális albumát, a „Damaged”-et díszítő „hangbevezetők”. Tyler egyébként fogkefével is gitározott! Ennyit az elhivatottságról!
A Hands Off Cuba fellépését lényegében úgy építették fel, hogy a végére egy hosszú hangbevezetőnek hatott a Lambchop-koncert nyitódalához, amíg a zenekar közben elfoglalta a helyét a színpadon. A Paperback Bible, a hit keresésének és elvesztésének intim dala ezúttal jóval inkább hangzott a hit elvesztésénél is többnek! Ennek technikai oka volt: sok gond volt a hanggal, főleg az ének szenvedett, Wagner pedig remekül megmutatta ezt, amikor az amúgy rendkívül halk, énekben is nagyon megnyugtató dalból „szisszenő”, cinikus elbeszélést csinált, olyan hanggal, amit lehetetlen nem meghallani! A technikai problémákat hamar megoldották, és szerencsére ez a direktebb, kicsit nyersebb megközelítés Wagnerben végig megmaradt! Itt meg kell jegyezni, hogy a hangja kivételes hangszer, a mély, hangos éneklésből egyetlen lélegzetvétellel vált át gyengéd suttogásba! Még két, egymást követő dallal folytatták ugyanarról az albumról, a Prepared (2)-vel és a The Rise And Fall Of Letter P-vel, aztán kirándultak a régebbi dolgokhoz, főleg az ismertebb albumokról, mint a „How I Quit Smoking” és az „Is A Woman”, eljátszották a Let’s Go Bowlingot is az 1994-ben megjelent, régi debütáló albumukról, az „I Hope You’re Sitting Down / Jack’s Tulips”-ról. A legnagyobb figyelmet természetesen az aktuális albumnak szentelték, amely egyben a turné fő albuma is, a „Damaged”-nek. Bebizonyították, hogy élőben is kivételes, kiemelkedő mű, az összes többi hét vagy nyolc stúdióalbum (attól függően, hogy az „Aw C’mon” és a „No You C’mon” egy dupla albumnak számít, vagy két külön lemeznek) éles konkurenciája ellenére. Érdekes, hogy a kritikusok által nagyon kedvelt „Nixon” albumról csak a Nasville Parentset játszották el. A másik érdekesség, hogy a közönség az egész koncert alatt kissé nyugtalan volt, mintha gyorsabb és hangosabb dalokat szeretett volna, a legjobban mégis az „Is A Woman” dalaira reagált, amely a zenekar leghalkabb albuma.
Az egész koncert alatt a látványról is gondoskodtak: a színpad mennyezetéről hatalmas fehér gömbök lógtak, amelyek videóvetítő vászonként szolgáltak. Bár szó szerint nincs összefüggésben, kiderült, hogy a hang és a kép itt kéz a kézben jár! A szövegileg kevésbé megterhelő dalok alatt madarak nyugodt repülése, elmosódott emberalakok és a tenger egyenletes, megnyugtató hullámzása jelent meg, miközben a zeneileg és főleg szövegileg „agresszívebb”, nehezebb dalok alatt rodeófelvételek, drag race-autóbalesetek, egymást csipkedő varjak, egy klausztrofób felvételen egy bagoly, valószínűleg fatörzsben lévő fészekben, és háborgó, végletesen nyugtalan tenger futott, amely a sziklákon tör meg. A barátnőmmel később arra jutottunk, hogy ezek a vizuális kiegészítők nem hatottak egyformán jól az egész teremben: a terem hátsó részében, ahol ő állt, állítólag nem látszott minden olyan jól, mint közvetlenül a színpad mellett. Ugyanígy a hátsó részben a hangzásról is kicsit rosszabbul gondoskodtak, és sajnos túl sokat lehetett hallani a túlságosan bőbeszédű közönséget.
Az egyes dalok között lassan a zenekar összes tagja bemutatkozik: Tony Crow zongorán, aki láthatóan már kivívta magának a zenekar legbőbeszédűbb tagjának hírnevét, minden fellépésen viccekkel traktálja a hallgatókat és persze a zenekart is; most egyet mesélt egy „fucking french toastról”, amely valahogy a levegőben maradt, és főleg a többiek felháborodása miatt volt mulatságos. Emellett az addigra jól felpörgött Tony Wagner kivételével minden következő bemutatott zenekari tagot hűségesen kínálgatott a zágrábi lányoknak. Tehát a már említett William Tyler, Ryan Norris és Scott Martin, aztán Sam Baker dobon, aki néhány halkabb dalnál csak kézzel dobolt, pálcák nélkül!, Matt Swanson basszusgitáron, a zenekar legrejtettebb tagja, Alex McManus gitáron, és persze énekben és gitáron Kurt Wagner. Összeszokott, energikus csapat rendkívül tehetséges és kifejezetten csapatjátékos zenészekből.
Míg a műsor középső része a kicsit halkabb, énekben is nyugodtabb daloké volt, a vége felé újra visszatértek az élesebb számokhoz, és Wagner éneke ismét dühössé és egyenesen ijesztővé vált, ami az albumokon egyébként ritkán hallható. A koncert vége felé (Wagner) eltörte az egyik körmét a bal kezén, ami láthatóan zavarta a gitárhúrok pengetésében, és a koncert után elmondta nekem, hogy emiatt hagyták ki a ráadásból a The One-t. A hivatalos részt a Decline Of Western Country And Civilization kivételes változatával zárták. Minden szempontból meggyőző volt, így a közönség hangosan ráadást követelt, és pár perc múlva tényleg visszatér a színpadra az összes tag.
Mindenki (legalábbis látszólag) úgy tér vissza, ahogy korábban elhagyta a színpadot, kivéve Kurt Wagnert, aki teljesen más emberként jött vissza! Jekyll az egész koncert alatt, Hyde a ráadásban! Égő cigarettával a kezében átsétál a színpadon a székéhez, és félig ráül. A zenekar „beindul” a Sisters Of Mercy eredeti számának, a Corrosionnak a feldolgozásába, és azért „indul be”, mert ilyen erővel, szinte nyerseséggel a Lambchop legalábbis ma még nem játszott! Wagner az egész dal alatt úgy festett, mintha megszállta volna valami, valami barátságtalan és egyenesen rémisztő! Valahol ülő és félig álló, görnyedt jelenésként, akivel naplemente után nem szeretnél találkozni, a mikrofonállványt lökdöste a már szintén mániákus közönség felé, mintha harcolni akart volna velük (velünk), olyan harcot, amelyben a számbeli fölény ellenére semmi esélyünk nem lett volna a győzelemre. És ő ezt tudta! Tényleg az előadás eleji néhány technikai gond tehet mindezért?
A ráadás második, és egyben a koncert igazán záró dala a Give It volt, amely az X-Press 2 projekt albumán található, és amelyen Wagner énekelt. A Lambchop-féle változat tovább folytatta, sőt fokozta az addig is alaposan frenetikus hangulatot, ami minden várakozáson túlra szaladt, nyilvánvalóan a zenekar és a közönség számára is, és amikor Wagner a szöveg végére ért, felsóhajtott, mintha éppen maratont futott volna, vagy mintha végre megszabadult volna attól, ami ezekben a percekben ördögi módon uralta. Meghajolt a közönség előtt, felkapta a kis füzetét, valószínűleg a szövegekkel, és elhagyta a színpadot. A zenekar többi tagja még pár pillanatig maradt, és lezárták a dalt és az estét. Néhány köszönet és meghajlás, és a színpad már üresen állt a sötétben. A levegőben lévő energia, amely mintha villám csapott volna a színpadba, még néhány percig megmaradt, és a közönség most már igazán fel volt izgulva. Dübörgő taps zúgott a teremben majdnem tíz percig! Lassan kezdett kirajzolódni a túlcsorduló eufóriából a tény, hogy egy ilyen ráadást lehetetlen még fokozni. Kiváló és hihetetlen!
Az i-re a pontot Kurt Wagner tette fel, aki autogramot adott abban a helyiségben, ahol a pólókat és a zenekar „tour only” CD-jét árulták (Succulence, 100 kunáért; másnap megnéztem, megtalálható-e az e-bayen, és meg is találtam, kerek 100 dollárért!!!). Pár szó és egy kézfogás után a már amúgy is kivételes este abból az anyagból lett, amiből az álmok vannak! Viszlát legközelebb!
Ui.: Szép üdvözlet Petrának, és még egyszer köszi a mandarint!
Setlista
01. Paperback Bible
02. Prepared (2)
03. The Rise And Fall Of Letter P
04. Nothing But A Blur From A Bullet Train
05. Nashville Parents
06. I Would Have Waited Here All Day
07. The New Cobweb Summer
08. Let’s Go Bowling
09. My Blue Wave
10. Caterpillar
11. We Never Argue
12. The Daily Growl
13. Smuckers
14. Crackers
15. Fear
16. Militant
17. Decline Of Country And Western Civilization
—ráadás—
18. This Corrosion
19. Give It
Felállás : LAMBCHOP
Kurt Wagner . ének, gitár
William Tyler . gitár
Tony Crow . zongora
Sam Baker . dob
Matt Swanson . basszusgitár
Alex McManus . gitár
Scott Martin . szintetizátorok
Ryan Norris . billentyűk, szintetizátorok
Felállás : HANDS OFF CUBA
Scott Martin . dob
Ryan Norris . billentyűk, gitár, szintetizátorok
William Tyler . gitár
