Helyszín: Estragon klub / Bologna / Olaszország
A koncert dátuma: 2008. május 15.
Látogatók száma: 200
Jegyár: 20,00€
Yesss! Az egyetlen és legközelebbi alkalom, hogy egy Szlovéniában élő ember élőben láthassa a hard rock legendás Y&T-t, Bolognában kínálkozott. Háromnapos olaszországi kirándulásom harmadik napja járt, és már erősen éreztem az átvirrasztott éjszakák súlyát, amely alattomosan gyűlt a vállamon, meg persze a megtett kilométerekét is. Úgy 18.00 körül az Estragon klubban már javában ment a mulatság. Az Y&T a színpad összerakásával volt elfoglalva, én pedig a klub előtt lófráltam, és hallgattam az Y&T meg a két olasz előzenekar „soundcheckjét”, így rövidítve a hosszú perceket, mire az Estragon kapui (este nyolc után kicsivel) hivatalosan is kinyíltak.
Fél kilenckor az olasz hard rockerek, a Planet Hard kezdték melegíteni a csekély számú közönséget a teremben. Érződött, hogy a srácok még egészen zöldfülűek. Főleg az énekes toporgott kissé kényelmetlenül a színpadon, és többször szemérmesen kiugrott a Canon G-7 fényképezőgépem zoomjából. A fiúk hangzása igen tisztességes volt a fél órás fellépésük alatt, bemutatták édesen dallamos hard rock stílusukat, technikailag nagyon szépen és korrekten játszottak. A bökkenő persze az egyéni arculat hiánya. Egy kis plusz energia egy pimaszabb színpadi megjelenésbe egyáltalán nem ártott volna. A dalok, amelyekből valahogy hiányzott az igazi koncertenergia, a jövőben szépen megerősödhetnek, és a Planet Hardnak megvan a potenciálja, hogy tovább fejlődjön, és Bon Jovi-s expresszionizmusát magasabb szintre emelje. A gond csak az, hogy nem elég felismerhetőek, amivel sok fiatal hard rock banda küzd.
Másodikként a Markonee lépett színpadra, melynek egy részét kihagytam, mert épp ekkor interjúztam Dave Menikettivel (Y&T). Ezek a bolognai fiúk is szívesen nyúlnak az AOR-os hard rock purizmus hagyományaihoz, mint például a Def Leppard. A Planet Harddal ellentétben érződik, hogy a Markonee már régebb óta jár koncertszínpadokra. Az elődeikhez képest sokkal meggyőzőbb, energikusabb műsort adtak. 2006-ban jelent meg első stúdióalbumuk, a „The Spirit of Radio”, amelyről azonban csak a Loved Landet játszották el. Ezzel a dallal zárták le 40 percüket. Aki ismeri a bandát, annyira nem lepődött meg, amikor nekiláttak a Divlje Jagode Motori című számának paródiájához, amelyet ők Marconi néven játszanak. Emellett új anyagot is hallhattunk a Cross Between The Lines, See The Thunder, Brand New Day, Native American és The Big „K” dalokkal. Az ötfős banda magabiztosan, öntudatosan mozog a színpadon, és szép adag hard rock dinamit van bennük. A gond persze ugyanaz, mint az előzenekarnál, a Planet Hardnál: az egyéni arculat. Élőben a fiatalabb bandák, amelyek erősen a „már feltalált” dolgokra támaszkodnak, még érdekesek, a stúdióalbumaik viszont az arculat hiánya miatt egészen más tészta lehetnek, és halálosan unalmasak.
Úgy 22.00 körül eljött a csapolt sör ideje. A Birra piccola szó szerint „olaszkát” jelent – szakszerűen szólva egy PVC pohár két deci őrölt komlóval. Három euróért vettem magamnak egyet, azt hittem, 3 decit kapok. Tévedtem. A nagy sör ugyanis 4 deci, és öt euróba kerül. Az íze megint furcsa volt, ami megerősítette, hogy Olaszország bizony nem a csapolt sör hazája.
Az Y&T sokáig váratott magára, talán abban reménykedve, hogy a terem azért egy kicsit jobban megtelik. Jó 40 perc várakozás telt el, az óra 22.30-at mutatott, és végre kitörtek a színpadra a Hurricane-nel (az „Earthshaker” albumról). Valódi megtiszteltetés volt látni az Y&T-t a színpadon! A banda 2003 óta ugyan minden évben ellátogat Európába, de szerencse kell ahhoz, hogy ne csak Észak-Németországban, Skandináviában és Nagy-Britanniában lépjenek fel. A főnök és vezér, a kiváló gitáros Dave Meniketti rendkívül lelkesnek tűnt, mintha alig várta volna, hogy színpadon legyen. A bal oldalán régi bandatársa, Phil Kennemore játszott, a dobok mögött Mike Vanderhule püfölt és csapkodott, Menikettitől jobbra pedig az est igazi meglepetése állt. Stef Burns gitáros, aki csak erre az egy bolognai koncertre csatlakozott a bandához. Ez egyedülálló pillanat volt. Meniketti elmondta, hogy gitárosuk, John Nymann kénytelen volt lemondani a bolognai fellépést az Y&T-vel, mert halaszthatatlan családi kötelezettségei miatt sürgősen haza kellett utaznia az Egyesült Államokba. Mintha csak megrendelésre történt volna, hiszen Stef Burns Bolognában él. Egyetlen telefon elég volt. Mi köze Burnsnek az Y&T-hez? Tíz év alatt négy stúdióalbumot vett fel velük a tagjaként, jelenleg pedig a Huey & The News és az olasz sztár, maga a felséges Vasco Rossi gitárosa. A szervező valószínűleg titokban arra számított, hogy Rossi gitárosa, Burns miatt ezúttal jóval több olasz zenerajongó gyűlik majd össze az Y&T-re az Estragonban, de sajnos elszámította magát. Alig 200 ember jött el egy olyan terembe, amely szemre úgy 2000 főt fogad be.
A cserét az Y&T-n egyáltalán nem lehetett észrevenni. Burns úgy mozgott a társaságban, mintha sosem szűnt volna meg a tagja lenni. Még a Menikettivel közös színpadi játék is hihetetlenül összehangoltnak tűnt, amikor vállvetve vívták a kettős tercharmóniák párbajait. A banda a Black Tigerrel folytatta, és mellé tette a remek Contagious című dalt. Az est első meglepetése a Go For The Throat volt („Open Fire”, 1985).
A csekély létszám ellenére az első sorokban igazi, megrögzött rajongók ültek, akik fújták a repertoárt, és Menikettivel együtt énekelték a sorokat. Különösen a klasszikus hard rock tarolók égtek, amelyek az Y&T műsorából semmiképp sem hiányozhatnak: Mean Streak, Midnight In Tokyo, Rescue Me, Summertime Girls (Stef Burns fantasztikus szólóbevezetőjével), a záró Forever és ráadásként az Open Fire. Ezeket a nép szó szerint torkaszakadtából követelte a bandától a koncert alatt.
A banda a repertoár zömét az aranyló nyolcvanas évekre építette: az „Earthshaker” volt a legtöbbet képviselt album (4 dal), köztük a ráadásban játszott, egyedülálló záródal, az I Believe In You; ezt követte a „Contagious”, a „Black Tiger” és a „Down For The Count” három-három dallal, míg a valószínűleg legjobb albumról, a „Mean Streak”-ről mindössze két dalt játszottak. A banda gyakorlatilag az összes albumról átszűrte saját szerzeményeit, az első kettő és az utolsó, az „Endangered Species” (1997) kivételével.
A hangzás fantasztikus volt a fellépés alatt. A srácok teljes erőbedobással játszottak, kiemelkedett Dave Meniketti, aki fanatikus szólóival tüzelt, amelyekben különösen érvényesült a hihetetlen érzék és a hangszer feletti uralom, ezekben a szólórészekben pedig különösen szikrázott a blues hitelességének eleme, amely Meniketti zenei kifejezésmódjának fontos része. A fickó a koncert alatt keresztülizzadta önmagát. Ennek egyik oka persze az éneke. Meniketti hangja még mindig hihetetlenül megőrzött és friss. Erős, nagy terjedelmű, határozott és tekintélyt parancsoló. Meniketti mélyen a bluesból jön, és rendkívül meggyőző gitáros a riffek felépítésében és a tüzes, kompakt szólókban, ám amikor még a száját is kinyitja, rögtön világos, mire van szüksége egy olyan formációnak, mint az Y&T, hogy a színpadon teljesen begyúljon. Meniketti dinamitja nélkülözhetetlen a banda esszenciájához.
Még a sokoldalú gitárvarázsló Stef Burns is, aki technikailag sokkal felkészültebb, mint Dave Meniketti, viccesen megjegyezte a koncert egy pontján: „Tonight I’m in my Malcolm Young version.” Ez azt jelentette, hogy a fickó ezúttal a második gitáros szerepében volt. Ennek ellenére a Summertime Girls előtt megkapta a maga öt percét, hogy egy szólószámban megmutassa gazdag repertoárját, amelyet zenészként a kisujjában tart.
Az Y&T két óra és 10 percig tombolt az Estragonban. Remek setlista, dinamittal töltött koncert, beleélő közönség a színpad előtt, főleg pedig érződött, hogy a banda éhes a játékra. Sok élő játékra és fellépésre. Meniketti néhányszor olyan átéléssel szólózott, hogy az embernek az az érzése támadt, nem is akar leállni. A srácok maximálisan ráléptek a gázra, tüzet nyitottak, valódi hurrikánt szítottak a teremben, és jó két órán át bizonyították, hogy ezek az edzett vén rókák még mindig frissek és megzabolázhatatlanok. Gyakorlatilag üres terem előtt is teljes erőből játszottak, és nehezen váltak meg a színpadtól.
Koncert után a srácok kijöttek a hivatalos merchandise-pulthoz, ahol a látogatók rendelkezésére álltak. Autogramokat osztottak, Dave pedig szétosztott az emberek között néhány megmaradt pengetőt. Ez volt ugyanis az Y&T európai turnéjának első, utolsó és egyetlen olaszországi koncertje. És nemcsak az utolsó Olaszországban, hanem Európában is. A srácok azt ígérik, még az idei szeptemberben visszatérnek. Reméljük, tényleg így lesz, mert szárnyaló inspirációval és játékéhesen hatnak. A bolognai koncert gyakorlatilag hiba nélkül zajlott, tele valódi, magas rock feszültséggel és energiával. Pontosan ezért jöttünk ma este az Estragonba. Az Y&T ezek után is szeplőtelen marad. Már csak egy új stúdióalbum hiányzik tőlük. Summa summarum, az Y&T bolognai koncertje 2008 első felének egyik legjobb koncertje volt, amit átéltem. A fellépés elsősorban ezzel a hitelességgel és valódisággal nyűgözött le, amelyet a négyes olyan intenzíven és meggyőzően sugároz, amikor élőben nekilát a repertoárjának. Mindenütt csak az Y&T karizmatikus és még mindig hajlíthatatlan rockereinek nemes rockenergiája uralkodott!
Az Y&T setlistája:
1. Hurricane
2. Black Tiger
3. Contagious
4. Go For The Throat
5. Dirty Girl
6. Meanstreak
7. Eyes Of A Stranger
8. Fly Away
9. Don’t Stop Runnin’
10. Midnight In Tokyo
11. Ten Lovers
12. Anything For Money
13. Pretty Prison
14. Rescue Me
15. Summertime Girls
16. I’ll Cry For You
17. Looks Like Trouble
18. Squeeze
19. Forever
—ráadás—
20. Open Fire
21. I Believe In You
Képgaléria
