Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad
Helyszín: Gala Hala, Ljubljana
A koncert dátuma: 2012. 07. 08.
Látogatók száma: 120
Láttátok a Life After People című dokumentumfilmet, amely azt mutatja be, mi lenne a Földdel, ha az emberek egyik pillanatról a másikra eltűnnének? Pár évtized után az összes épület, az emberi kéz alkotása porrá omlana, a hidakat benőné az ágak-bogak, az emberiség összes írásos nyoma lassan hamuvá és porrá válna, a bolygó ura pedig megint a természet lenne. Nagyjából így nézett ki vasárnap, július 8-án a Gala hala is, mert oda csapódott be meteorként a vég hírnöke, a The End of Humanity 2012 turné, a technikás death metal őrültjeivel, az Origin-nel és a death metal óriásaival, a Suffocationnel.
A vég előtt persze a kötelező előzenekarok is elmondták a magukét, a harmadik előzenekar, a Slaughter of Denial pedig… Elsőként a kanadai technikás death metal trió, az Unbreakable Hatred lépett színpadra. Hozzászoktunk már a Kanadából érkező technikás és progresszív metal zenekarokhoz (Quo Vadis, Neuraxis, Martyr, Cryptopsy és még egy kisebb tenger másik), úgyhogy ezek a kanadaiak sem jelentettek különösebb meglepetést. Alig fél óra alatt zúdítottak ránk egy marék összetett, tördelt riffet, morgó hangú énekkel, elég eredeti, természetesen alaposan túlbonyolított dobátmenetekkel. Az egész egész hallgatható és tekerős lett volna, ha a (valószínűleg süket) hangmérnök nem tekeri a hangerőszabályzót 11-re. Kifejezetten fájdalmas volt pár percnél tovább a teremben maradni, ráadásul a brutális hangerő a dobolást teljesen maga alá temette.
Valamivel még rosszabbul szerepeltek a finn Re-Armed, akik death és thrash metal valamiféle keverékét játsszák, a nemrég megjelent bemutatkozó albumukat, a Worldwide Hypnotize-t mutatták be. Ez a keverék viszont mindennél inkább esetlenül, hitelteleniül és zavarosan szólt. Akárcsak az énekes, aki töredezett angolsággal nyomta, meg a basszusgitáros, aki úgy festett, mintha egy teljesen másik zenekarból szalasztották volna ide.
Az igazi death metal vágóhíd végre az amerikai technikás „out-of-this-world” őrültekkel, az Origin-nel kezdődött el. Bár állandó vendégei lettek a szlovén színpadoknak, hiszen pár havonta láthatjuk őket nálunk, ők azon kevés zenekar egyike, akikkel minden alkalommal öröm élőben találkozni. Az Origin még mindig az aktuális lemezét, az Entity-t népszerűsíti, és most is fekete, földöntúli káoszba burkoltak minket, mint a monolit a 2001: Űrodüsszeiából. Az első megszólaló akkordokkal az Origin megállíthatatlan fejrázásba lendítette a termet, és hamar mosh-pitek is kialakultak, amelyeknek se vége, se hossza nem volt. A koncert intenzitása ugyan nem volt olyan őrült, mint legutóbb, amikor a tasmániai ördögök, a Psycroptic társaságában léptek fel, de a karizmatikus frontember, Jason Keyser gondoskodott róla, hogy a hőmérséklet kitartóan és folyamatosan emelkedjen. Keyser megint könnyedén játszott a közönséggel, amely minden parancsára engedelmeskedett, és könnyedén taposta a mosh- és circle pitet, csak a stagedive-val volt most kicsit szégyenlősebb. Az Origin fenyegető szörnyetege szinte ugyanazzal a setlisttel ereszkedett le a Gala halára, mint legutóbb, és ez a koncert egyetlen komolyabb mínusza, mert most is embertelenül bonyolult számokat kaptunk, tele Mike Flores (aki a látottak alapján biztosan nem erről a bolygóról való) eszement basszusvonalaival, Paul Ryan embertelenül gyors arpeggio-riffjeivel és John Longstreth beteg dobolásával, aki a dobok között biztosan egy plusz pár kezet és lábat rejtegetett. A brutalitás csúcsa az volt, amikor Jason, Mike és Paul mind a hárman egyszerre, összhangban ordítottak fel, Keyser pedig könnyedén rávette a közönséget, hogy csendben circle pitet csináljon, a végén meg maga is leveti magát a színpadról. Az Origin nevű entitás ismét csúcskoncertet adott, és a Gala hala falai csak úgy vérzettek az izzadtságtól!
Ha legutóbb, amikor a death metal kiválósága, a Suffocation nálunk játszott, úgy ugráltunk örömünkben, mint a kislány, aki Hello Kitty nyalókát kapott, most kicsit más volt a helyzet. Rendkívül keserű szájízt hagyott a zenekar közelmúltbeli szétválása a fenomenális dobossal, Mike Smith-szel. Igaz, ma már tengernyi dobos tud ilyen technikás zenét játszani, de Smith igazán a Suffocation identitásának része volt, és nem csupán puszta dobolással foglalkozott. Még aggasztóbb volt azonban az énekes hiánya: Frank „The Tank” Mullennek otthoni kötelezettségei miatt immár másodszor kellett kihagynia a turnét a zenekarával. És ha valamit nem tudok elképzelni, az a Suffocation az felejthetetlen Mullen egyedi jelenléte nélkül. A kétségeket azonban (majdnem) sikerült eloszlatni a vérrel írt trón, a Thrones of Blood első akkordjaival. Abban nem volt kétség, hogy a Suffocation hangszeresen úgy szól, mint egy földrengés, olyan brutálisan, mint a háború, és olyan fenyegetően, mint az apokalipszis lovasai. Terrance Hobbs megint könnyedén fűrészelte a fejet törő riffeket, amelyeket pengeként passzolgatott Guy Marhaisszal, a ritmusszekció pedig Derek Boyer markáns basszusvonalai alatt dübörgött, és az új dobos, Dave Culross (ex-Pyrexia, ex-HatePlow, ex-Malevolent Creation, a Suffocationnel az Despise the Sun EP-t vette fel) sikeresen és magabiztosan lépett Mike Smith cipőjébe. Nagyobb kérdés volt, hogyan teljesít majd Bill Robinson, aki egyébként az amerikai brutális technikások, a Decrepit Birth énekese (ahol Boyer is játszik). Robinson nem állított magának hordót a színpadra, hogy tüzet gyújtson benne (Robinson ugyanis több mint tíz évig önkéntes remeteként élt, és a megélhetésért füvet termesztett; mi mást), de meglepett egy konkrét ordítással, amire Frank The Tank is büszke lett volna. Az egyetlen hátrány az volt, hogy olyan rosszul keverték, hogy az éneke szinte semmit nem hallatszott, ezt viszont kiválóan pótolta a műsor összekötésével, és arról sem feledkezett meg, hogy tisztelegjen Mullen híres, levegőt vágó kézmozdulata előtt. A pont az i-re a remek setlist volt, amely nagyrészt az Effigy of the Forgotten és a Pierced From Within albumokból merített, két olyan lemezről, amely messze a két legjobb death metal album közé tartozik minden idők során. A Suffocationnek a derekasan megrázkódtatott felállás ellenére is sikerült bizonyítania, hogy még mindig a death metal királyai, mégis alig várom azt a turnét, amikor a testvéreivel újra Frank Mullen áll majd a színpadon.
Képgaléria
