Helyszín: Kobarid / Trg svobode / Szlovénia
Dátum: 2019. július 20., szombat
Itt a forró nyár. Megjött. Végre. Ahh, már túlságosan is forró. A júliusi koncertes ázások után – mert bizony elkapott minket az eső Zágrábban a Whitesnake-en, aztán a Križankében (Marcus Miller, Stanley Clarke), a palmanovai King Crimson-koncerten és a legendás németországi Bang Your Head!!! fesztiválon is – végre megérkezett a száraz, stabil kánikula. Koncertfronton is szinte szétfeszíti kis hazánkat a sok izgalmas program, keresztül-kasul. Ha előző nap, vagyis pénteken el is bliccoltuk a két érdekes koncertet Cerknóban (Klarisa Jovanovič) és Tolminban (Rodoljubac, Extreme Smoke 57), a szombati hétvégi program azért fixen állt. Ezúttal az El Kachon kobaridi koncertje nem csúszik ki a kezünk közül. A RockLine csapatának egy része aznap például Koperbe ugrott át a legendás olasz progrockerek, a Premiata Forneria Marconi koncertjére, a csapat másik fele pedig már a fogát fente a közelgő tolmini Metaldays fesztiválra. Kevesen vagyunk, de jól szétosztjuk magunkat. Kobaridból sem hiányoztunk. Oda egyébként a Breginjski kotból érkeztünk, nem Ljubljanából, nehogy félreértés legyen.
Szóval. Az El Kachon egy dolenjske toplicei hattagú banda, amely alapvetően a blues, az R&B, a soul és a rock elemeire esküszik, és hogy mit szeret még? Nagyokat jammelni. Ez a zenekar mindenképp abszolút különlegesség a szlovén zenei színtéren, és ha az utóbbi években előszeretettel beszélünk a Prismojeni profesorji bluesa és a Bad Notion nevével fémjelzett szlovén bluesreneszánszról, akkor az El Kachon a maga sajátos módján mindkét bandát lekörözte ebben az ébredésben. Kiváló stúdiós bemutatkozó albumukat, a „In The Bush” címűt már 2013-ban kiadták.
Az El Kachon teljesen a saját, senkiéhez sem hasonlítható fájából faragott zenekar. Vezetőjük, Tomi Perinčič egyebek mellett minden bizonnyal Derek Trucks és a The Allman Brothers Band nagy rajongója is, hiszen szó szerint szerelmes a slide-ba és a bottleneckbe, akár egy szólóba csap bele, akár átvezető díszítéseket szór a dalokba. Az El Kachon afféle zenei gomolyfelhő, amely Tina énekesnővel a soraiban különleges kémiát épít – ha a szlovén előadók összevetésének egyáltalán van értelme, ez talán leginkább a Tedeschi Trucks Bandhez állna közel (fúvósok nélkül). Vagyis épp a megfelelő adag bonyolítás, és mellette olyan dalok, amelyek tolakodóan befészkelik magukat a füledbe, hiszen a rádiós rotációra pályáznak.
Az El Kachon az évek során hihetetlenül sokat érett. Nemcsak arról van szó, hogy – Tinát persze kivéve – a frizurájuk lett vagy egy milliméterrel rövidebb (azt mondtam, rövidebb, nem ritkásabb!), hanem ez érződik a dalszerzésen, valamint azon a hihetetlen kompaktságon és feszességen, amelyet a banda tapintható kémiával, csúcsszinten a színpadon is kibont.
És aznap este a kobaridi Trg svobodén nem is alakulhatott másként. A csillagok kedvező állásban voltak, a belvárosi helyszín (a kiváló villachi Villacher sörrel a kínálatban) egyenesen első osztályú! Ehhez hozzáveszed a szép számú közönséget – Kobarid és környéke lakóinak rögtön három generációját –, no meg egy zsáknyi kíváncsi turistát, akik álmatlan éjszakákat okoznak a hegyimentőknek, és arra jutsz, hogy ennél szebb tényleg nem is lehetne. Az El Kachon pedig maga mellé állította a közönséget. A koncert alatt a nézők végig fogékonyak voltak, és folyamatosan éberen jelen voltak. Benne voltak a dologban.
A banda megérezte ezeket a pozitív rezgéseket, és valóban hihetetlenül laza koncertet adott, amelyen tényleg minden erénye a felszínre került – mindaz, ami a csapat rengeteg országúton letekert kilométerének és tapasztalatának gyümölcse. Az El Kachon ugyanis az évek óta gyakorlatilag változatlan felállásban játszik. Na jó, a tavalyi, tolmini Motorcity fesztiválon adott koncertjükön hiányzott az ütőhangszeres PimpS, a zenekar pedig nemrég hét tagról hatra fogyott, amikor rájött, hogy a hangzásához tulajdonképpen nincs is szüksége billentyűsökre. Egyébként hat olyan emberről van szó, akik nagyon jól és nagyon régóta ismerik egymást, és akik között semmiféle titkolózás nincs.
Az El Kachon kiváló hangzással és két részre osztott show-val rukkolt elő. A zenekar már az elején megmutatta rétegzett zenei érzékét, illetve széles zenei látókörét, hiszen nagyon érett és nagyon taktikus nyitánnyal kezdett: a tolakodóan fülbemászó, rádióbarát pop-surf-bluesrock dalocskával, az Osvobojenával, amelynek tárva-nyitva kell kitárnia előttük a rádiós rotáció kapuit. Utána viszont teljes fordulat következett, amely megmutatta az igazi csapatszellemet: a banda jazzes-funkys bevezetővel, egzotikus ütősökkel megtámogatva esett neki az Atlantis Get On Board című dala remek feldolgozásának. Ennek a számnak a beemelése igazi kis meglepetés, hiszen egy kultikus hetvenes évekbeli német zenekar 1975-ben rögzített daláról van szó, amelyet valószínűleg úgy öt életben maradt szlovén proggeren kívül senki sem ismer. Tina és Inga Rumpf között tehát létezik valami titkos kapcsolat, az inspiráció kapcsolata. Aztán ugrás az „In the Bush” albumra a Don’t Starttal, majd tovább a „Svet dovoljenih laži” lemezre a Črna kot nočcsal. És még több. A bandának szinte a zsebében lehet már az új album. Már az első részben is eljátszottak ugyanis jó néhány olyan nótát, amelyet én még nem hallottam. Ebben a blokkban főleg saját szerzeményeket adtak elő, és a debütáló lemez két dalával, az Everything I Gettel és a Come And Get It-tel zárták.
A húszperces szünetet egyenesen a zenekar társaságában töltöttük, a tagok pedig csak úgy sugározták a ragyogó optimizmust és a pozitív rezgéseket. A szünet gyorsan elrepült, a banda pedig teátrálisan, a Hawaii Five-O című akciósorozat főcímzenéjével nyitotta a show második felét. Ezt követte az új kislemezdal, a Krog, amelyben Tomi lap steelt ragadott, majd később egy másik új kislemezdal, a Peti greh egészítette ki.
A háttérből, az ütősök mögül előreugrik a főénekesi posztra PimpS, a banda pedig belevág Otis Redding Hard To Handle-jébe. A híres-hírhedt Primož Malenšek, aki egykor a túl korán feloszlott, RIO-avant jazzrock fúziót játszó dilinyósoknál – az Od Franclna možgani nevű zenekarra gondolok – zenélt, ismét felrobbant, és a színpad elejére érkezése felidézte a zenekar 2013. szeptember 27-i koncertjét, amikor az El Kachon a Novo mesto melletti Prečnán, az ottani Lukna nevű helyszínen lépett fel. Ezúttal nem próbálta meg felgyújtani Krt gitárját.
A csapat rendkívül homogén. A mezítlábas Tinánál remekül szólt az ének. Ahol kellett, ott „csajosabban” szólt – itt elsősorban az új dalokra gondolok, amelyek a rádiós hallgathatóság kapuján kopogtatnak –, ugyanakkor Tina néhányszor alaposan ki is robbant, és szenvedéllyel, érzelmekkel teli előadásában jó adag zamatos, vagány vokális tűzről tett tanúbizonyságot.
Átélésből aztán egy pillanatig sem volt hiány. A hihetetlenül átütő, muzikális és vaskosan testes basszust nyomó Sondža, valamint a dobok mögött vadul, mégis precízen játszó Žiga rendkívül kontrasztos mélységet adott a hangzásnak! A zenekar nagy különlegessége persze a két gitáros munkája, akik teljesen más iskolán nőttek fel. Nemcsak arról van szó, hogy az egyik balkezes, a másik jobbkezes, hanem arról is, hogy teljesen másként játszanak. Szerinted megfér egymás mellett Derek Trucks és Angus Young egy és ugyanazon zenekarban? Oké, segítek. Mindkettejüknek Gibson SG-sorozatú gitárja van, de nem ez a lényeg. A válasz: „Igen”. Az El Kachonnál ugyanis pont ez lehetséges. Az Osvobojena surfös pillanatát (a koncert első részében) például a rokonszenves Krt szőtte bele. Krt, a rockos csibész, aki mostanra kiváló gitárossá érett. Vajon hol van most az ő Stara šulája? Tomi a másik oldalon, ahogy már mondtam, végig kifinomult: lágy nyöszörgést csal ki a gitárjából, és főleg szólókalandjai során mutatja meg, milyen nagy mestere a hangszerének. A stílusát a legapróbb részletekig kicsiszolta. Igazság szerint a két gitáros egyenrangú, hiszen együtt építik fel azt a lényeget, amelyen a zenekar hangzása és stílusa nyugszik és amelyből kinő. Tomi gitárjátékának sajátosságai azonban a pont az „i”-n: ezen alapul az a legnemesebb elem, amely ezt a zenekart díszíti, és amely magabiztosan kölcsönzi neki minden egyediségét és másságát.
A második részben a banda felrobbant és kiélte magát egy jól ismert protometal pillanatban (nem, nem a Black Sabbath-ról van szó), amelyet annak idején a The Beatles követett el a Helter Skelter riffjében – ebbe néhány Led Zeppelin-poént is beleszőttek (Whole Lotta Love), Krt pedig az egyik átvezetésben ötletesen belecsípett Hendrix Voodoo Chile-jába. Aztán jött a banda kedvelt feldolgozása, a Little By Little (eredetileg a Susan Tedeschi Band dala), majd a Change It (eredetileg Stevie Ray Vaughan & Double Trouble), és persze legalább egy Tedeschi Trucks Band-nóta sem maradhatott el (Midnight In Harlem).
Hihetetlen ez a banda! Komolyan. Tavaly Tolminban visszafogottak voltak, mert kicsit elvesztek a tágas színpadon a Motorcity fesztivál teljesen üres nézőtere előtt, és ezt a görcsöt érezni is lehetett – most viszont az ellenkezője történt. Az El Kachon a lehető legjobb formájában. Rengeteg bulival, derűvel, humorral, lazasággal és hibátlanul működő kémiával. Forrón és – nevükhöz méltóan – kígyómérgesen, de nem csak úgy. A banda időnként nagy finomságot, érzékiséget és lágyságot is ki tudott bontani, ahol különösen a kiváló Tina uralkodott a maga puhaságával és vokális kedvességével. A zenekar egy újabb kislemezdallal, az Odpoveddel zárta a koncertet, ráadásként pedig még egy közönségkedvencet játszott el: Etta James Damn Your Eyes című dalának remek feldolgozását, amellyel a koncert véget is ért.
Abban a reményben vágtam bele, hogy a lehető legrövidebb leszek, de ez nem nagyon sikerült. Egyszerűen. Régen élveztem ennyire szlovén előadó koncertjét! Az El Kachon ezzel a fellépéssel megerősítette, milyen érett egységgé vált az évek során. Koncertzenekarként rendkívül kompakt és meggyőző színpadi attrakcióvá nőtte ki magát. A stílusuk korántsem egyszerű: sok aprólékosan kidolgozott, finom hangszerelési darabkából épül fel, amelyet hihetetlenül egységes és mindvégig jól hallgatható egésszé csomagolnak. És ezt nagyon nehéz elérni. Nyugodtan rájuk aggathatod az art bluesrock címkét, egy csipetnyi pop ragályossággal. Egyik pillanatban szinte progbluesosan szólnak, a következőben a rádiók kegyeit keresik, a hangszerelés esztétikájában pedig főleg a muzikális vonzerőt. Ez az út a dalszerzésben nehéz, és rendkívüli zenei nyitottságot, rengeteg közös jammelést és gyakorlást, no és persze vele született tehetséget kíván – ebből pedig a csapat tagjainak nincs hiánya. A hatos ismét bebizonyította csúcsszintű egymásra hangolódását, amely annak a nagy összetartásnak is a gyümölcse, ami egyben tartja ezt a zenekart – és ez Szlovéniában nagy ritkaság. Inkább kivétel, mint szabály.
Reméljük, hamarosan újra találkozunk az El Kachonnal. Hozzon nekik az ősz rengeteg ihletet, amikor – nagy valószínűséggel – nekiállnak az utolsó simításoknak a készülő új, összességében már negyedik stúdióalbumukon!
szerző: Aleš Podbrežnik
fotók: Aleš Podbrežnik
Setlista:
1. Osvobojena
2. Get On Board
3. Don’t Start
4. Črna kot noč
5. Potencialni ljubimci
6. Mi nismo
7. Song zate
8. Svet dovoljenih laži
9. Domov
10. Tam kjer raste blues
11. Klic
12. Everything I Get
13. Come And Get It
—szünet kb. 20 perc—
14. Hawaii 5.0
15. A New Mistake
16. Krog
17. Ivan
18. Midnight In Harlem
19. Peti greh
20. Change It
21. S poljubom izdana
22. Helter Skelter
23. Hard To Handle
24. Little By Little
25. Odpoved
—ráadás—
26. Damn Your Eyes
