Szerző: Sebastijan Videc
Fotók: Jerneja Jerak
Helyszín: Kino Šiška, Ljubljana, Szlovénia
A koncert dátuma: 2015. október 14.
Jegyár: 21€ (early bird), 25€ (elővétel), 28€ (a koncert napján)
Az, hogy az Apocalyptica már jó ideje nem járt a mi tájainkon, rengeteg látogatót vonzott a ljubljanai Kino Šiška nagytermébe. De nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy ez már nem ugyanaz a zenekar, amely az ezredfordulón mutatkozott be nekünk, amikor négy fiatal, szőke csellista iskolai székeken ülve, zsúfolásig telt Križanke előtt vette el a lélegzetünket a fűrészelésével egy olyan hangszeren, amely a metalosok számára akkoriban még teljesen ismeretlen és egzotikus volt – a csellón! Akkor a közönség bemelegítéséről a korabeli igazi sztárzenekar, a hazai Siddharta gondoskodott, most viszont a finnek ugyanolyan forró vérű rockereket hoztak magukkal: a fiatal ausztrál Tracert.
A Tracerrel úgy három éve ismerkedtem meg, amikor a bemutatkozó lemezükről, a Spaces in Between-ről két slágerüket is gyakran hallottam a Planet Rock nevű angol internetes rádión (amit sajnos Szlovéniából már nem lehet hallgatni). Az angolok ugyanis keményen reklámozták az újonnan felfedezett zenekart, az akkor aktuális Devil Ride és Too Much pedig naponta többször is szólt a hangszórókból. A hír, hogy az Apocalypticát éppen a Tracer kíséri, nagyon megörvendeztetett, hiszen ez volt az első alkalom, hogy a zenekart élőben is hallhatjuk és láthatjuk. A Tracer, a legtöbb ausztrál rockbandával ellentétben, nem az ultrahíres honfitársaikat, az AC/DC-t próbálja utánozni. Stílusukat a stoner és a ’90-es évek grunge-ának, valamint a ’70-es évek klasszikus rockjának keverékeként lehetne meghatározni, és erősen hatottak rájuk olyan zenekarok, mint az Audioslave, a Soundgarden és a Queens of the Stone Age, de a Foo Fighters is. A Michael Brown (gitár/ének), Jett Heysen Hicks (basszusgitár, vokál) és Andre Wise (dob) alkotta trió az első szlovéniai fellépését kompromisszumok nélkül, az ütős Too Much-csal kezdte. A csiszolt albumprodukció, amely egyenesen azért kiált, hogy a Tracerből autós zene legyen, most meghajolt a gitár és a basszus nyers, koszos hangzása előtt, a zenekar pedig még jobban kigyúlt. De lám – a terem mozdulatlan, mint egy vasárnapi misén a prédikáció alatt. Szerencsére a szám végén azért jött taps, meg biztató, lelkes kiáltások. Az ausztrálok TÚL rövid műsoruk jó felét az idén megjelent Water for the Thirsty Dogs albumnak szentelték, a közönség kezdetben visszafogott fogadtatása pedig dalról dalra egyre nagyobb reakcióvá és közös bulizássá nőtt a fellépés alatt. Mindez azt mutatta, hogy az ausztrálok remekül kamatoztatták első szlovéniai fellépésüket, hiszen a koncert után is sokan fotózkodtak velük az előcsarnokban. Az Apocalyptica koncertje után én is összefutottam velük, és a srácok elmondták, hogy hamarosan új európai turnét terveznek, amelyen számolnak Szlovénia ismételt meglátogatásával is.
Ahogy közeledett az Apocalyptica fellépésének ideje, a terem alaposan megtelt. Mint a bevezetőben már mondtam, az Apocalyptica jó ideje nem lépett fel Szlovéniában, négy éve, ha nem tévedek. Az eredeti csellónégyes ugyanis hat éve háromra zsugorodott, bekerült egy dobos, és nem sokkal ezután már vendégénekeseket is szerepeltettek a lemezeiken. Tavaly azonban az Apocalyptica úgy döntött, hogy a vendégénekeseket egyetlen énekesre cseréli, amit az idén megjelent Shadowmaker albumon meg is tettek. A forró mikrofont az amerikai Franky Perez vette a kezébe, aki korábban Slash-sel is dolgozott, mielőtt Slash a saját projektjéhez Myles Kennedyt választotta.
És hogyan válik be ez a változás? Hát, nem a legjobban. A zenekar ütős triója persze kiválóan összeszokott, klasszikus zenei képzettséggel és két évtizednél is hosszabb színpadi múlttal. Igazából nem is lenne kifogás, ha nem hiányolná az ember – legalábbis a régebbi daloknál – azt a plusz mélységet, ami a negyedik csellista kiesése miatt hiányzik. Franky Perez nem magabiztosan kezdte a fellépést, és a helyzet a koncert végéig sem javult. Ilyen kvalitású zenészeknél elég nehéz elhinni, hogy ilyen átlagos énekest engedtek meg maguknak. Mindenesetre szerintem jobb lett volna, ha a dallamvonalait a negyedik cselló „énekelné el”. De hát mit tehetünk – a közönség ennek ellenére megőrült, és nem látszott, hogy ez a hiányosság túlzottan zavarná őket – legalábbis a nagy részüket nem. A dobos, Mikko tíz éve állandó tagja a zenekarnak, és a dobok mögötti mesterségéhez nem fér kétség. A dobok bevezetése azonban kétélű fegyver volt, ami ezen a koncerten is megmutatkozott. Miközben kiválóan megtámogatják ritmikailag a klasszikus hangszerek és a metalzene keverékét, túl gyakran megesik, hogy teljesen elnyomják a dalok finomabb részeit, ahol egyébként a cselló bársonyosan mély hangjával uralkodik.
Maga a koncert az aktuális Reign of Feariel indult, a színpad hátterét pedig egy statikus díszlet ékesítette, amelyet néhány szám után lecseréltek. A finnek a közel kétórás koncert nagyjából egyharmadát a friss Shadowmaker lemeznek szentelték, közben pedig a régebbi számokkal játszadoztak. A szett nagyjából első harmadánál Mikko átült egy kisebb dobszerelésre a színpad elülső részén, a háttér pedig videóvetítéssé változott, ami az est hátralévő részében is elkísért minket. Az Apocalyptica az Apocalyptica Plays Metallica albummal indította a pályafutását, és nem vagyok biztos benne, hogy ez tisztelgés a zenekar kezdetei, a Metallica végtelen népszerűsége, a kettő kombinációja vagy valami más előtt, de a Master, a Sandman és a One aratta a közönség legnagyobb lelkesedését, no meg a Slayer Inquisition Symphony-je. A legnagyobb meglepetést, és ebből fakadóan a legnagyobb lelkesedést azonban a finnek a koncert végére tartogatták. A norvég Grieg-klasszikus nyitótaktusai alatt ugyanis Perttu belekezdett a Zdravljicába, amihez az egész terem azonnal teli torokból, szöveggel csatlakozott.
Vegyes érzésekkel indultam el a koncertről. Az Apocalyptica még tud, kétségkívül. Az utóbbi idők döntései viszont jócskán megingatták a státuszukat, az énekesválasztás pedig sajnos lesújtó volt. Vajon ezzel a lépéssel kereskedelmibb vizekre próbálnak evezni, ahol jelenleg a horvát 2Cellos duó az úr? Ki tudja, de tény, hogy amikor a finnek kiadták az első albumukat, a két horvát még csak általános iskolába iratkozott. Szerencsére az est ízét a Tracer hozta helyre, akik reményt adnak arra, hogy a fiatal zenekarok is még tudnak minőségi rockzenét csinálni és tálalni.
Setlista
Tracer
1. Too Much
2. We’re Only Animals
3. Water For Thirsty Dogs
4. There’s A Man
5. Astronaut Juggernaut
6. Devil Ride
7. Us Against The World
Apocalyptica
1. Reign of Fear
2. Grace
3. I’m Not Jesus
4. House of Chains
5. Not Strong Enough
6. Master of Puppets
7. ‘Till Death Do Us Part
8. Inquisition Symphony
9. Bittersweet
10. Harmageddon
11. Hope, Vol.2
12. Riot Lights
13. Shadowmaker
14. Hole In My Soul
15. Enter Sandman
16. In The Hall of the Mountain King
—
17. One
18. I Don’t Care
19. Dead Man’s Eyes
Képgaléria
