Kiadó: Virta
Megjelenés dátuma: 2003. június
Produkció: Anekdoten
Az album hossza: 46.19 perc
Stílus: Progressive Rock
Értékelés: 9.0/10
A „Gravity” a svéd progrock-sötétlelkek, az Anekdoten negyedik stúdióalbuma volt. A zseniális énekes és multiinstrumentalista, Nicklas Berg (aki ebben az időszakban Nicklas Barkerre keresztelte át magát) vezette zenekar a honfitárs Änglagårddal együtt az 1990-es évek elején elindította a progresszív rock úgynevezett harmadik hullámát. Az Anekdoten mindig is a progresszív rock sötétebb oldala felé húzott, ami egyébként a legtöbb skandináv progrock- és progmetal-zenekarra jellemző.
Saját, jól felismerhető hangzásuk nagyrészt art rock, pszichedelikus rock, prog metal és szimfonikus prog rock keveréke volt, és sosem titkolták, hogy elsősorban a King Crimson hatott rájuk. Ez leginkább a gyakori mellotronhullámokban, a sokszor kaotikus és megtört ritmusokban, a komor atmoszférában és a posztapokaliptikus szövegek iránti vonzódásban hallatszik. Az elődjéhez, a „From Within”hez (1999) képest a „Gravity” valamivel megközelíthetőbb darab volt, és kevésbé rokon a King Crimsonnal a szokásosnál. Az Anekdoten tehát újabb érettségi lépést tett meg egyéni hangzásvilága kialakításában, anélkül hogy lemondott volna a megszokott zenei eklektikáról.
Berg, aki Clive Barker angol író, rendező és festő, valamint a horrorfilmek iránti rajongása miatt lett Barker (a Morte Macabre nevű mellékprojektben épp ilyen filmekhez írt zenét), a „Gravity”n semmi vidám jövőképet nem kínált a közeljövőről. Ez már a nyitó „Manolith” posztapokaliptikus szövegéből is hallatszik és egyértelmű. A dalt vastag basszusvonalak, hirtelen tempóváltások, tágas mellotronfüggönyök, széttördelt gitárfutamok és Barker jellegzetes, kifejezetten melankolikus éneklése hajtja.
A „Ricochet” rendkívül sikerült egyvelege az álmodozó, melankolikus és nosztalgikus ambientes árnyalatoknak, Barker melankolikus énekstílusának, a mellotronhullámoknak, az eklektikus gitárfutamoknak és a dinamikus dobátmeneteknek, gyönyörűen harmonizáló összhangban. A „The War Is Over” úgy szól, mintha az 1970-es évek elején készült volna: melankolikus, akusztikus irányultságú ballada, jelentős pszichedelikus elemekkel és a mellotronhullámok állandó hangsúlyával.
A „What Should But Did Not Die” titokzatos, feszült hangulata kiváló alapja lehetne egy horrorfilm zenéjének. Ennek a remek kompozíciónak a csúcspontja a záró szakasz, amikor úgy tűnik, a kaotikus ritmusok és a borzas gitárfutamok veszik át az irányítást, de aztán Anna Sofi Dalhberg mellotronhullámainak diadala után a dal a vége felé ismét lecsendesedik. A „SW4” is, amely leírhatatlan melankóliája és bánatos éneke révén több rokon vonást mutat a Porcupine Tree-vel, hangulatában egy közeli találkozásra emlékeztet a szellemekkel.
Az ambiciózus címadó dal, amelyben az Anekdotentől megszokottnál valamivel több progmetal-elem is van, az album egyik csúcspontja. A gyönyörűen harmonizált mellotronszövetek és az eklektikus gitárfutamok remekül szövődnek össze az énekben megjelenő bánattal és az összetett dobátmenetekkel, míg végül mindez drámai, megrázó befejezésbe torkollik. A „The Games We Play” gyengéd, pszichedelikus ballada, amelyen mérhetetlen bánat és szinte hipnotikus álmodozás uralkodik.
A „Gravity” a komor hangszeres mestermű, a „Seljak” című darabbal zárul, amely a mi egykori déli testvéreink nyelvén parasztot jelent. Hogy az Anekdoten tagjai honnan szedték ezt, azt csak találgatni lehet, de a komor kalandot hallgatva nem nehéz elképzelni egy megöregedett, megkeseredett parasztot, aki magányosan, egy barátságtalan táj kellős közepén próbál túlélni, miközben legközelebbi halottainak szellemei üldözik. Az Anekdoten itt utoljára az albumon, irigylésre méltó módon mutatja meg kivételes érzékét az eklektikus ritmikai árnyalatok megteremtéséhez, az összetett ambientek felépítéséhez és a drámai, többrészes harmóniák kialakításához.
A „Gravity” tovább erősítette az Anekdoten kultikus státuszát, és az új évszázad elején a progresszív rock harmadik hullámának skandináv „sötétlelkűi” csúcsára lőtte őket. A távoli „unokatestvéreik”, a Landberk feloszlása és az Änglagård folyamatosan homályos helyzete után a „Gravity” megjelenésekor úgy tűnt, hogy a mellotron nagy rajongói legalább egy időre a sötét irányultságú skandináv progresszív rock élén maradnak. Onnan azonban hamarosan „elűzte” őket az Opeth, amely éppen ekkoriban kezdett a műfaj csúcsa felé kapaszkodni.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Dallista:
1. Monolith (6:07)
2. Ricochet (5:44)
3. The War Is Over (4:42)
4. What Should but Did Not Die (6:43)
5. SW4 (6:04)
6. Gravity (8:19)
7. The Games We Play (3:24)
8. Seljak (5:16)
Felállás:
Nicklas Barker – ének, gitár, Mellotron, Rhodes, Farfisa, vibrafon
Anna Sofi Dahlberg – ének, Mellotron, zongora, Farfisa, orgona
Jan Erik Liljeström – ének, basszusgitár
Peter Nordins – dob, cintányér, vibrafon, Mellotron
