Dátum: kedd, 2017. 8. 8.
Helyszín: Majano / Area Concerti Festival / Olaszország
A friuli kisváros, Majano nyári fesztiváljának második napján a színpadra lépett a los angelesi retro hard rock-újjáélesztők forró csapata, a Rival Sons. A 2009 óta működő, rendkívül népszerű zenekar már öt stúdióalbumot tudhat magáénak, és szédítő iramban hódította meg a világot. Ez a nyilvánvaló minőségnek köszönhető, amit nem csak a lemezeikkel, hanem a hihetetlenül energikus, adrenalinnal teli koncertjeikkel is letesznek az asztalra. Utóbbiak csak megerősítik az amerikai kvartett erős, egységes és markáns arculatát. A Rival Sons így headlinerként a szlovén határ közvetlen közelében is fellépett, ahol az aktuális stúdióalbumukat, a „Hollow Bones”-t (2016) mutatták be.
A banda előző évben közös turnén járt a hard rock híres „ősatyáival”, a Deep Purple-lel, a Rival Sons pedig a rockóriás Black Sabbath záró, búcsúturnéján is előzenekarként játszott (idén az Egyesült Államokban). Visszhangból tehát nincs hiány, és a zenekar folyamatosan kiváló kritikákat kap, a világ legjelentősebb zenei médiumaitól is.
Lássuk hát. Bevezetőként este tízkor a milánói rockerek, a MotelNoire léptek színpadra. A tapasztalt, elismert és befutott olasz zenészekből álló ötös egyetlen stúdiókiadványt tudhat magáénak, ez a 2014-es, azonos című album, és a műsor zömét is erről játszották. A zenekar kiválóan összeszokott, a dalokat főleg angolul éneklik. A kellemes 40 perces bemelegítés és az előzenekari státuszhoz képest több mint tisztességes hangzás is megerősítette, hogy a közönség nem titkolja szimpátiáját és nagy kötődését a bandához.
A majanói koncertmező látogatottsága ezúttal jóval szerényebb volt, mint egy nappal korábban, amikor az Amon Amarth és az Arch Enemy lépett fel itt. Most alig 400-an voltak jelen. Persze főleg jóval idősebb, már bájosan ősz hajú és annál is korosabb publikum. Ennek ellenére nem sokkal a Rival Sons színpadra lépése után középen és a színpad előtti első néhány sorban összesűrűsödött a zenekar rajongóinak szerény létszámú, de annál hangosabb tömege, akik átkozottul jól tudták a dalszövegeket, és szívből támogatták a bandát a koncert végéig. Jay Buchanan és csapata ezt gyorsan észrevette, ezért főleg a közönség középső részével kommunikáltak.
A Rival Sons olyan setlistet állított össze, amely kissé az aktuális stúdióalbum bemutatásának volt alárendelve, ugyanakkor hozzáfűztek dalokat az összes korábbi lemezről is, élükön a kedvelt Keep On Swinginggel (a „Head Down” albumról), az Open My Eyesszal és az Electric Mannel (mindkettő a „Great Western Valkyrie” albumról).
A kvartett (plusz a szakállas turnébillentyűs, Todd Ögren-Brooks) olyan produkciót hozott, amely percről percre fokozódott játékban és hangulatban egyaránt. A záró crescendót így egészen a végén érte el, amikor a banda a hevesen izzó és végtelenül elegáns show-t a nagyszerű, régóta várt Keep On Swinginggel koronázta meg.
A csapat hihetetlenül jól összeszokott. Természetesen mindenekelőtt Jay Buchanan döbbentett meg, aki hihetetlenül karizmatikus, megragadó énekteljesítményét folyamatosan fokozta, és a legtöbb erejét éppen a fellépés végére tartogatta. A legvégén szó szerint elbűvölt az érzelmek és a szenvedély elképesztő átütőerejével, amit csúcsminőségű, érző odaadással teli vokális teljesítménnyel koronázott meg. A többi zenész sem maradt le sokkal mögötte, ha egyáltalán lemaradt. A hangzás ragyogó, az előadás sem kevésbé. Csak az emberekből lehetett volna egy kicsivel több. A Jordan előadása előtt megkérdezte a közönséget, hogy inkább a Where I’ve Been-t hallanák-e.
A régi jó iskolás rock and roll ördögi keveréke, jó adag blues-tesztoszteronnal leöntve, ügyesen becsomagolva az új idők generációjának zenei felfogásába, így az anyag során folyamatosan kifinomultan körözött és cirkált olyan futamok között, amelyek hol a The Who vagy a Cheap Trick huligánságára emlékeztettek, hol a Led Zeppelinre, a Freere, a Bad Companyre, helyenként még a The Beatlesre is (főleg zeneileg a nyugodtabb részekben), sőt a The Doorsra is (Buchanan a színpadi mozgásánál inspirációval tartozik az elhunyt Morrison alakjának, egyfajta kis főhajtás ez), érezhetők a szörf és a rockabilly betétek, amire Scott Holiday gitáros színpadi „outfitje” is utalt (mintha a mi Magnificónk próbálna Ginger Wildheartnak öltözni).
Kiváló koncert tehát, és reméljük, hogy a zenekar hamarosan újra feltűnik a mi tájainkon. Ez ugyanis csúcsminőségű teljesítmény, amit ilyen helyzetekben semmiképp sem szabad elmulasztani vagy kihagyni. A Rival Sons-koncert tehát kötelező, és bűnre érdemes előadás. A puristáknak is, akik csak a hatvanas és hetvenes évek úttörő korszakának eredetiségére esküsznek.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Setlista:
1. Hollow Bones Pt. 1
2. Tied Up
3. Electric Man
4. You Want To
5. Memphis Sun
6. Jordan
7. Face of Light
8. Torture
9. Soul
10. Open My Eyes
11. Hollow Bones Pt. 2
12. Keep On Swinging
