Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Menza pri koritu, Metelkova, Ljubljana
A koncert dátuma: 2009. 11. 11.
Látogatók száma: 0
Japán zenekarok nem túl gyakran állnak meg Szlovéniában, de a sors úgy akarta, hogy ezúttal a Metelkován olyan muzsikusok bukkanjanak fel, akikkel én már találkoztam, illetve akik olyanokkal játszanak együtt, akiket már láttam élőben, és a japán jazz- és experimentális szcéna krémjéhez tartoznak. A Natsuki Kido név természetesen megmaradt bennem az első franciaországi Rock in Opposition fesztiválról (beszámoló ITT), ahol a Salle Gaveau nevű tangórock-formációval lépett fel, és az egész fesztivál egyik csúcspontját szállította. Kazutoki Umezu (Kiki) is kötődik az egyik kedvenc zenekaromhoz: Kiki ugyanis sokat játszik Tatsuya Yoshidával, Japán egyik legjobb dobosával, a Ruins és a Koenjihyakkei vezetőjével (ők az idei Rock in Opposition fesztiválon is felléptek – beszámoló ITT).
A Kiki Band afféle all-star társulás japán zenészekből. Egyáltalán nem Kazutoki Umezu (becenevén Kiki) szólóprojektjéről van szó: a szerzeményekhez mindenki hozzátesz, főleg Natsuki Kido gitáros és Takeharu Hayakawa basszusgitáros, míg Kiki maga inkább az előadó és a szólista szerepére koncentrál.
A Kiki Band a Menzában a Kiki, a Land Dizzy és a Dowser albumok legjobb dalait játszotta. Az első részben dallamosabbak és befogadhatóbbak voltak, jazz, hard rock, funk és arab motívumok keverékével. A szólók is jól a fülbe másztak. A legjobbak akkor voltak, amikor a főbb dallamokat Kiki és Kido együtt játszotta, a szaxofon és a gitár mintha egy hangszer lett volna. Nagyjából háromnegyed óra után az urak rövid szünetet tartottak, majd improvizatívabb arcukat mutatva tértek vissza. A zenében még mindig hasonló elemek domináltak, mint korábban, csak több lett a szólózás és a kísérletezés avantgárdabb betétekkel. Így is akadt még elég dallamos pillanat ahhoz, hogy senkit ne riasszanak el, ugyanakkor bebizonyították, mennyi egyéniség van bennük. Kiváló szórakozásról gondoskodtak egy reggae-betéttel is, amely a viccesen megszólaló szaxofon miatt a Madnessre emlékeztetett. Az egyik legszebb pillanat pedig minden bizonnyal az volt, amikor Umezu klarinétot is a kezébe vett, és az urak végül a hagyományos japán zenének is tisztelegtek. A Kiki Band az egész koncert alatt hasonló módon ugrált a gyors részekről a nyugodtabb, gyengédebb dolgokra.
A zenekar kivételes muzsikusok összeállásaként és egészen különleges egységként mutatkozott be. Mindegyikük a szólórészekben megmutatta a technikai tudását, de a legjobban egészként működtek. Szólistaként Kido gitáron és Umezu szaxofonon dominált. Különösen Kido mutatott meg szinte mindent, ami csak kihozható ebből a hangszerből. A Salle Gaveau-val ellentétben, ahol Fripp-szerűen visszafogott volt, itt láthatóan lazább és jazz-rockosabb irányba tartott. Lejátszott pár szaftos hard rockos riffet és szólót, amit a jó rock minden rajongója szívesen meghallgatott volna. Umezu gazdag tudását mutatta meg szaxofonon, később pedig klarinéton is, a legjobban mégis akkor győzött meg, amikor dallamosan játszott. A ritmusszekció is ijesztően jó. Az amerikai Joe Trump jelenleg az Egyesült Államok egyik legelismertebb dobosa (nem csak a jazzben), Hayakawa pedig Japánban nagy basszerként van számon tartva, és meg is érdemli a tiszteletet.
Azt is el kell mondani, hogy ezúttal nem állt meg az a sztereotípia, hogy a japánok kiválóak a technikában, de hiányzik belőlük a szív. Most mindkettő jelen volt. Minden tagon látszik, hogy élvezi az ilyen zene játszását, ezt bizonyította Kiki tánclépései a színpadon és a többi zenész arcán a mosoly is. Vagyis: lélekkel és technikával teli zene, hogy az agy mindkét fele működjön.
A Menza ugyan kis klub, mégis folyton megfordul benne rengeteg nagy muzsikus. Ezúttal a japán Kiki Band osztotta meg velünk az örömét, és be kell vallanom, hogy rég voltam olyan koncerten, amely ekkora mosolyt csalt volna az arcomra. A Kiki Band tele van pozitív energiával és zeneszeretettel. Zeneileg mindenre nyitottak, és akik nyitottak voltak rájuk, valószínűleg nem rossz kedvvel távoztak a koncertről. Mindenesetre esélyes az év koncertje címre.
Fotók: Mojca Perdih
Képgaléria
