A Grave Digger hazatalált a Skót-felföld ölébe (2011)

0 263

Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik

Helyszín: Boogaloo / Zágráb / Horvátország
A koncert dátuma: 2011. 04. 05.
Látogatók száma: 130

A Grave Digger, a klasszikus német old school heavy metal banda, egyáltalán nem hajlandó lehűlni. Pedig a gitárosváltás komoly intrikát hozott: a zenekart 2009 szeptemberében a fenomenális Manni Schmidt hagyta el, mert másképp képzelte el a fejlődés irányát. A Grave Digger azonban a Domain tagjának, Axl Rittnek a beépülése után gyorsan összeszedte magát, és már 2010 őszén kiadta új stúdióalbumát, a „The Clans Will Rise Again”-t (2010) – a RockLine-recenziót ITT találjátok.

Az új európai turné nem éppen rózsásan indult a „sírásóknak”. Mindkét előzenekar, a Sister Sin és a Grand Magus is kénytelen volt lemondani a turnét, mert a tagok súlyosan megbetegedtek. A bochumi metalosok ezért német honfitársaikat, az Orden Ogant hívták segítségül, hogy betöltsék a keletkezett űrt.

A zenekar eredetileg 2011. 04. 06-ra hirdetett zágrábi fellépését így áttették 2011. 04. 05-re, ami egyben az elmaradt ljubljanai koncertet is pótolta. Még szerencse, mert kérdéses, hogy egyáltalán ki jött volna el, hiszen 2011. 04. 06-án, ugyanazon a napon a zágrábi Arénában a jóval híresebb Slayer és Megadeth tombolt.

Akárhogy forgatom, a helyszín fél kilenckor még teljesen üres volt. Amikor színpadra léptek a helyiek, az Infernal Tenebra, az isztriai technikás „death” metalosok, a Boogalooban úgy tizenöt ember álldogált, nagy távolságból nézve, mi történik a színpadon. A srácok fél óra alatt olyan műsort nyomtak le, amiből látszott, hogy már régóta beépültek a metalszcénába, és rutinos társaság. A hang a zenekar szempontjából több mint kiváló volt, ugyanakkor a teljesen üres terem ellenére sem volt túl hangos. A helyzetet főleg az Orden Ogan logójával díszített függöny mentette meg, ami a fiúk háta mögött gondoskodott róla, hogy a hang ne szóródjon szét. A kvartettet – Darko Etinger (gitár, ének), Ivo Petrović (gitár),  Paolo Grižonić (basszusgitár), Sandi Orbanić (dob) –, amely 2007-ben adta ki első stúdióalbumát, „The Essence Of Chaos” címmel, már 2008-ban is megnézhettük Komenben, a Metal Mania Open Air fesztiválon. A srácok death metal zenekarként mutatkoztak be, amely az összetettebb és technikailag igényesebb témák kutatásának szenteli magát, a Death nevével fémjelzett örökség nyomán. Darko „growl” éneke egyben az a tényező, amellyel az Infernal Tenebra magabiztosan elintézi a kompetencia kérdését. Tökéletesen illik a sötét kilátásokhoz, a sötét zenekarhoz. Technikailag ugyanis magasabb szinten állnak, a számokban ott vannak a váratlan hangulatfordulatok, amiket főleg a szellemes és változatos ritmusszekció teremt. Általában is érdemes kiemelni a dobok kiváló munkáját és a dupla lábdob képszerű beleszövését a fűszeres átvezető részekbe. A dallamos futamok és a kíméletlen, félhangos masszív tombolás keveréke, progresszív mozgalmassággal megspékelve (futólag a Quo Vadishoz hasonló zenekarok megközelítésére is emlékeztet), kiváló fellépést rajzolt ki, amellyel a zenekar a death metal műfajában manapság biztosan kiemelkedik a horvát földön.

Az Orden Ogan „helyre tette a dolgokat”. Velük érkezett a színpadra az a klasszikus heavy metal címke, a tevtón kozmetika félreismerhetetlen esszenciájával, amilyet a német származású zenekarok csinálnak. A zenekar, amely alkatában és megközelítésében a honfitárs Stormwarriorhoz, no meg a kicsit fiatalabb, ismert „Blind Guardian-utánzó” Savage Circushoz áll közel, vagy ötven fejet gyűjtött a színpad elé, az énekes pedig rögtön megnevettette őket egy találó megjegyzéssel: „Üdvözlünk a turnénk egyik legintimebb estéjén!” A zenekar a színpadon a friss stúdióalbumát, az „Easton Hope”-ot (AFM Records, 2010) mutatta be, és mosolyt csalt a német vonalú, metszett power metal rajongóinak arcára. Még mindig sehol senki, a terem teljesen kiürült, mégis néhány fej vidáman megperdült a markáns ritmusokra. Az Orden Ogan sem tegnap kezdte, a kezdetei a kilencvenes évek közepére nyúlnak vissza. A pályafutás alatti számos felállás- és tagcsere ellenére az új album már a hatodik, a srácok pedig az első pillanattól az utolsóig kidolgozott fellépésükkel edzett színpadi rókáknak mutatkoztak, akik tudják, hogyan használják ki a színpadi tér minden szegletét, hogy zenéjüket még hitelesebben vigyék közel a nézőhöz. Az együttes remek választásnak bizonyult a legendás Grave Digger előzenekaraként, és a műsor végére biztosan szerzett néhány új szimpatizánst Zágrábban.

Úgy 20 perccel tizenegy előtt aztán a színpad végre beburkolódott a Skót-felföld hegyvidéki tájainak képébe, és bevezetőként bejelentette a német metal legendáinak érkezését. A Grave Digger az új album tartalmát ügyesen összekapcsolta az 1996-os „Tunes Of War” anyagával, így a fellépés első felében életre keltették a klasszikus lemezt, amelyet a mai napig a Grave Digger egyik legismertebb albumaként tartanak számon, az új dalokkal vegyítve. Természetesen az elsőbbséget a klasszikusok vitték: a The Bruce (The Lion King), a The Ballad Of Mary (Queen Of Scots), a Killing Time, a kötelező In The Dark Of The Sun és a nélkülözhetetlen Rebbellion (The Clans Are Marching).

Persze leginkább az égetett kérdés, hogy mennyire sikeres Axl Ritt színpadi beilleszkedése is. A fickó átvette a Grave Digger színpadi megjelenésének „konfekcióját” mindkét elődjétől, Uwe Lulistól és Manni Schmidttől. Mindkettejükhöz képest kitűnik az új gitáros hajlama, hogy sokkal szívesebben áll a reflektorfénybe és a fényképezőgép keresőjébe. Egyben ő a legiskolázottabb gitáros, főleg technikai értelemben, aki valaha a Grave Digger soraiban játszott. Az átépített szólókon keresztül jóval több, hajszálpontosan gyors, iskolás „skálázást” hozott a hangzásba a gitárnyakon. Ebben Axel tényleg nem tudja megtagadni önmagát. Bár a riffelés hangját gazdagon támogatja a kompresszió éles hatása és az így felépített masszív fal, érezhető, hogy profibb, pontosabb, sőt bizonyos fokig dallamosabb lett, szinte már túl szép.

A ritmusvonal lerombol mindent, mint mindig, Stefan Arnold pedig pusztító a dupla lábdob görgetésében. A hangkép mesterien kitöltött, és két gitárt ezúttal sem kellett hiányolni a felállásban. Chris Botlendahl remekül énekelt. Sajátos hörgése, a keverőpultról kapott kifejezett „echo” effekttel megtámogatva, az egész fellépés alatt frissen szólt, egy pillanatra sem tűnt megkopottnak. Természetesen a srácok fél hanggal lejjebb vannak hangolva, ami segít a zenekar főnökének, ennek a karizmatikus színpadi showmanek, hogy magabiztosan végigvigye a repertoárt.

Alig 130-140 ember volt ott, a banda mégis teljes gőzzel játszott, és minden rendelkezésre álló eszközzel lőtte a maroknyi közönséget. Vagyis a zenekar top formában van. Axel Ritt, vagyis „Mr. White Stripes”, ahogy a gitárokon lévő fehér-fekete csíkok miatt bemutatta a közönségnek a zenekar főnöke, Chris Boltendahl, megkapta a jogot, hogy a szólókhoz hozzátegyen valamit a magáéból. Így például az Excalibur szólója egy igazi kis skálatengerré duzzadt, míg a Knights Of The Cross szólójának lényege Axl érkezése után is változatlan maradt. Hogy ebben mennyi a „saját”, azt döntsék el a ti füleitek, de szerintem a Grave Digger egy olyan gitárossal, mint Axel Ritt, elveszített valamit eredeti metszettségéből, élességéből és tevtón közvetlenségéből. A második részben főleg a „Rheingold” (2003) és a „Heart Of Darkness” (1995) számaiból összerakott egyveleg szikrázott, ezek már régóta nem szerepeltek a zenekar koncertrepertoárjában, szép színfolt volt viszont az „Excalibur” klasszikusa, a Morgane Le Fay is. Ahogy várható volt, a Grave Digger a koncertet a The Roundtable („Excalibur”, 1999) és az őskori vadság, a Heavy Metal Breakdown klasszikusaival zárta. A ráadásból kihúzták a „Ballads Of A Hangman” albumról a Hello Of Dissillusion című számot. Valószínűleg a túl kevés látogató miatt..

Hadd húzzam meg a vonalat. A Grave Digger az új felállásban is megér egy látogatást, és zágrábi fellépése ezt mindenben 100%-ig igazolta. Ha csak néhány hónapja, egy, vagy legfeljebb két éve rajongtok értük, a gitáros pozíciójának változása nem fog érinteni titeket. A régi rajongóknak és a zenekar ismerőinek viszont több fejfájást fog okozni ez a váltás, főleg a jövőbeli stúdióalbumokon, ahol az általánosság és az önismétlés foka a jövőben biztosan még egy kicsit nőni fog.

Miért volt gyenge a látogatottság? A promóciós szakasz kalamajkái (az időpontok áttolása) mellett azt is figyelembe kell venni, hogy a Grave Digger sosem számított olyan zenekarnak, amely Horvátországban nagy támogatást élvezne. Két éve a Boogaloo színpadán alig háromszáz fős tömeg látta őket. Ráadásul túl sok a koncert, a turnék gyakorisága és kiterjedtsége nagyobb, mint egykor, a zsebek pedig már régen túl laposak ahhoz, hogy az átlagos heavy metal-rajongó minden őt érdeklő koncertet végigjárjon. Ennek ellenére a zenekar annyira edzett és gyakorlott, hogy a színpadon nem tudja megtagadni önmagát. Chris Boltendahl a karizmájával és meggyőző, tekintélyt parancsoló vezetésével gyorsan maga mellé állította a közönséget. Pedig csak egy jó százfős maroknyi népről volt szó. Párszor mindenki keze a magasba lendült, és a nép láthatóan élvezte a koncertet. A hang nagyon szolid, nem tökéletes, de nagyon-nagyon szolid. Tekintve a kis létszámú közönség remek összjátékát a zenekarral, érdemes megemlíteni, hogy ezúttal a Grave Diggert Zágrábban csak a zenekar legbuzgóbb hívei látogatták meg, köztük még egy kis csapat Splitből is.

fotók: Aleš Podbrežnik

Ez a beszámoló a RockLine és a Rock Hard Slovenija együttműködésében készült.

Setlist

GRAVE DIGGER: PART I. – Scottish History Set: 1. Days of Revenge (intro) 1. Paid in Blood 2. The Dark of the Sun 3. Hammer of the Scots 4. The Bruce (The Lion King) 5. The Ballad of Mary (Queen of Scots) 6. Highland Farewell 7. Killing Time 8. Whom the Gods Love Die Young 9.Rebellion (The Clans are Marching) PART II. – Grave Digger History Set: 11. The Gallows Pole (intro) 12. Ballad of a Hangman 13. Morgane Le Fay 14. MEDLEY: – Twilight of the Gods – Circle of Witches – The Grave Dancer – Twilight of the Gods (outro) 15. The Last Supper 16. Excalibur 17. Knights of the Cross —ráadás— 18.The Round Table (Forever) 19.Heavy Metal Breakdown ORDEN OGAN: 1. Rise and Ruin (intro) 2. To New Shores of Sadness 2. Farewell 3. Welcome Liberty 4. Easton Hope 5. We Are Pirates 6. Angels War

Képgaléria

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik