Jernej Zoran: Ptice letijo spet na jug

0 213

Önkiadás
Megjelenés dátuma: 2024. 10. 2.
Produkció: Jernej Zoran
Az album hossza:
Műfaj: Hard Rock
Értékelés: 9.0/10
Vedd meg az albumot!


Jernej Zoran a szlovén rockszíntér egyik legszorgalmasabb, kreatívan folyton ihletett és bátran kimondhatjuk: igencsak termékeny zenésze! Az alsó-krajnai muzsikus megállás nélkül gondoskodik a friss, saját szerzeményű vállalkozásokról. Még a 2021 augusztusában megjelent „What Happens If I Press This Button?” albumot (RockLine recenzió) megelőzően bemutatott egy új saját szerzeményű kislemezt, az Oprostite (to ni moj svet) című dalt. A fickó azonban nem úgy döntött, hogy a „What Happens If I Press This Button?” után hamarosan születő új dalokat valamiféle (közbeeső) EP-re gyűjti össze, ahogy ez pályafutása során a „Gotscha!” (2017, RockLine recenzió) vagy a „Deuce” (2020, RockLine recenzió) esetében történt, amelyekkel az igazi, nagylemezhosszúságú albumok közti időszakokat hidalta át, hanem úgy határozott, hogy felkerüljenek egy új, „Ptice letijo spet na jug” című stúdióalbumra. Ez, ha jól számolom, Jernej hatodik önálló stúdióalbuma!

A legújabb album különlegessége, hogy Jernej énekes-dalszerzőként most intenzívebben van jelen rajta, mint pályafutása során bármikor. Az album ugyanis ismét részben énekes, részben instrumentális, Jernej viszont ezúttal úgy döntött, hogy minden vokált magára vállal, amire egyik korábbi lemezén sem volt példa. Ez önmagában is mutatja, hogy ennek az albumnak a költészete személyes vallomásként rendkívüli súlyt hordoz Jernej számára, és ez vezetett ahhoz a döntéshez, hogy az „impressziók és expressziók” szempontjából a legmegfelelőbb, ha a verseket maga énekli el. Teljes egészében.

Az új albumon Jernej ezúttal kizárólag a nemzetközi színtérről válogatott zenészeket, így ő az egyetlen, aki a szlovén színeket védi rajta. Gitárosként, énekesként és (részben) basszusgitárosként. Az egyetlen név, aki már az előző albumon is együtt dolgozott Jernejjel, és akit Jernej a legfrissebb lemezre is megtartott, a horvát basszusgitáros, Darko Vlahović. Öt vokális és három instrumentális szám együtt nyolcat tesz ki. Az album a „koronás” és „poszt-koronás” időkből nőtt ki, amelyek mindannyiunkat egyéni szinten érintettek, és sok mindenre megtanítottak. Egyúttal ez volt az az időszak, amikor az ember magába mélyedhetett, felfedezhette a lelke és az énje addig ismeretlen zugait. Bárki bármit is gondol az emberiség egyik legsötétebb korszakáról, ki lehetett belőle kerülni még gazdagabban és erősebben. A személyiség átalakulásának ideje az „ébredőkre” visszafordíthatatlanul hatott. Igen. Egyéni szinten. Megerősítette őket. Még erősebbek lettek. Hozzá kell tenni, hogy Jernej ez idő alatt az édesanyját is elvesztette, ezért az új album nagyrészt az ő emlékének is szól. Jernej az album legvégén a címadó dalt szentelte neki, valamint a szelíd, vágyakozó záró instrumentált, a Makuahine-t, ami hawaii nyelven „anyát” jelent.

Az Oprostite (to ni moj svet) nyitja az albumot! Funkos szám! Az első énekes dal! A szövegben az uralkodó garnitúra őrületének lenyomata, amely elfogadta a „plandémiás” politika minden végzetes rémségét, és új világot kezdett ránk erőltetni. Ez a szám azonnal megmutatja, milyen kifinomult és ügyes hangszerelő Jernej. Ezt az összes korábbi kiadványán fényűzően bizonyította, és mégis. A nyitódal „drive”-ja nagyon vonzó, magával ragadó, és kiemelkedően jól hallgatható. Rögtön megragadja a hallgató figyelmét, és az album mellett tartja! Ez a nyitószámok dolga, és a küldetés sikerült! A szöveg ugyanakkor tele van reménnyel és lázadással! És persze itt a válasz arra is, ami a legjobban érdekel minket (valószínűleg Jernejt is, ha olvassa ezt a kritikát, bár már tudja). Jernej éneke! Ezt tudomásul kell venni. Mi van vele? Szakadék a gitározás kiválósága és az éneklés középszerűsége között, de, mint mondtuk, Jernej számára ez az album azért rendkívül fontos, mert az éneket a saját vállára veszi. Mindez a költészet, minden korábbinál inkább a lelke legrejtettebb darabkáinak lenyomata, amelyek a legképszerűbben és legőszintébben csak úgy tárulhatnak fel, ha ő maga énekli el őket! Ezért nem kötözködünk, hiszen ez az album is a zeneszerzői zsenialitás mintapéldája, és rengeteg élvezetet nyújt hallgatás közben, ami az éneket (az album szigorúan racionális megítélése szempontjából) e színes gitármester gitárművészete mellett (megint messze túlsúlyban vannak) a háttérbe szorítja. „Vokális Herkulesre” Glenn Hughes-féle módon tehát nincs szükség, nem is hiányzik!

Jernej Zoran gitárművészetében ismét megmutatja, hogy Jeff Beck, Eric Clapton és David Gilmour hallgatásán érett (a mid eight passzus a Tu si zato című számban) – ezekkel az utalásokkal persze Jernej stúdiómunkáinak (általam írt) nyolcadik kritikájánál már túlzottan ismételgetem magam, közben pedig ahhhh,… Hogyan is felejthetném el? A The Beatlest, természetesen (Greva tja). Az alapvető vázat a frazírozás adja, Jernej a hangszereléseket további gitárokkal (akusztikusokkal is) töltötte meg, a kompozíciókban rendelkezésre álló teret pedig a billentyűk színezik és kontrasztosítják lelkesen, és a gitárjáték retorikájával úgy élnek együtt, mint kulcs a zárral. Az album külön fejezetét a mid eight passzusok adják, amelyek remekül megfordítják az események dinamikáját az egyes számok hangulatának változtatásával. Jernej hatalmas tehetség ebben. És rutinos is. Ezért nehezen hibázik.  Az album első ilyen csúcspontja a Tu si zato, ahol a szám főleg a kifutásban nő fenomenális, melankolikus crescendóvá. Különösen ettől a résztől kezdve emelkedik az album a vége felé üzenetében és kivitelezésében is egyre jobban. Főleg amikor jön a kiváló instrumentális, az Orionove solze. Több gitárvonal fonódik benne össze. A formába öntött kompozíción belüli tájkép tökéletesen kitöltött, a hangulat különösen nagy intenzitással ragad magával. Vagyis a Tu si zato végét követően még egy művészi csúcspont az albumon! Jernej éppen ezeken a részeken hívja fel nyomatékosabban a figyelmet arra, mennyire fontos számára a zenei kompaktság. Soha nem „veszti el a fejét” a potenciálisan „féktelen” hangzáskavalkádban. Minden hanghoz ravaszul nyúl. Érzéssel! Mint egy nagy perfekcionista. Mondjuk úgy, művészi akrobata! Formálja a hangokat, szenvedélyt és érzelmet csal ki belőlük, miközben a gitár büszkén nyög és sír, és olyan mélységeket is megérint, amelyeket a misztika és a kivételes melankólia jellemez. Valami, amit csak maga a művész ért. A lelke! És csak a zene varázsán keresztül vallja meg nektek, hogy (tetszés szerint) titeket is megérintsen. És ez Jernejnek ismét sikerül. Ezt szoktuk meg tőle, még ha most kifejezésének hatókörében még intenzívebb, szenvedélyesebb és közvetlenebb is, mint valaha, ami az albumnak további művészi többletet, szélességet és teljességet ad. Hozzájárulnak a trükkök, mint például az időnkénti whammy-effekt használata. Itt van a stereo chorus, a ravaszul hozzáadott reverb, a wah-wah,… A produkció melege szinte organikus, és érdemes észben tartani, hogy az album fájlokból van „összeragasztva”. Az egyes zenészek a saját végükön és saját stúdiójukban vették fel a saját részeiket, amelyeket később illesztettek egésszé. A hangzásbeli végeredmény mégis megőrzi a termék melegségét és életszerűségét!

A Generacija SFRJ a nyitó Oprostite (to ni moj svet) mellett egy újabb rendkívül ügyesen felfunkozott, énekes szám. Bluesos kontúrok, ahol viszont a „mid-eight” passzus teljesen megfordítja a hangulatot, és vele a dinamikát is. A ritmusvonal és Jernej frazírozása a „tömzsi wah-wah”-n keresztül szilárd, játékos kinetikát bontakoztat ki, ami a számnak briliáns, magával ragadó hallgathatósági árnyalatot ad. A említett mid-eight  passzus a számon belül megint egy külön történet! A moduláció és a belőle a versszakba való visszatérés ebben a mid-eight passzusban a legravaszabb és legkülönlegesebb az albumon! A rövid, de művészileg rendkívül ügyesen megfűszerezett mid-eight passzus (a zenei gurmeknak is) lédús meglepetést tartogat!  

Különösen intenzív a finálé két számmal, amelyek Jernej édesanyjának emlékéhez kötődnek. Az első az album címadó dala. Ez az album tartóoszlopa, központi pontja. Melankólia és vágyakozás járja át. Elfogadás és átadás. Egészen az utolsó hangig, amely az újjászületés, az új találkozás misztikájának visszhangjában tűnik el. Valahol, valamikor….. Ezt a különösen intenzív, az érzelmi mélység különleges tágasságával teli számot követi még az instrumentális Makuahine, ami bizonyos értelemben a folytatása! Ez a kompozíció dúrból bontakozik ki! Játékosan és könnyedén szólít meg, Jernej közben tovább fenntartja benne az album misztikus természetét, ami neki ismét nyerő pókert, négy ászt hoz, hiszen megőrzi a kontrasztos hangulatváltások intenzitását. Az album legvégéig.

Jernej Zoran olyan művész marad, akit minden jó öreg rock’n’roll-rajongónak ki kell próbálnia. És többet is. Mindenkinek, aki bármit is feltesz a jó, régi iskolás (hard) rockra! Zenei, mély, szellemes és művészileg rugalmas. A hatodik stúdióalbumán is. Egyedülálló lovas marad a szlovén rock’n’rollban. A „Ptice letijo spet na jug” ismét mindazt hozza, amivel ez a zenész a múltban is elkényeztetett minket, Jernej pedig nagyon ügyesen belépett vele az énekes szerepbe is, egyúttal ismét meggyőzött a tehetségével, nemcsak mint kiváló gitáros, hanem mint remek zeneszerző és hangszerelő. Az új albumot akár önálló zenei művészként végzett pályafutása legérettebbjének is nevezhetjük.

Szerző: Aleš Podbrežnik

Számlista:
1. Oprostite (to ni moj svet)
2. Greva tja
3. Tjavendan
4. Tu si zato
5. Orionove solze
6. Generacija SFRJ
7. Ptice letijo spet na jug
8. Makuahine

Zenészek:
Jernej Zoran – ének, gitár, basszusgitár

Közreműködő zenészek:
Darko Vlahović – basszusgitár
Damiano Della Torre – billentyűk
Nemias Terxeria – billentyűk
Abramo Riti – billentyűk
Brian Petry – dob
Silvio Centamore – dob
Borut Antončič – kísérővokál az 1. számon


Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik