A Vader és az apokalipszis 40 éve! (2023)
Fellépők: Vader / Vomitory / Skaphos / Aetherian
Helyszín: San Dona Di Piave (Treviso) / Revolver Club / Olaszország
Dátum: 2023. október 14., szombat
Eljön a kerek évfordulók ideje! A 40. évfordulóké is. És ez alól még a kultikus lengyel death metalosok, a Vader sem bújhatnak ki. Ahogy telnek az évek, a Vader úgy döntött, hogy teljes új turnéját a 40 kerek évnyi, megszakítás nélküli működésnek szenteli. A „40 Years of the Apocalypse” nevet adták neki! Becsületes. A Vader az egyik legmelósabb zenekar a szakmában. Folyton turnéznak, és közben rendszeresen adnak ki stúdióalbumokat is.
A még 1983-ban alakult Vader kezdetben tradicionális heavy metalt játszott, idővel pedig thrash és speed metalra váltott. A nyolcvanas évek végén death metal-formációvá vedlett át. A debütáló „The Ultimate Incantation” kilenc évvel a zenekar megalakulása után, 1992-ben jelent meg. Azóta 2020-ig a Vader további 11 stúdióalbumot pakolt egymás mellé. Ma a világ műfaji színterének egyik legnagyobb becsben tartott klasszikus death metal-zenekaraként tartják számon őket. Ahogy talán ti magatok is kitaláltátok, a névválasztásnál a híres Csillagok háborúja filmsorozat Darth Vadere ihlette őket.
Érdekesség, hogy a Vader ugyanezen a helyszínen öt évvel ezelőtt is fellépett. Öt nappal korábbi dátumon, mint öt éve. 2018. október 19-ét írtunk. Akkor az Entombed A. D. társaságában érkeztek, és működésük 35. évfordulóját ünnepelték. Ezúttal is gondoskodtak róla, hogy érdekes színfoltokkal dobják fel az új turnét. A feltörekvő görög melodikus death metalosok, az Aetherian, valamint a francia black/death metal-különcök, a Skaphos mellett a Vader különleges vendégnek a kultikus svéd death metal-veteránokat, a Vomitoryt választotta.
A Vomitory azon death metal-zenekarok generációjába tartozik, amelyek oroszlánrészt vállaltak az új műfaj formálásában a kilencvenes évek elején, illetve a nyolcvanas–kilencvenes évek fordulóján és a kilencvenes évek során. Igazi old school arcok voltak és maradtak! Az, hogy különleges vendégként tűntek fel ezen a Vader-turnén, biztosan a metal brutális szféráinak kíváncsi rajongóiból is odacsalt egy újabb adagot. A Vomitory ugyanis ötéves szünet után, 2018-ban állt újra össze, idén pedig kiadta visszatérő albumát, az „All Heads Are Gonna Roll”-t, amellyel mesterien zárkózott fel korábbi stúdiólemezeinek impozáns életművéhez.
Röviden: olyan koncertcsomag, amit egyszerűen nem szabad kihagyni. Megbocsáthatatlan lett volna. Főleg úgy, hogy két állomás is a szlovén határ közvetlen közelébe esett (San Dona Di Piave és Grác – utóbbi egyben az egész turné utolsó dátuma volt).
A San Dona di Piave-i Revolver klub mindig is a kedvenc úti célunk volt, ha koncertre járásról van szó. A barátságos személyzet, amely a szervezésről gondoskodik, élén a biztonságiakkal, tényleg minden dicséretet megérdemel. Nos, ezúttal már este hét körül rendesen nyüzsgött a tömeg a klub ajtaja előtt. A korán érkezők közé tartozott egy kisbusznyi, különösen felpörgött death metal-rajongó is, akik egyenesen Rijekából jöttek.
Pontban este nyolckor lépett színpadra a görög Aetherian. Az ötös már a nyitányban, az est első zenekaraként teljesen meggyőző volt, ahogy bemutatta új albumát, az „At Storm’s Edge”-et. Ez a harmadik lemezük, idén július közepén jelent meg. A különálló kislemezként kiadott Primordial Woods mellett nem maradt el az Army Of Gaia, az új album címadó dala, valamint a Soulriver sem. A zenekar a muzikalitás és a pusztító agresszió szerethető kombinációjával győzött meg, amelyből nem hiányoztak azok a zenei díszítések és manőverek sem, amelyek egyértelműen a déli Mediterráneum ízét hordozzák, ahová szívesen furakodnak be az „arabeszkek” is. Nos, Panos Leakos énekes, aki 2017 óta nem basszusgitározik, hogy könnyebben koncentrálhasson csak az énekesi feladataira, meggyőző és magabiztos hörgést tett hozzá, a banda pedig elszántságával és színpadi kitartásával imponált. Szívvel-lélekkel kihasználták minden percüket. A banda meggyőzött. Az egyetlen gond a hang volt, mert a gitártémák többször nem hallatszottak elég jól, ahogy a gitárszólók sem.
Igazi gyilkos dagály tört rá az óceánok mélyéről a Revolver klubra a folytatásban, amikor a lyoni Skaphos mászott fel a színpadra. A black és death metal elemeket ötvöző zenekar többek között a színpadi díszletekről is gondoskodik, amelyek egy elárasztott, rothadással teli halászvárosra emlékeztetnek, buja fantáziáról árulkodó, érdekes organizmusokkal, valahol mélyen a tenger alatt, abszolút elzombisítva. Pikkelyes, szarvas, hegyes fogú fenevadak sem hiányoztak. A basszusgitáros a maskarázásban különösen kitett magáért, még egy halászhálót is magára öltött. Na, még mindig jobb, mint az idrijai csipke. Mindezt sűrű köd borította, amelyen néhány pislákoló lámpásból időnként átszűrődött a fény. A Skaphos jóval több könyörtelen és istentelen pusztulást szállított a színpadra, amelyben agónia, okkultizmus, teljes romlás és csak az örök sötétség uralkodik. A riffekben gyakran vannak atonális irányba hajló figurák, amitől a dalok hangzása tömörebbé és teltebbé válik, egyúttal pedig jócskán erősíti azt a kifejezetten sötét és vészjósló hangulatot, amelyet a zenekar a fellépés alatt megidézett. És ez az egész blastbeatekre gördülő eretnekség… Ám a Skaphos is hasonló gonddal küzdött. Mégpedig a hangzással, amelyben megint nehéz volt kivenni a kvartett gitárjainak munkáját, ami sokat ártott. A banda öt éve működik, és kétségkívül van benne potenciál. Két stúdióalbum van a zsebében: a 2020-as „Bathyscaphe” és az aktuális „Thooï” (2022).
Ezen azonban senki nem törte túlságosan a fejét, hiszen a többség a Vader és a Vomitory miatt jött el. Utóbbiak este fél tízkor léptek színpadra, és háromnegyed órás fellépésükkel maradéktalanul kiszolgálták híveiket. A közönség a színpad elé tódult. A terem megtelt. Nagyjából 250-300 ember gondoskodott a remek hangulatról, ami a koncerten uralkodott. A banda nem sokat beszélt a közönséghez a fellépés alatt. Erik Rundqvist basszusgitáros a dalok között csak megkérdezte, velük van-e még a nép, és bekonferálta a következő számot. A banda egymás után görgette a dalokat. A brutális old school death metal-gépezet, amely a gore diktátumaiba is erősen kapaszkodik, pontosabban a kvartett vért okádó húsdarálója továbbra is könyörtelenül hegyes, éles és kegyetlen. Az új album is terítékre került. A banda rögtön az elején az album címadó dalával, az „All Heads Are Gonna Roll”-lal (2023) vágott oda, nem sokkal később pedig az emberek teljesen megőrültek, amikor a zenekar a Stray Bullet Kill-lel („Primal Massacre”, 2004) folytatta. A friss dalok közül szólt még a Piece by Stinking Piece, az Ode to the Meat Saw és a Raped, Strangled, Sodomized, Dead! A négy legújabb szám a régebbi anyagok közé ékelődött, amelyek persze a legtöbb nyaktörő port verték fel. Ám 1999-nél régebbre nem nyúltak vissza: a koncert záró szakaszában ekkor vették elő a Redemption című klasszikust az azonos című harmadik stúdióalbumról. A koncert közepén felcsendült a Revelation Nausea („Revelation Nausea”, 2001), szólt még a Terrorize Brutalize Sodomize („Terrorize Brutalize Sodomize”, 2007) és a Rebirth of the Grotesque („Carnage Euphoria”, 2009), a banda pedig minden romboló és pusztító erejét a záró Chaos Fury („Blood Rapture”, 2002) előadásával koronázta meg.
A Vomitory kivételes összeszokottságot és kiváló hangzást mutatott, és leadta a brutális svéd death metal old school leckéjét, amely maradéktalanul igazolta az összes várakozást, és a szép számú közönséget is boldoggá tette.
És végül a Vader. Kicsivel tizenegy előtt! Bevezetőként egy régi lengyel tévésorozat, a „Stawka większa niż życie” (magyarul nagyjából: „A tét nagyobb, mint az élet”) zenéje szólt, egészen 1967-ből! A kvartett a Decapitated Saints-szel csap a lecsóba! Egyenesen a pokolból. A debütáló „The Ultimate Incantation”-ről, amivel 1992-be repít minket. Sőt, egészen a nyolcvanas évek végére, hiszen a szám már 1989-ben megjelent a négy demófelvételt tartalmazó „Necrolust” kazettán. Rögtön az elején érezni lehetett az új tag, Michał Andrzejczyk dobos jelenlétét. A bizonyítani vágyó, tehetséggel és tudással felvértezett fiatalember egyértelműen olyan frissességet hozott, amely a csapat többi tagjára is átragadt; a felállást a pótolhatatlan, egyetlen és megismételhetetlen Piotr Wiwczarek mellett a régi motoros gitáros, Marek Pajak és Tomasz Halicki basszusgitáros alkotja. Azt, hogy a banda remek összeszokottságot, hihetetlen magabiztosságot, és – az előadásra való rendkívüli koncentrációjával – valahol áttörhetetlen tartást mutatott, külön ki sem kell emelni. Ahogy már az elején említettük, a Vader a death metal egyik legmelósabb zenekarának számít, ha a folyamatos turnézásról van szó. A dalokban viszont érezni lehetett azt a plusz finomságot. Hogy egy új ember ül a dobcucc mögött, aki szikrázó frissességet visz a detonációkba. A banda old school módon rakta össze a programot. Ahogy az egy 40 éves jubileumhoz illik. Külön örömet szerzett néhány meglepetés beiktatásával, mint például a The Wrath a rég elfeledett, négy demófelvételt tartalmazó „Necrolust” (1989) kazettáról.
A banda kronologikus sorrendben haladt végig a repertoáron! A dalokat a korai időszaktól a későbbiek felé haladva játszotta. És tolta a klasszikust klasszikus után. Wiwczarek néhány szünetben több időt szánt arra, hogy egyes dalokhoz kapcsolódóan a zenekar gazdag történetéből meséljen pár sztorit a közönségnek. A színpad előtt végig hatalmas pit tátongott, mert a moshing egy arasznyit sem engedett a show alatt.
Old school hozzáállás, cicoma és bármiféle pompázatos díszítés nélkül. Csak a lényeg, egyenesen arcba. És minden a helyén van, ami csak megerősítette a zenekar elképesztő rutinját és a rengeteg letolt kilométert. Piotrnak jól szolgált a hörgés, a rá jellemző, tremolókaron lógó szólók engedelmeskedtek neki, jobbján pedig ebben is egyenrangú társa volt Marek Pajak, aki persze technikailag még csiszoltabb gitáros. A ritmusszekció könyörtelenül és rombolóan működött! Jó és vidám hangulatban nem volt hiány a koncert alatt, ami egy szempillantás alatt elrepült. Különösebb ráadás-ceremónia nélkül egy óra húsz perc. Mintha csak egy pillanat lett volna.
A zenekar visszatért a színpadra, hogy elköszönjön a rajongóktól, Piotr Wiwczarek pedig megerősítette, hogy még vissza fognak térni a Revolverbe, mert még sok-sok albumot akarnak felvenni. Egy ilyen magabiztos búcsútól általában minden előadó ódzkodik. De nem a Vader esetében, 40 évnyi apokalipszis és kíméletlen death metal-megsemmisítés után. A Vader nagy stílusban, történelmi múlttal felvértezett showt szállított, és ezzel jelezte, hogy esze ágában sincs megállni. Lendülettel vágtak neki annak, hogy a karrierjük az ötödik ikszet is betöltse. A koncertről való kivonulást pedig persze az egy és egyetlen John Williams-féle The Imperial March kísérte. Darth Vader témája! Pontosan így kell ennek lennie!
szöveg: Aleš Podbrežnik & Edita Klemen
fotók: Aleš Podbrežnik
Vader:
1. Stawka większa niż życie – intro
2. Decapitated Saints
3. The Wrath
4. Chaos
5. Vicious Circle
6. Dark Age
7. Silent Empire
8. Sothis
9. Black to the Blind
10. Carnal
11. Wings
12. Cold Demons
13. Epitaph
14. Dark Transmission
15. This Is the War
16. Helleluyah!!! (God Is Dead)
17. Triumph of Death
18. The Imperial March (Darth Vader theme) – levonulás
Vomitory:
1. All Heads Are Gonna Roll
2. Stray Bullet Kill
3. Terrorize Brutalize Sodomize
4. Piece by Stinking Piece
5. Revelation Nausea
6. Ode to the Meat Saw
7. Rebirth of the Grotesque
8. Redemption
9. Raped, Strangled, Sodomized, Dead
10. Chaos Fury


































