Kiadó: Atomic Fire
Megjelenés dátuma: 2022. 4. 1.
Produkció: Meshuggah & Rickard Bengtsson
Az album hossza: 66.43 perc
A svéd nehézsúlyúaknak, a Meshuggahnak ezúttal még a szokásosnál is több időre volt szüksége az új album megalkotásához. Köztudott, hogy a Meshuggah sok időt igényel, mert az együttes meglehetősen perfekcionista, ráadásul a tagok már nem épp a legfiatalabbak, úgyhogy a friss ötletek sem hullanak az égből.
2022-t írunk, a Meshuggah kilencedik albumával tért vissza. A zenekar, amely pályafutása első 20 évében meglehetősen figyelmen kívül maradt, 2008-ban az ObZen albummal teljes fordulatot hozott. Nemcsak hogy az extrém metal történetének egyik legnépszerűbb bandájává vált, hanem megszületett a djent (al)műfaj is. A Meshuggah egyedi stílusával, romboló erejével és masszív produkciójával számtalan más zenekart inspirált. És mindezek ellenére a Meshuggah releváns maradt. Nem puhultak meg, mint például a Gojira, hűek maradtak a stílusukhoz, a kísérletezés elemei még mindig jelen vannak, de már nincsenek olyan kitérők, mint 2008 előtt, amikor megjelent az áttörést hozó ObZen.
Az elmúlt tíz évben úgy tűnik, a Meshuggah megtalálta a komfortzónáját, és ezt az Immutable remekül igazolja. Ez mégsem jelenti azt, hogy az album ne tartogatna meglepetéseket. A Meshuggah továbbra is (poli)ritmikus akrobata marad, aki nagy hangsúlyt fektet a groove-ra. Az album felvételére visszatért Fredrik Thordendal gitáros is, aki ezúttal csak a szólókat játszotta fel, a tényleges szerzésben nem vett részt.
Hogy a Meshuggah még mindig ügyesen alkot, azt már a nyitódal, a Broken Cog is bizonyítja: elsőre minimalistának hat, de a visszafogott kezdet után – ahol Jens Kidman énekében még suttogósabb hang is felbukkan – a banda erőteljesen és rombolóan odavág. A Broken Cog nyitányként nem éri el a korábbi albumnyitók kivételes szintjét, de jól jelzi, hogy a Meshuggah nem fog csak úgy engedni. Egyúttal az együttes ismét bebizonyítja, hogy nem ragaszkodik a hagyományos struktúrákhoz, és ezzel progresszívabb oldalát mutatja. Ezután jön a The Abysmal Eye, az Immutable első bemutatott dala, amely a Meshuggah-t a legjobb fényben mutatja. A zenekar ritmikailag változatos dalt kínál ravasz fordulatokkal, miközben elég agressziót és groove-ot tart fenn ahhoz, hogy az egész meggyőzőbb legyen. És ha már a ritmikáról van szó: a Meshuggah a Phantoms című dalt is elénk tárja, amelynek összetettsége kétségkívül meggyőzi azokat a szkeptikus rajongókat is, akiket a lemez eddig nem tudott. Azt, hogy a Meshuggah nem puhult meg, a rendkívül erős, lassabb jellegű Ligature Marks is igazolja. Kicsit sludge metalos beütése van, ami némi plusz változatosságot ad az albumnak.
Valószínűleg az egyik legérdekesebb szám az instrumentális They Move Below, amely a Koloss (2012) albumról ismert The Last Vigil stílusában indul nyugodtan, de aztán erős torzítással és dinamikus ritmikával épül fel. Ezután a Meshuggah a Kaleidoscope-pal magasabb fokozatba kapcsol, és kivételes groove-érzékről tesz tanúbizonyságot. A rövid instrumentális Black Cathedral black metalos színezetű, de láthatóan csak felvezetésként szolgál az I Am That Thirst című dalhoz, ami tehát egy újabb romboló darab.
Az album egyik legagresszívebb dala az Armies of the Preposterous, amely némileg a zenekar kaotikusabb, kilencvenes évekbeli korszakát idézi, bár úgy tűnik, az újabb lemezeken a káosz kontrolláltabb, és ezáltal a Meshuggah elviselhetőbbé és hallgathatóbbá is vált. Az együttes az albumot a „kellemes” instrumentális Past Tense-szel zárja, amely a felépítése miatt meglehetősen progresszívnek hat, pedig nyugodt szám.
Az Immutable a zenekar pályafutásának leghosszabb lemeze. Egy-egy dalnál felmerül a gyanú, hogy filler, de a végén kiderül, hogy a Meshuggah ismét remekművet alkotott, amelyet a zenészek és a zenekritikusok még sokáig elemezni fognak.
Az Immutable-lel a Meshuggah láthatóan megerősíti, hogy a vad kísérletezés ideje elmúlt. Végül is a banda már nem fiatal, mindenki az ötvenes éveiben jár, és kérdés, mennyi zenei útja van még hátra a Meshuggahnak. Thordendal hiánya a szerzői munkából valószínűleg még jobban megmagyarázza, hogy a Meshuggah „biztonsági játékosabb” lett, és a túlzott kirándulások itt nem térülnének meg a legjobban. Az Immutable tehát nem folytatása a kísérletező, pszichedelikus Catch 33-nak, és a káosz is kontrolláltabb, mint a Chaosphere-en. Az ObZen által kijelölt irány logikus eredménye, amelyet a Koloss és a The Violent Sleep of Reason albumok követtek.
Az albumot lehet azzal vádolni, hogy túl hosszú, időnként generikus, és nem olyan merész, mint az elődei. Főleg Kidman egyhangú énekét érik kritikák, de mások Kidmant ritmushangszerként határozzák meg, és ettől különleges a Meshuggah. Magára az előadásra viszont nincs mit mondani. A Meshuggah még mindig sebészi pontosságú, ritmikailag változatos maradt. A jazz fusionnel való kacérkodás megmaradt, különösen Thordendal szólóinál több mint egyértelmű, hogy a legendás jazzgitáros, Allan Holdsworth nagyon fontos inspiráció. A legfontosabb tag továbbra is Tomas Haake dobos, aki ritmusaival és ötletes poliritmusaival a Meshuggah alapköve. Természetesen nem szabad megfeledkezni Mårten Hagström gitárosról és Dick Lovgren basszusgitárosról sem, akik már egy ideje sok ötlettel járulnak hozzá az album megalkotásához.
Egy dologban viszont a Meshuggah kétségkívül nem fog engedni, és ez egyszerűen a produkció. Az Immutable is masszívan szól, mint az elődei. Bár modern, és a nyolchúros gitárok brutális hangzása miatt talán futurisztikus is, el kell ismerni, hogy a Meshuggah kiválóan teljesítette a produkciós feladatát. A hangzás évek során történt fejlődéséről kölcsönözhetjük a Metal Hammer szavait: „A Meshuggah egyszerűen inkább Alienné vált, mint Terminátorrá.” Ezt a rendkívül kidolgozott, szerves hangzás is megerősíti, de tény, hogy a Meshuggah olyan zenekar, amely rengeteg időt tölt a stúdióban, Thordendal pedig közben saját stúdiót is épített, ahonnan a szólóit felvette.
Az Immutable olyan lemez, amelynek ki kell elégítenie a rajongókat, talán néhányat csalódást is okoz, de a Meshuggah következetes marad, és releváns az extrémebb metal számára. A Meshuggah mindenesetre még mindig tud meglepni, de nem olyan mértékben, mint húsz évvel ezelőtt.
8,5/10
Számlista:
01. Broken Cog
02. The Abysmal Eye
03. Light the Shortening Fuse
04. Phantoms
05. Ligature Marks
06. God He Sees in Mirrors
07. They Move Below
08. Kaleidoscope
09. Black Cathedral
10. I Am That Thirst
11. The Faultless
12. Armies of the Preposterous
13. Past Tense
