Bang Your Head!!! 2009 – „warm up” show

Helyszín: Volksbank Messehalle / Balingen / Németország
Dátum: csütörtök, 2006. 06. 25.

Eltelt egy év, és újra itt az ideje a Bang Your Head fesztiválnak, amelyet minden évben a németországi Balingen kisvárosában, Baden-Württemberg tartományban, Stuttgarttól nem messze rendeznek meg. Ahogy már hagyománya van, az idén is gondoskodtak a szervezők a „warm-up” show-ról, amely a tavalyival ellentétben – akkor a közeli Hechingenben rendezték az bemelegítő koncertet a Frobidden, a Breaker és a Firewind közreműködésével – ezúttal az újonnan épült Voklsbank Messehalle csarnokban, vagyis magán a fesztiválterületen kapott otthont.

Elütötte a nyolcat az óra. Este, hogy tiszta legyen. A színpad előtt álló embereket a bal kezed ujjain meg lehetett számolni, a Snake Ride Rodeónak mégis fel kellett lépnie. A zenekar öt éve alakult, de tapasztalt német zenészekből áll. Ti, Running Wild-rajongók, biztosan jól ismeritek a Preacher nevet. A Running Wild egykori tagja ma a Snake Ride Rodeóban nyűvi a gitárt. A banda támadó hozzáállással, mérgesen eleven riffelő gitárfalat tol, ami inkább a részegesen zajos rock ‘n’ roll-változat illatát árasztja, mint bármi olyasmiét, amit metalnak lehetne nevezni. A Snake Ride Rodeónál minden nyikorog és sistereg a gitárokon, miközben a fiúk hajtják az anyagot. A koszos zúgást mélyebbre hangolt, reszelős, torkos-metsző ének támasztja alá. Képzeljétek el Mat Sinner (Sinner, Primal Fear) náthás orrhangját. A hangzás és az energia helyenként valami Black Label Society-félébe viszi el a hallgatót. A zenekart az Ashes, az Ultimate Fear és a Bleed mutatta be egyebek mellett a közönségnek. A kvartett sajnos langyos fogadtatásra talált a amúgy is meglehetősen üres csarnokban, amelybe szűken számolva is 5000 ember fér be. Tekintve, hogy a banda elsősorban a riff erejéből fakadó, rockos eredetű energiára megy, az erősen torz hangzás, amelyben a basszusok kikezdték a hangkép minőségét, még nem is volt zavaró. Az zavart csak, hogy a banda épp annyit adott ki magából, amennyit a rutin megkövetelt a látszólagos korrektség megőrzéséhez. Többhöz jobban megtöltött csarnok kellett volna.

A brit „old school revival thrasherek”, az Evile másodikként léptek színpadra. Kiválóan megalapozott thrash metalról van szó, amely szilárd ritmikus vágtának van alárendelve, és ami felpörgette a jelenlévőket, miközben a Matt Drake (gitár, ének), Ol Drake (gitár), Mike Alexander (basszusgitár) és Ben Carter (dob) felállású fiúk marokszám dobálták a dinamitot az olyan dühöngő dalokban, mint a Bathe In Blood. Az egész anyag új ugyan, de hordoz némi vonást a régi Slayerből (a kezdeti időszakból), a kötelező alapos – többrészes – gitárszólókkal, amelyeket mérgesen gyorsan nyomnak le, félhangos hangsúlyokkal, ahogy azt a riffelés is megköveteli ezeknél a reményteli thrash-újjáélesztőknél. Az ének nem idegesítő, „kellemesen ordító”, és épp megfelelő súlyt ad a viharos jellemnek!

A zenekar viselete, vagyis a színpadi szerelése nagyon emlékeztet a nyolcvanas évekére, amikor a Metallica tagjai testhez álló fekete nadrágot és magas szárú „Puma” sportcipőt hordtak. Amíg a fiúk ilyen kiváló, mindenben meggyőzően agresszióval és dühvel feltöltött dalokat gyúrnak, mint a Thrashers, a We Who Are About To Die vagy az Armoured Assault, addig tényleg nem kell aggódni az európai thrash metal jövőjéért. Kiváló, kompakt, szorosan összeszokott fellépés, amely ugyan időnként szenvedett attól, hogy a szólók nem voltak elég jól hallhatók. Az Evile teljes gőzzel vágott bele, magabiztosan, és a látogatásukat púpozott adag lelkesedéssel, megszelídíthetetlen lázadó energiával fűszerezték, amit a megalkuvást nem ismerő, agresszív thrash metal riffelés görgetése csiholt. Jó új cucc, ami régiesen és minőségben illatozik! A zenekar, amely 2009 szeptemberében adja ki második stúdióalbumát „Infected Nations” címmel, határozottan lenyűgözött a fellépésével, a színpad előtt pedig már úgy 1000 kíváncsi szeretettel fogadta őket!

A Jon Oliva’s Pain elérte, hogy a csarnok végre megteljen. A zenekar, amely tavaly adta ki harmadik stúdióalbumát „Global Warning” címmel, láthatóan megunta saját repertoárját, és abból csak a Walk Upon The Water című dalt tartotta meg. A maradék anyagot az egyetlen és igazi Savatage előadásának rendelték alá.

Ennek kapcsán kérdések merültek fel. Miért a fenébe nem hozza újra össze Jon Oliva a Savatage-et? A megfelelő válasz keresése egyenesen kínossá vált, miután a közönség szó szerint szétszakadt a Savatage-klasszikusokért: Chance, Edge Of Thorns, Tonight He Grins Again, Gutter Ballet, Sirens, Believe, Jesus Saves és a záró Hall Of The Mountain King. A kérdést főként a Jon Oliva’s Pain szétesett látványa erősítette meg, amelynek fő bűnöse Matt Laporte gitáros volt. Az ember még a színpadi hangzását sem készítette elő megfelelően, nemhogy lelkesen játszotta volna a Savatage-repertoárt. Hogy mi az oka, nem tudom. Részeg volt, vagy talán nem csal az érzés, hogy a fiúk alig várják, hogy befejezzék a turnét, és Jon feloszlassa őket. Érzésről beszélek, ne hagyjátok magatokat megtéveszteni!

Chris Cafferyt nagyon is nélkülözni lehetett. Laporte nemcsak hogy nem tűnt lelkesnek, de még néhány nagy hibát is megengedett magának a szólók, a vezetőgitár-témák és a gitárdíszítések közben. Úgy általában a mérgező „tremolós húzások” botrányosan hiányosan szóltak, sőt, nem is voltak, ahogy a riffekben sem volt igazi töltet. Teljesen megviselt, átélés nélküli, bőséges adag hanyagsággal fűszerezett produkció – ennyit mondhatunk Laporte-ról.

Az egészet a nagy Jon Oliva mentette meg, aki kiválóan énekelt, és hatalmas karizmájával magára terelte a közönség figyelmét, így az talán meg sem hallotta, és nem vette észre a „lestrapált” Laporte-ot és színpadi csalását. Olivának ez gyerekjáték. Egész elöl ült, billentyűzött és énekelt. Közben végig vicces grimaszokkal, nyelvöltögetéssel és hasonlókkal szórakoztatta a közönséget…

A megjegyzés ellenére a Jon Oliva’s Pain koncertje, amelyen Jon Oliva (ének, billentyű), Matt Laporte (gitár), Tom McDyne (gitár), Kevin Rothney (basszusgitár), John Zahner (billentyű) és Christopher Kinder (dob) felállásban léptek fel, rettentő gyorsan lepergett. Egy pillanat alatt vége lett. Főként a közönségnek köszönhetően, amely eggyé olvadt a Savatage-klasszikusokkal, és hangosan énekelte őket Jonnal együtt. Főleg a refréneket, úgyhogy valami varázslat érződött a levegőben. Egyedülálló érzés, olyan, amit a színpadon csak akkor ismerünk fel, ha velünk van a páratlan „Mountain King”. Az élmény után tehát csak annyit mondhatunk: itt az ideje a Savatage „reunionnak”.

Másfél óra a német, úgynevezett teuton thrash metal legendáinak kicsit kevés ahhoz, hogy kielégítse mindazokat, akik éhesek erre a ma már nagyon tisztelt, és végső soron nagy európai metalzenekar egyedülálló energiájára, főleg ami szívós kitartását illeti! A zenekar január közepén adta ki új stúdióalbumát „Hordes Of Chaos” címmel, és ehhez illően vetette bele magát a repertoárba, hiszen a fellépést rögtön az új lemez címadó dalával kezdte. A német perfekcionizmus, a gazdag tapasztalat és a hazai pálya előnye fantasztikus hangképet eredményezett, amely a Kreator fellépése során kiváló hangzást produkált. Ezt jól kivehető építőelemek határozták meg. Leginkább a két gitár riffelésének mérgesen éles pengéjén érződött ez. Kiválóan ki volt egyensúlyozva a hangzásban, és főleg ez a masszív hangfal röpítette a csarnokot a zenekar ultra thrasheres prédikációjának kitárt szárnyain. Miland „Mille” Petrozza, a Kreator nagy főnöke, a játékával már nem is lep meg. Sőt, kifejezetten baj lenne, ha mégis megtörténne. Mille szívesen használja kedvenc fordulatait a dalok előtti felkonferálásokban, amelyeket a Kreator-koncertekre járó metalosok gyakorlatilag kívülről tudnak. A Kreator az új évezredben is gyakori vendég a színpadokon, valójában olyan az érzés, mintha életük nagy részét a színpadon töltenék, és nem valami lyukakban rejtőznének, ahol új anyagot kovácsolnának.

A Kreator-prédikációban minden a saját létezés, az önmegmentés, az önmegőrzés körül forog, a tömeges konformista pusztulás pestisében. A zenekar kitart, nem enged, és ennek megfelelően csiszolt. Kopott fogazat nélkül, kiváló lövészformában, amely nehezen téveszti el a célját. Követték egymást az intenzív moshpitek, a végletekig alárendelt és hűségesen „mekegő” közönséggel. A jó 3500 fős tömeg „német” hűséggel kitartott, és az utolsó leheletéig biztatta a zenekart a fellépés alatt, a zenekar és a közönség közötti energiaáramlás pedig fenséges, kézzelfogható volt, az érzések rendkívül intenzívek!

A Kreator percről percre fokozta a fellépését, és az a záró részben érte el maximális kivirágzását, illetve csúcspontját, amikor, ahogy vártuk, két bombát kaptunk a zenekar „Endless Pain” című bemutatkozó lemezéről! Az elsőben, a Flag Of Hate-nél Mille egy különleges „Kreator” zászlót lengetett a közönségnek, utána pedig a Kreator még utoljára haragjával zúdult Balingenre, amikor a záró Tormentorral lekaszálták a közönséget. A fellépést az újdonságokon kívül különösen az örökzöld Coma Of Souls, valamint a Pleasure To Kill, a Betrayer, a Terrible Certainty és az Extreme Agression fűszerezte. Az, hogy a Kreator ma is milyen vadul, elszántan nyomja ezeket, bizonyítja, mennyire megingathatatlan a zenekar szelleme, és hogy a hite ma is mennyire teljes, és egyetlen, egyetlen látomásnak van alárendelve! Mille Petrozza, a frontember látomásának, aki kiváló éneket nyújtott, jellegzetesen vágó akcentussal, megalkuvást nem ismerő, diktáló karizmával, kivételes erőkihasználású hanggal, ami mint cseresznye a gyümölcstál tetején, elérte, hogy a Kreator a csapat csúcsra járatott összeszokottságának kiváló munkakémiájával varázsoljon fantasztikus fellépést!

A Bang Your Head 2009 fesztivál előestéje alaposan megmelegítette a csontjainkat és tagjainkat. Ősi, eredeti metalenergiával feltöltődve a koncert után egy erősítő kebabra indultunk, a fesztivál első napját váró izgatott mulatozás pedig még késő éjszakába nyúlóan folytatódott.

szerző: Aleš Podbrežnik
fotók: Aleš Podbrežnik