Primal Fear: Apocalypse

Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés dátuma: 2018. 08. 10.
Producer: Jakob Hansen & Mat Sinner
Az album hossza: 50:11
Értékelés: 9 / 10

A Primal Fear, a Stuttgart melletti Eslingenből származó, hosszú életű német power metal csapat az új időkben talán minden eddiginél jobb helyzetben van, mióta hivatalosan is a zenei üzletben dolgozik. Idén lesz 20 éve, hogy megjelent a kultikus, címében is a zenekart idéző debütalbum, amely az előző évezred végén társteremtője volt a melodikus és klasszikus metal-irányzatok újjáéledési hullámának – az ilyen új metalbandákat akkoriban kezdtük a „power metal” címke alatt egy kalap alá venni.

A Primal Fear húsz év alatt hosszú utat tett meg. A csapatban tapasztalt zenei üzletemberek és kiváló zenészek dolgoznak, akik pályájuk során számos más zenei projektben és zenekarban is kipróbálták magukat, illetve ma is kipróbálják. Sokáig szigorúan és világosan kijelölt stílusban játszottak, engedetlenül követve a megrajzolt zenei geometriát. Nos, nagyjából a „New Religion” (2007) óta nyúlnak más zenei tartalmakhoz is, amelyeket fokozatosan, többé-kevésbé sikeresen próbálnak beépíteni a saját, jól körülhatárolt power metal hangzásukba.

Hiába „megy a verseny” arról, ki a nagyobb király, ha magára húzza a világ legextrémebb metalbandájának pólóját, ezzel egy időben a „elavult” power metal is visszatér a tömegek látókörébe olyan új generációs formációk révén, mint a Sabaton, a Powerwolf és a Gloryhammer. Ez nekik – elképesztő sablonosságuk (és a színpadi kitsch kárpótlása) mellett – könnyedén megy. Ez a tény viszont a jóval régebb óta működő, sokkal nagyobb művészi ismertségű, pontosabban kidolgozott hangzású és stílusú zenekaroknak is nagyon jót tesz, hiszen a „frissen megfertőzött” euro power metal-rajongó, aki felfedezi a Sabatont, hamar rátalál többek között a Primal Fearre, a HammerFallra vagy a Blind Guardianre is. Az „Apocalypse” messze áll attól, hogy az újonnan érkezett, jóval fiatalabb bandák trükkjeire támaszkodna, ugyanakkor a „New Religion” óta megjelent Primal Fear-albumok között valószínűleg a legkiforrottabb, legérettebb Primal Fear-produkció. Ha az előd, a „Rulebreaker” kissé gyengélkedett az enyhe ötlethiány és a frissesség hiánya miatt, az „Apocalypse” a tökéletes ellentéte. Rendkívül sikeres, meggyőző és az album egészén remekül elosztott, kiegyensúlyozott keveréket kínál az orkestrális elemekből és a klasszikus Primal Fear-hangzásból. Ha például valaki emlékszik a Sinner „Nature of Evil” albumára, megjegyezném: az Eye of the Storm akusztikus átmenetébe torkolló instrumentális rész szerzeményileg rokon a kultikus Sinner-album címadó dalával – ez a párhuzam talán már most meggyőzhet, hogy az „Apocalypse” valójában a Primal Fear pályafutásának egyik legjobb albuma a mai napig megjelentek közül.

A produkció szempontjából is kiváló teljesítmény az „Apocalypse”. A „szirénhangú” Scheppers utólag rárétegzett, a vezető énekdallamokat harmóniákkal „felszerelő” vokálsávjainak finomsága teljesen ragyog. Újra itt van a három kiváló szólógitáros kivételes csiszoltsága és a dobfutamok nagyszerű összehangoltsága az átmeneti részekben, amelyek erősítik a dalok áramlását, és amelyeket – szinte már közmondásszerűen – mindig élvezet hallgatni a Primal Fear-albumokon. Rendkívüliek a hangulatváltások is. Az album minden teátrális és epikus zeneisége mellett elég sötét és fekete is, így a sokatmondó címhez híven megalkuvás nélkül, apokaliptikusan harap. A felvezetés és az első két zúzós szám még nem sejteti azt a nagy művészi érettséget, amelyet az album a folytatásban hoz, amikor a kiváló Blood, Sweat & Fear, Supernova, Hail to the Fear, The Beast, és főleg az album központi darabja, a remek mini-epikus szvit, az Eye of the Evil révén – a változatosság, a szerzeményi szerkezetek kidolgozottsága és a hangulati ugrások tekintetében – csúcsminőségű zárásba csap át a himnikus indulóval, a Cannonballal, amely végleg „lemossa” a Föld bolygó arcáról az emberiségnek nevezett vírust.

Nem szabad szem elől téveszteni, hogy a Primal Fear, akikkel a színpadon leggyakrabban kvintettként találkozunk, valójában szextett. A csapatnak már több mint tíz éve segít a kiváló svéd, hiperaktív zseni, Magnus Karlsson, aki remekül olvas a főnökök, Mat Sinner és Ralf Scheppers kívánságaiban, és – ami az orkesztrációk, az akusztikus részek és az újdonságok kellemes, sikeres beépítését illeti – ügyesen önti őket a zenekar klasszikus, rohamozó riffekre épülő alapkoncepciójába. Nagyobb konzisztenciával a Primal Fear eddig még nem találta el a power metalos riffütés, az epikusság, a bombasztikusság, a zenei nyitottság és a szerzői találékonyság tökéletes arányát, mint az „Apocalypse” című albumon.

szerző: Aleš Podbrežnik