Kiadó: Insideout Music
Megjelenés dátuma: 2021. 2. 12. (újrakiadás) / 2004. 9. 21. (a The Laser’s Edge kiadásának dátuma)
Produkció: Riverside
Album hossza: 53.11 perc
Műfaj: Progressive Rock
Értékelés: 9.0/10
Az „Out of Myself” a lengyel progresszívrock-szenzáció, a Riverside bemutatkozó stúdióalbuma. Minek ide recenzió, ha a lemez már 2003-ban megjelent? Idén februárban az Insideout Music újra kiadta (vinilen is, többféle színben), a hangzást pedig felfrissítették és remasterelték.
Ez az album a múltban többször is megjelent. Eleinte, 2003-ban csak Lengyelországban, 2004-ben pedig a The Laser’s Edge gondozásában, ami sokat segített abban, hogy az ígéretes új zenekar híre világszerte elterjedjen. Az „Out of Myself” egyben az egyetlen Riverside-album, amely a RockLine-on a mai napig „észrevétlenül recenzió nélkül” maradt, a mostani újrakiadás pedig kapóra jött alibinek. A lényeg persze máshol van, és egyáltalán nem titok: kivételes teljesítményről van szó, főleg ha figyelembe vesszük, hogy debütalbumról beszélünk. Az elsőlemezek általában naivitásról árulkodnak, kísérletezések és afféle dokumentumok, amelyeken a zenekarok még keresik a hangzásukat, és művészileg is az önismeretükkel birkóznak. De az „Out of Myself” esetében nem. A Riverside ezzel a lemezzel már kiforrott hangzással és stílussal lépett a színpadra. Önálló, a saját talajából sarjadt, mondhatni eklektikus tartalommal.
Az „Out of Myself” persze olyan album, amelynek zenei párhuzamai könnyen megvonhatók más zenekarokkal, de elég furcsa módon, valahányszor az asszociációk sorolására kerül sor, a gondolataimban mindig erősen egyéni arcéllel rendelkező bandák bukkannak fel: a Pink Floyd, a Porcupine Tree, a „művészileg átformálódott” Anathema, és pillanatokra még a Pain of Salvation is (meg a Green Carnation vagy egy kicsit a Soen). De csak lassan. A hangulatiság elemének összevetéséről van szó. Elsősorban azok az intenzív lelkiállapotok viszik el az embert ilyen asszociációk felé. Először is meg kell érteni a Lengyelországban alakult zenekar felállását. A Riverside éppen azért különc, mert Lengyelországból jön. Érzelmi magjuk egyben az alkotói vezérfonaluk is, az az ihlet, amely művészileg mindig is hajtotta őket. Ezért ők az a zenekar, amely mindent az érzelmi állapotok fokozására tesz fel. Ezt igazolja a nyitó The Same River, amely jó 12 percben sűríti össze a zenekar művészi karakterének zenei irányvonalait. Ez a dal a teljes kiindulópont, minden alapvető fejlődési csírával, amelyek garantálják a független szemléletű zenekar további művészi fejlődését és átalakulását az elkövetkező stúdióalbumok során.
A Riverside már az első lemezével olyan zenei formát teremtett, amely érdekes módon két zenei világot, két teljesen eltérő műfaji tábort hoz egy fedél alá. Mivel a zenekar szigorúan a megragadó hangulatok megteremtésének van elkötelezve, az ilyen állapotok intenzitását főként vezérmotívumok ismétlésével éri el, amelyek szinte programozottan ismétlődhetnek, miközben a banda már két-három újabb réteget épített rájuk. Ez a hipnotikus állapot, amelyet a zenekar már a nyitó The Same River-rel megteremt, az a platform, amely egy hajóra viszi a progresszív rock és a post rock rajongóit. Ha pedig ehhez hozzáadod az elsőlemez címadó számának félelmét, dühét, haragját és tomboló indulatát, a Riverside a progresszív metal, vagy a metal egésze iránt rajongóknak is vonzóvá válik.
Már maga a bemutatkozó lemez is kifejezi a zenekar szerzői erejét, amely pályája első lépésénél számos arcát megmutatja. Köztük ott van az ezoterikusan cerebrális pillanat, amely uralja a progresszívrock-empíriát, és a hallgatás közben fenntartja a rendkívül vonzó mágnesességet, amelyet a nagyon éles eszű zenélés és a megragadó hangulatok ötvözése teremt. Itt van Mariusz Duda basszusgitáros sajátos, karizmatikus és felismerhető énekhangja, valamint a kivételes Piotr Grudziński gitárjátékának szabad szellemű, sokrétű, kiérlelt vonulata, aki könnyedén ugrál a ‘sustain’ effekttel fokozott „Gilmouresk”, azaz „Floydizmus” hangzástájak festése és a vad gitárfrázisok között, meg mindenféle köztes állapot között. Hogy a zenekar nem fukarkodik a kísérletezés iránti vággyal, azt a harsona beépítése is mutatja a The Curtain Falls című dalban. Minden az érzéseknek, az érzelmeknek, a szenvedélyeknek van alárendelve, amelyek az album hangulatainak alakulását viszik.
Az album sajátos pszichedelikus rock és progresszív rock keveréke, metalosított betétekkel, a mintázott hurkok ismétlődő hipnózisa pedig a post rock szerelmeseit is megfoghatja. Mindezt egy belsővé tett, sűrített zeneiség-érzet kamatoztatja, és megszületik egy rendkívül intelligens, művészileg egyedi, győztes recept. Még ha le is számítjuk az újrakiadás remasterelt hangzásfrissítését, amely az eredeti hangzásvilágot az összevetésben ugyan feljavítja, az „Out of Myself” már bemutatkozó lemezként is kiváló produkciót kapott.
Érdekes ma visszatekinteni az első megjelenés idejére, a 18 évvel ezelőtti múltba. Főleg a hetedik album, a „Wasteland” (2018) után. Honnan indult a zenekar, és hová jutott művészileg? Az első három album még nem mutat olyan markáns művészi szakadékot, mint a későbbiek, különösen a merészen kísérletező „Anno Domini High Definition” (2009) után. Az „Out of Myself” 2021-ben is a progresszív rock történetének egyik legjobb debütalbumának számít. Legyünk pontosak: a modernebb, ezredforduló utáni korszakban, az elmúlt húsz évben, amiről sok pályája elején járó zenekar csak álmodhat.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. The Same River (12:01)
2. Out of Myself (3:43)
3. I Believe (4:14)
4. Reality Dream (6:15)
5. Loose Heart (4:50)
6. Reality II (4:45)
7. In Two Minds (4:38)
8. The Curtain Falls (7:59)
9. OK (4:46)
Felállás:
Mariusz Duda – ének, basszusgitár, akusztikus gitár
Piotr Grudziński – gitár
Jacek Melnicki – billentyűs hangszerek
Piotr Kozieradzki – dob, ütőhangszerek
Vendégzenész:
Krzysztof Melnicki – harsona a 9. dalban
