Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés dátuma: 2020. 12. 4.
Produkció: Unruly Child
Az album hossza: 52.05 perc
Műfaj: Art Rock
Értékelés: 8.5/10
Az Unruly Child olyan zenekar, amelybe a melodikus rock rajongói – de azok is, akik szívesen kísérletező, a zenei megszokottságtól elrugaszkodó rockot keresnek, és itt elsősorban a nyolcvanas évek átalakult történeteire, például a Yesre, valamint a World Trade projektre gondolok – előbb vagy utóbb biztosan belebotlanak. Felmerülhetnek asszociációk az Asia „John Payne-korszakából” kinőtt projektekkel is, például a GPS-szel vagy a jelenlegi Dukes of the Orienttel.
A zenekar ambiciózus, azonos című debütalbumát már 1992-ben kiadta. Az első arculata keményrockos volt, ami aztán kicsit később az AOR vizei felé fordult. Még később az Unruly Child egyre gyakrabban nyúlt olyan kalandokhoz, amelyekben már a progresszív rockkal való kacérkodás körvonalai is felsejlettek. Ezért az albumaikat, amelyek csak 2010 óta tekinthetők viszonylag állandónak, a legkönnyebb art rockként besorolni. Lehetnek szemtelenül közel a popzenéhez, máskor meglepnek a szinte progresszívrockos, váratlan húzásokkal, és persze mindennel, ami a kettő között van. Az AOR-os színezetű tartalmakat pedig különösen nem tudják megtagadni.
Az Unruly Child-nak pechje volt abban az időben, amikor nagyobb névvé válhatott volna. Akkoriban a világ szeme és füle a grunge-ra szegeződött, így az Unruly Child a debütalbum után feloszlott. Az új évezred kezdetén ugyan kiadtak két albumot, de aztán újra szüneteltek. Amikor pedig 2010 előtt nem sokkal végre újra összeálltak, és érettebb korukban végre rendes albumokkal megszilárdították a helyüket, a hírnév ideje már rég elmúlt. A zenekar így a mai napig méltánytalanul elhanyagott maradt, igazából csak a kíváncsibb zenerajongók ismerik. A két kiváló zenész – Bruce Gowdy gitáros (a Stone Fury-ban és a World Trade-ben is játszott) és Guy Allison billentyűs (a Lodgicban, a World Trade-ben és a Doobie Brothersben is játszott) – szövetsége ezen az albumon is gránitszilárd, és amíg ők ketten együtt dolgoznak, nem kell attól tartani, hogy az Unruly Childdal valaha is baj történne. Ha ehhez hozzávesszük a World Trade egy másik tagját, Jay Schellen dobost, valamint a rendkívüli énekest, Marcie Freet, aki a nyolcvanas években a King Cobrában és a Signalban énekelt, minden további kétely teljesen hiábavaló és felesleges. Az eredeti Unruly Child négy tagja az elmúlt tíz évben újra együtt van. Nem csoda, hogy a felsorolt zenészek kiemelkedő zenei profiljuk miatt olyan nevekhez is kötődnek, mint Glenn Hughes (Deep Purple), Bobby Kimball (Toto), Doobie Brothers, Boz Scaggs, Air Supply és The Moody Blues, és hogy az „Our Glass Hour” című albumon a basszusgitáron a fenomenális Tony Franklin (The Firm, Blue Murder, Kenny Wayne Sheppard, Kate Bush, Whitesnake …) ugrott be.
Az Unruly Child önálló történet volt és határozottan az is marad, ugyanakkor érdekes keveréke azoknak az együtteseknek, amelyekben a tagjai a múltban játszottak (World Trade, Signal). Ezekre a kapcsolódásokra az új, „Our Glass House” című albumon is találunk utalásokat. Az „Our Glass House” viszont egy hajszállal kísérletezőbb, mint a tavalyi elődje, a „Blue Blue World” , ami a zenekar ismerőit nem fogja meglepni. Kicsit lassabban megy be a fülbe, de ha megfog – és nagyon megfog –, jó ideig nem akar elbúcsúzni a lejátszóitoktól. A dalok hosszabbak is, hiszen az Unruly Childnál korántsem AOR-purizmusról beszélünk, ezért egy ilyen art rock albumon a „Freedom is a Fight” és az „Underwater” refrénjei kiemelkedő pillanatok azoknak, akik az albumon több AOR-os megoldásra vágytok. Az alapvető kiindulópont persze továbbra is a magas fokú zeneiségnek és a kompakt szerzeményeknek való zenei alárendelődés. Gowdy és Allison az anyag eljátszása közben rengeteg érdekes húzást és megoldást tálal, a kettejük közti összhang pedig – a szórakoztató, ugyanakkor pozitívan izgató filigrán trükkök mindegyikével – megadja azt az eklektikus egyedi vonást, amely az Unruly Childot valóban a zenei művészet különálló helyére emeli. Ahogy szokás, a zenekar gondoskodott a vezető ének kiegészítéséről további vokális harmóniákkal, amelyeket ezúttal is vokóderrel támogat meg.
Röviden: az „Our Glass House” kiváló új stúdióalbum tapasztalt zenészektől, mindenben különleges és mindenben tökéletesen igazi Unruly Child-lemez. Egy album, amely állandóan a hangkép építőelemeinek tökéletes együttélését, valamint a magas fokú zenei kiegyensúlyozottság és az art rockos kitérők csiklandozása közti arányt keresi. Pontosan azt hozza, amit Gowdytól és Allisontól várni lehetett.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
1. Poison Ivy
2. Say What You Want
3. Our Glass House
4. Everyone Loves You When You’re Dead
5. Talked You Out Of Loving Me
6. Underwater
7. Catch Up To Yesterday
8. Freedom Is A Fight
9. The Wooden Monster
10. Here To Stay
Felállás:
Marcie Free – ének
Bruce Gowdy – gitár, billentyűk, vokál
Guy Allison – billentyűk, ütőhangszerek, vokál
Tony Franklin – basszusgitár
Jay Schellen – dob
Drži, da gre pri Marcie Free za izvenserijski vokal, a ni pevec. Do zgodnjih devetdesetih je bil res pevec po imenu Mark Free, odtlej pa gre za pevko Marcie. 🙂
Tnx. To sem vedel tudi sam, a nisem hotel obešati na „veliki zvon” – se mi zdi dost osebna zadeva, pa potem ne maram takih reči preveč vmešavat v članke – je pa sicer to ena večjih zanimivosti, tako da super da si dodal – sam sem o tem razmišljal: „Dodati ali ne dodati?” 😀