Wobbler: Dwellers of the Deep
Kiadó: Karisma Records
Megjelenés: 2020. 10. 23.
Produkció: Wobbler
Az album hossza: 45.51 perc
Stílus: Progressive Rock
Értékelés: 10/10
A norvég progrock-revivalisták, a Wobbler, akik 1999-ben indultak el a kortárs progresszív rock színtér csúcsa felé, új albummal tértek vissza „Dwellers of the Deep” címmel. Az ötödik stúdióalbumon, amely a „From Silence to Somewhere” (2017) című remekmű utódja, ‘csak’ négy szerzemény kapott helyet, ám a „Naiad Dreams” kivételével – az valamivel több mint négy perces – mindegyik irígylésre méltóan hosszú.
A Wobbler szerzői és hangszerelési megközelítésében mindig is a ‘jó öreg’, ó-iskolás progresszív rock hatása dominált, így a zenéjükben azonnal tetten érhetők olyan együttesek nyomai, mint a Gentle Giant, a King Crimson, az ELP, a Yes, a Caravan, a Gryphon és a PFM – hogy csak a legnagyobb hatásúakat említsem. A Gentle Giant hatása különösen szembetűnő a ritmusváltásoknál gyakran alkalmazott kontrapunktok, a barokkosan ünnepélyes szimfonikus hangszerelések, a súlyos többszólamú harmóniák, és főleg Andreas Wettergreen Strømman Prestmo énekes vokális stílusa miatt, akinek a hangszíne erősen emlékeztet Derek Shulmanére. A Wobbler emellett az ‘őskori’ billentyűs hangszerekre esküszik, mint a mellotron, a minimoog, a hammondorgona, a rhodes, a klavinet és az ARP, és teljesen elkerüli az 1975 után született szintetizátor-technológiát. A produkciót tekintve is úgy szól a „Dwellers of the Deep”, mintha valamikor a hetvenes évek elején készült volna.
A Wobbler mindezeket a hatásokat sikeresen ötvözi a tipikusan skandináv hozzáállással, amely változatos, de gyakran sötét ambient árnyalatokat teremt, a végén pedig mindezt megkoronázza a zenekar tagjainak kivételes technikai csiszoltsága. A „From Silence to Somewhere” megjelenése után – amelyet sok kritikus a 2017-es év legjobb progrock albumának tartott, és amely hosszú évek szinte teljes ismeretlensége után végre némi megérdemelt figyelmet hozott nekik – nehéz feladat várt a Wobblerre: olyan alkotást kellett letenniük az asztalra, amely méltóan folytatja az említett remekmű nagyszerű örökségét, és megőrzi a csapat státuszát a kortárs progrock-revivalisták legfelkapottabbjaként. A norvég mesterek, akik az ó-iskolás prog rock varázslatát élesztik újra, ezt a „Dwellers of the Deep”-pel maradéktalanul teljesítették, az új lemez pedig legalább olyan jó, mint az elődje, sőt egyes pontokon még jobb is.
A nyitó epikus darab, a „By the Banks” – amely remekül megmutatja, hogy az együttes mennyire jól tudja ötvözni az összetett szerkezetet a dallamos hangszereléssel és a hipnotikus hangulattal – kivételes tűzzel, technikai pontossággal, ritmikai játékossággal, hangszerelési finomsággal és vokális bravúrral szól, és az ó-iskolás prog rock minden rajongója élvezni fogja. A Wobbler szövegei gyakran absztraktak, miszticizmussal és szürrealizmussal átitatottak, első hallásra nehezen érthetők, és valószínűleg az Alice Csodaországban és a Godot-ra várva szerzői is áldásukat adták volna rájuk – de éppen ez a legfőbb vonzerejük. Bár a fent említett prog legendák bizonyos hatásai végig érezhetők, a „Dwellers of the Deep” egyetlen szerzeményéről sem lehet azt mondani, hogy másolat volna, vagy hogy valami egészen hasonlót már hallottunk volna az ötven évvel ezelőtt készült lemezeken.
A következő epikus tétel, a „Five Rooms” melankolikus többszólamú harmóniákkal nyit, amelyek drámai folytatást vetítenek előre: eszelős ritmikai rohamokkal, határozott gitárfutamokkal, eklektikus billentyűs megoldásokkal és Prestmo szinte paranoid éneklésével. Utóbbi a vokális ‘nyújthatóságával’ és szikrázó karizmájával végig gondoskodik róla, hogy a „Dwellers of the Deep” szerzeményeiből ne fogyjon ki a lélek. A hangszeres részek is zseniálisan sikerültek, miközben az ambient változatossága mellett az egész dalban folyamatosan történik valami, úgyhogy egyetlen unalmas pillanat sincs. A záró rész sok szempontból olyan, mintha a Caravan és a Gentle Giant találkozna a harmadik típusú közelségben.
A „Naiad Dreams” akusztikus hangzású alkotás erős pasztorális-éteri ambient elemmel, amely a csapat nem túl gyakran megmutatott romantikus oldalát tárja elénk. Az, hogy egy akusztikus romantikus balladát az epikus kalandok közé ékeltek, a King Crimson és az ELP hetvenes évek eleji szokásos gyakorlatára emlékeztet.
A záró „Merry Macabre”, amelyben a melankolikus-sötét és a pozitivista-ünnepélyes ambient keveredik, a „Dwellers of the Deep” három epikus darabja közül a legambiciózusabb és legösszetettebb, és habozás nélkül sorolható a Wobbler eddigi történetének legjobb alkotásai közé. Egy rövid billentyűs bevezető után belép a ritmusszekció, amely más vokális megközelítéssel és korszerűbb billentyűs arzenállal már majdnem a prog metal határát súrolná. Prestmo itt rendkívüli lendülettel mutatja meg minden énekesi tehetségét, miközben fokozatosan kibontakozik ennek az ambientként rendkívül rétegzett szerzeménynek az ünnepélyes, ugyanakkor szinte baljós atmoszférája.
A „Dwellers of the Deep”, amely a 2020-as év legjobb progresszív rock albumának egyik fő várományosa, tovább erősítette a Wobbler státuszát a jelenleg legfelkapottabb prog-revivalista zenekarként. Hogy a progrock-kritikusok miért csak most kezdték felfedezni ezt a kivételesen tehetséges együttest, és miért akarnak belőle hirtelen sztárt csinálni, az továbbra is megfejthetetlen rejtély, hiszen már első albumuk, a „Hinterland” (2005) óta kiváló zenét csinálnak – de ez egyáltalán nem fontos. Az a fontos, hogy a Wobbler a „Dwellers of the Deep”-pel újabb remekművet alkotott. Szinte hihetetlen, mégis igaz: a 2020-as év valószínűleg legizgalmasabb progrock lemeze nem Nagy-Britanniából, az USA-ból, Svédországból, Németországból vagy Olaszországból érkezik, hanem Norvégiából.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Számlista:
1. By the Banks (13:49)
2. Five Rooms (8:28)
3. Naiad Dreams (4:24)
4. Merry Macabre (19:00)
Felállás:
Andreas Wettergreen Strømman Prestmo – ének, gitár, xilofon, ütőhangszerek
Geir Marius Bergom Halleland – gitár, vokál
Kristian Karl Hultgren – basszusgitár, basszusklarinét, basszusblokkfuvola
Lars Fredrik Frøislie – billentyűs hangszerek, vokál
Martin Nordrum Kneppen – dob, ütőhangszerek, blokkfuvola
