Kiadó: Provogue Records/Mascot Label Group
Megjelenés: 2020. 8. 28.
Producer: Eric Corne
Az album hossza: 57.44 perc
Műfaj: Blues Rock
Értékelés: 9.0/10
Walter Trout a blues rock legendája, a modern blues egyik legkiemelkedőbb muzsikusa. A pár évvel ezelőtt a májátültetést alig túlélő zenész a maga nemében igazi fenomén. Az ötven évet számláló pályája során számos hullámhegyet és hullámvölgyet megélt. A Canned Heattől John Lee Hookeren át John Mayallig, majd a rendkívül termékeny szólókarrierig, amely mostanáig egy tucat albumot hozott, közel a 30-as számhoz. A rajongói nem tétováznak, amikor Walter Trout új lemezzel jelentkezik. Egyszerűen megveszik, mert amit Walter felvesz, abban mindig ott van az a teljes mágnesesség, amelyet egy bluesműfajbeli zenész a maga sajátos tehetségével csak megteremthet. Walter Trout pedig csak egy van. Egy és megismételhetetlen. Nincs hozzá fogható.
Az évek tették a dolgukat, és Trout végre „megnyugszik”. Felhagyott a kicsapongó szokásokkal, bár még mindig úgy játszik, mintha az ujjaiban és a lelkében még mindig a szív lángja és a tinédzserkori szenvedélyek lendülete égne. A 27. albumán is úgy lát mindenhez, mint egy bizonyítani vágyó fiatal. Tüzesen. A hiteles, szigorúan megfaragott gitárjáték a szerzői és az előadói kiválóság záloga volt mindig, de ennél több is: „megfoghatatlanság”. Pontosabban: karakteres blues rock egyediség. A szólók továbbra is abszolút unikumok, és ez hozza a legnagyobb vonzerőt. A gitárjáték az új lemezen is teljes vérrel leköti a hallgatót. A hangja az érzelmekben és szenvedélyekben változatlanul hiteles. Általa a prédikálás és a blues-panaszkodás ismét a lehető legintenzívebb, és olyan ragadozó bájjal szólít meg, amelynek nehéz ellenállni.
Az „Ordinary Madness” szerénytelenül szólva Trout egyik legerősebb stúdiómunkája a hosszú pályafutása során. Igen. Ez merész állítás, tekintve, hogy a fickónak rengeteg stúdióóra van a háta mögött. Az új albummal, amely személyesen vallomásos, még bensőségesebb, mint az elődje, a „Survivor Blues” (2019), Trout megfigyelőként a lehető legrealistábban ragadta meg a jelen idők szellemét, amelyen vele együtt a legtöbb józanul gondolkodó ember joggal háborodik fel, miközben némán nézi, merre süllyed a bolygó és vele az emberiség.
A lemezt a címadó szám kísérteties bluesdrámája nyitja, amely rögtön megráz, és összefoglalja mindazt, amit az előző mondat leír. Minden benne van. Átélt, vádló ének és kivételes játék. Minden díszítés, minden minimalista részlet, filigrán érzéki lágyság, kivételes hangkontroll. Amikor minden hang egyedi módon szólít meg, és a gitár úgy nyög, mint egy élőlény, amely minden ingerre intenzíven, érzékien reagál. Trout tehát már a nyitányban teljes pompájában ragyog. A folytatásban az album rockosan vágtat a Wanna Dance-szel, ahol a jellegzetes frázishoz testes Hammond és a ritmusszekció kontrasztos lüktetése társul. Több benne a muzikalitás, a dráma és a melankólia érzése viszont így sem lazít… A lemez ötletekben színes és rendkívül változatos. Nem minden szigorúan csak blues (és rock)! A Heartlandbe az americana és a country elemei lopakodnak be. Különösen dallamos a My Foolish Pride és a Heaven In Your Eyes, amelyeknél a hozzáadott motívumok is lekötik a figyelmet, ezért könnyen lehetnének gyakori vendégei azoknak a rádióknak, amelyek adnak magukra, vagyis jó zenei műsort sugároznak. Az album legfeszesebb dala a záró OK Boomer, ahol a hangszerek dörgése mellett Trout vokális dühe önt olajat a tűzre.
Nehéz kiemelni a csúcspontokat! Trout természetesen mindig ott a legerősebb, ahol a gitárja a legintenzívebben nyög. A címadó dal, az All Out Of Tears (a szám Teeny Tuckerrel közös munka, és az ő elhunyt fiáról szól), a kivételes blues szvit, vagy a rockosan feltuningolt Make It Right a szólók „kötögetésével és fonogatásával”, amelyek közben soha nem szeretnéd, hogy véget érjenek. Egyszóval: minden dal külön-külön is filigránul tökéletes. Lenyűgöző, mi mindent lehet kihozni mindössze 12 ütemből. A blues sokkal, de sokkal több ennél. Walter Trout pedig királyként uralkodik a zenei figurák beépítésében, amelyekkel az eredeti bluesképlete olyan briliánsan kommunikál.
A The Final Curtain az a szám, amely szinte szétpattan a szorongástól, és lassabb boogie ritmus vezeti. A gitárfrázishoz határozottan csatlakoznak Trout szájharmonikái is. Dal az elkerülhetetlen végső elszámolásról, amikor megkondul az ítélet órája, és a behajtó helyett a kaszás öregasszony áll az ajtóban. A közelgő ítélet óráról még több émelygést ragad meg a kifejezetten komor The Sun Is Going Down. A dal az utolsó harmadában rockosan felgyorsul, a crescendója pedig természetesen egy újabb hatalmas Trout-gitárszóló.
A négy zenész közötti összjáték ördögi. Kémiailag aktív, és kiválóan érezhető. Walter Trout nem abszolutista, ezért főleg a billentyűk, de a basszusvonalak is nagyon ügyesen használják ki a dalok részleteit, különösen az átvezetőket, hogy további trükkökkel ízesítsék őket. Az album sok apró részletből gyúrt anyag, amelyeket hosszan fedezel fel, és éppen ez az egyik legvonzóbb eleme, amely újra és újra hív, hogy meghallgasd Trout ezen valóban briliáns teljesítményét. A hangkép építőköveinek karakteréből fakadó finomság maximálisan felfokozott, és különösen a lemez lassabb pontjain érvényesül, mint a személyes vallomás, az Up Above My Sky nyitó részében. Afféle epitáfium, síremlék, rekviem, és az album egyik legintenzívebb dala, ami az érzelmek és a szenvedély izzását illeti.
Az „Ordinary Madness” Kaliforniában készült, pontosabban abban a stúdióban, amely a The Doors gitárosa, Robby Krüger tulajdonában van. Ez az a kaliforniai földi paradicsom, ahová megérkezve áttekinthetetlen sor régi („vintage”) gitár és minden más régi technikai felszerelés fogad, amely a lemez abszolút analóg hangzásának záloga. Tudjátok. Ott áll ugyanis az a sok The Doors-cucc, amit kölcsönvehetsz, és felvehetsz vele egy számot. Ennél őszintébb már nem is lehetne. Az album a koronavírus-járvány kihirdetése előtt készült.
Walter Trout hihetetlen zenei művész marad. Meredeken közeledik a hetvenhez, évente új albumot ad ki, és a kreatív ihlet sosem hagyja cserben. Ezért az „Ordinary Madness” a briliáns zenész pályájának színes mozaikjában egy újabb darab, amely egyszerűen szólva (Troutnál ismét) egyetemesen egyedi, és olyan teljesítmény, amelyet újra és újra nagy örömmel hallgatsz. Érettség, a múlandóság keserű felismerése, mégis elég szüntelen gyermeki játékosság, ami bizonyítja, hogy Walter Trout és a zenéje örökké örökzöld marad.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Ordinary Madness
2. Wanna Dance
3. My Foolish Pride
4. Heartland
5. All Out Of Tears
6. Final Curtain Call
7. Heaven In Your Eyes
8. The Sun Is Going Down
9. Make It Right
10. Up Above My Sky
11. OK Boomer
Felállás:
Walter Trout – gitár, ének, szájharmonika
Teddy ‘Zig Zag’ Andreadis – billentyűk, Wurlitzer, Hammond orgona
Johnny Griparic – basszusgitár
Michael Leasure – dob
Vendégzenészek:
Skip Edwards
Drake ‘Munkihaid’ Shining
Anthony Grisham
