Kiadó: Imports
Megjelenés dátuma: 2015. július 17.
Produkció: Goblin
Az album hossza: 42:41
Műfaj: Symphonic progressive rock
Az olasz szimfonikus progrock kultikus csapata, a Goblin – akik a „Roller” (1976) című prog-remekművel, valamint a „Profondo Rosso” (1975) és a „Suspiria” (1977) horrorfilmek zenéjével lettek híresek – új albummal tért vissza „Four of a Kind” címmel. Ez bizonyára jókora meglepetés mindazoknak, akik a sok hullámvölgy, az állandóan változó felállások és a különböző Goblin nevű bandákra szakadás miatt már csendben le is írták őket. Jelenleg egyszerre négy Goblin-frakció létezik: a „fő” Goblin Massimo Morante gitáros vezetésével, a Goblin Rebirth, a Claudio Simonetti’s Goblin és a Cherry Five.
Idén a két legaktívabb verzió a Morante és Maurizio Guarini billentyűs vezette „fő” Goblin, akik a „Four of a Kind” új zenéjével leptek meg minket, valamint a Goblin Rebirth, ahol Fabio Pignatelli basszusgitáros és Agostino Marangolo dobos az úr (mindketten egyben a Morante-féle Goblin tagjai is). Az utóbbiak nemrég vették fel a „Goblin Rebirth” albumot, amelyet két éve jelentettek be és rögzítettek, de csak idén látott napvilágot.
A 2015-ös évet láthatóan a két új Goblin-teljesítmény is meghatározza majd, ami mindazokat megörvendezteti, akik nosztalgiával gondolnak a minőségi olasz szimfonikus progrockra, a sötétebb, ambientes pecséttel. A Goblin a „Four of a Kind” lemezen ugyanis minden lépésnél bizonyítja, hogy nem veszítette el szerelmét a sötét, borzongató atmoszféra iránt, amely áthatja a szimfonikusan felépített hangszeres kompozíciókat. Ezekben klasszikus ritmikai finomságok is helyet kapnak, és az olasz prog hagyományának minden rajongója jól szórakozhat rajtuk.
A zenekar manapság gyakran elfelejtett név, leginkább az olasz kultrendező, Dario Argento irányította horrorfilmek zenéjéről ismert. 2006 óta, amikor megjelent a „Back to the Goblin 2005” album, most először szánták el magukat arra, hogy olyan lemezt készítsenek, amely a ragyogó, szimfonikus progrockos „Roller”-hagyományra épít, tehát nem filmes aláfestésről van szó, mint ahogy az a legtöbb munkájukra jellemző. A „Roller”-t felvevő felállásból a „Four of a Kind”-on csak Claudio Simonetti billentyűs mester hiányzik, így nem is meglepő, hogy a két album között számos hangzásbeli rokonságot hallani.
A pokol kapui már a kataklizmikus „Uneven Times”-nál sarkig kitárulnak: dühödt gitárágyúzás, megvastagított basszusvonalak és titokzatosan szóló mini-moogos futamok uralkodnak. Egyes hangzásbeli részek, ahol drámai módon fonódik egymásba a gitárfrázis és a billentyűs függöny, kissé a King Crimsont idézik – ez a hetvenes években is jellemző volt a Goblinra. A feszült érzést tovább fokozza Antonio Marangolo szellemes, vendégként előadott szaxofon-improvizációja. A borzongató hangulat a fantazmagorikus „In The Name of Goblin”-ban is folytatódik, ahol Morante gitármester melankolikus variációkkal brillíroz, miközben a titokzatos és gonosz légkört elsősorban Guarini billentyűs textúráinak kibontakozása építi.
A „Mousse Roll” még színesebb és szokatlanabb kísérlet, amelyben egyes billentyűs effektek a félelmetes atmoszféra szövése közben sírásra, illetve gyászos vokális harmóniákra emlékeztetnek, pedig az egész album hangszeres jellegű. A „Bon Ton” kissé elektronikusabb színezetű szintetizátor-textúrákat és dühödt basszusvonalakat tartalmaz, amelyek az okosan időzített dobátmenetekkel együtt jazz-fúziós alapú ritmikai kombinatorikát hoznak létre, miközben az epikus gitárfutamok igazi csemegét jelentenek minden prog-gourmand és gitárhős-rajongó számára. A „Kingdom”, amelyben a szintetizátorok gyászos hangjai és az igen melankolikus gitárvariációk dominálnak, szinte ikonoklasztikus motívumot tartalmaz, amely kész megrendelés valamelyik horrorfilmhez. A „Dark Blue(s)” – ahogy a címe is jelzi – érzéki bluesos gitárimprovizációt és masszív hammondorgona-rétegeket hoz, Morante szólózása pedig ezúttal erősen emlékeztet David Gilmourra (Pink Floyd) vagy Andy Latimerre (Camel).
A „Love & Hate” ismét a klasszikus King Crimsont idézi: ebben a hangulatban fontos szerepet játszanak a mellotronfüggönyök, a matematikai pontossággal időzített ritmusváltások és az egyes gitárvariációk, míg néhány pasztorális futam kissé a klasszikus Genesisre hajaz. A sötét bevezető rész után tiszta éteri-romantikus-nosztalgikus hangulat uralkodik el, nirvánát kínálva minden prog-rajongónak. A záró diadalt a fenomenális „008” jelenti, amely mindazokat a baljós Goblin-elemeket tartalmazza, amelyeknek köszönhetően az olasz sötétség mesterei már a hetvenes években kultstátuszt építettek maguknak. A titokzatos, feszült hangulatban, amelyben könnyű elképzelni, ahogy élő halottak kelnek ki sírjaikból, és „éjszakai vadászatra” indulnak, harcias gitárfutamok, megtört ritmusok és szellemes billentyűs harmóniák fokozzák lassan a feszültséget, számos igen érdekes szólókitérővel.
A „Four of a Kind” klasszikus Goblin-album, amely megőrzi és folytatja a nagyszerű „Roller”-örökséget, így máris nyugodt szívvel a zenekar terjedelmes és viharos pályafutásának csúcsai közé sorolható. Nyolc évet kellett várni az új Goblin-teljesítményre, és a túl hosszú várakozás végül többszörösen kifizetődött. Biztosan kellemesen meglepődik és maradéktalanul elégedett lesz mindenki, aki az idei új kiadványok közt hiányolta a régi olasz progiskola nagyszerűségét. A Goblin ennyi év után is megalkuvást nem ismerő sírásó, a goblinkirály és a goblinkirálynő esküdt alattvalója marad.
szerző: Peter Podbrežnik
értékelés: 9.0 / 10
Számlista:
1. Uneven Times (7:32)
2. In the Name of Goblin (4:48)
3. Mousse Roll (5:07)
4. Bon Ton (4:38)
5. Kingdom (5:37)
6. Dark Blue(s) (5:05)
7. Love & Hate (5:30)
8. 008 (5:24)
Felállás:
Massimo Morante – elektromos és akusztikus gitár, bouzouki
Fabio Pignatelli – basszusgitár, billentyűs hangszerek
Maurizio Guarini – billentyűs hangszerek
Agostino Marangolo – dob, billentyűs hangszerek
VENDÉGZENÉSZ:
Antonio Marangolo – szaxofon (1)
