Kiadó: Animals Mosh Harder Records
Megjelenés: 2020. 4. 13.
Az album hossza: 40.03 perc
Műfaj: metalcore
Az osztrák színtér már évek óta igyekszik meggyőzni a világot arról, hogy a metalcore terén is erős. Sokan biztosan emlékeztek a reményteli The Sorrow-ra, amely több albumot letett az asztalra, és nemzetközi ismertségre tett szert. A The Sorrow után aztán jó néhány zenekar született. A metalcore ugyanis a koncertéletet nézve elég nagy dolog Ausztriában. A legígéretesebb csapatok közé tartozik a We Blame The Empire is.
A Vöcklabruck városkából érkező fiatal banda már az első, 2017-es „These waves won’t take me” lemezzel megmutatott némi potenciált, idén pedig bejelentette második albumát, az Aerót. Ezzel természetesen folytatja a küldetését, ugyanakkor szeretné megmutatni, hogy az elődhöz képest fejlődött.
Az Aero tehát 10 számot kínál, nagyjából 40 percben. Az Updraft fékek nélkül csap le, ahogy az egy nyitódaltól elvárható. Felbukkannak az As I Lay Dying, az August Burns Red, a Betraying The Martyrs és mások emlékei. Elég romboló hangulat ez, még nincsenek benne dallamos vokálok. A gitár felől viszont már megmutatkozik a dallamos oldal, és megjelennek az elektronikus betétek is. Egyértelmű, hogy a We Blame the Empire a lehető legmodernebben akar szólni. De egy szám alapján nehéz következtetni.
A második számnál, a Revelationsnél az agresszivitás már ellensúlyt kap a dallamos vokálokkal, amelyeket Moritz Osterer gitáros ad hozzá. Elég standard metalcore szám ez, amely a kiemelkedő refrénje miatt akár videóklipnek is elmenne. A finomabb oldal hangsúlyozására viszont még jobb a következő dal, a Decisions, amelyben a refrén még inkább előtérbe kerül. Több lendületet az Impact hoz, amelyben a dallamos refrén ismét azt sugallja, hogy a banda sokat merített valamelyik elismert amerikai metalcore csapatból, például az As I Lay Dyingból és hasonlókból.
Igaz, hogy a We Blame The Empire tartja magát egy bizonyos stílushoz, de el kell ismerni, hogy elég változatosak. A különféle elektronikus kiegészítőkkel és billentyűkkel megjelenik némi sokszínűség, főleg pedig az érzelmesség lehet még hangsúlyosabb. Jó példa erre a Distress Call. Az album második felében úgy tűnik, hogy az érzelmes oldal csak erősödik. Több a dallamos vokál, ami különösen a Stay With Me-ben érvényesül, ahol az érzelmességet egy zongorás zárlat még tovább fokozza. Az album nem lendületesen ér véget, hanem a legszelídebb módon, az akusztikus Silent Throne-nal.
Az erős érzelmi komponens ellenére a szövegek a társadalomkritika és a környezetvédelmi problémák felé is kanyarodnak, ami az utóbbi években elég égető kérdés, és számos zenekar hívja fel rá a figyelmet.
A We Blame The Empire a második albumával elsősorban a modern metalcore rajongóit nyűgözi le. Az album jó adag lendülettel, dallamossággal, érzelmességgel és elektronikus betétekkel büszkélkedhet. Ehhez illik a modern hangzás is. Mindenesetre érezhető a potenciál abban, hogy a zenekar nagyobb hallgatóságot érjen el, már ha kitartást és kreativitást mutat.
Számlista:
- Updraft (04:05)
- Revelations (04:10)
- Decisions (03:56)
- Impact (3:43)
- Distress Call (03:45)
- Showdown (03:47)
- Stay with Me (04:33)
- Innervision (03:45)
- Pathways (04:08)
- Silent Throne (Acoustic) (04:07)
Felállás:
Sebastian „Borsti” Penninger – ének
Moritz „Moli” Osterer – gitár, ének
Dominik Bucar – basszusgitár
Lukas „Prilli” Prielinger – dob
