Kiadó: Nika Records
Megjelenés: 2018. 05. 07.
Producer: Peter Penko és Vojko Šintler
Játékidő: 38:26
Az album értékelése: 9.0 / 10
Vedd meg az albumot
A Seven Days in May szlovén alter rock kvartett, amely kevés előzetes médiazaj után egyszer csak, egy szempillantás alatt robbant be a zenei életbe. A szlovén rockszíntér örökké alultáplált marad. A Seven Days In May-t illetően viszont az azonos című bemutatkozó album tartalmából gyorsan megállapíthatjuk, hogy hihetetlenül sikeresen és merészen forgatja fel a szlovén rockéletet, és kifejezőerejével gazdagítja, tágítja annak kultúráját. Amikor ilyen banda tűnik fel a slorock színtéren, és ki is áll a tettei mellett, ahogy a Seven Days In May debütje esetében is, az mindig nagy nyereség a hazai zenei életnek. Az indie alter rock kultúrában már kaptunk jó néhány különcöt. Elsőre mondjuk a The Tide, a The Toronto Drugbust vagy a John F. Doe jut eszembe… Mind a saját, felismerhető zenei identitásával. Mind a maguk nemében alter-eszteták. Most ebbe a társaságba érkezik a Seven Days In May, amely teljesen új zenei történetet hoz a mi terepünkre, ez a történet pedig nagyon is „otthonosan” cseng, a globális rockhoz mérve pedig már jócskán kipróbáltnak hat.
A Seven Days In May „odabasz”. Rock’n’roll alternatívok. A debütalbum punkos felforgató szellemet hordoz (garázshangzás, organikusság). Elemi erejű, ez az elemi erő azonban a rendkívül tömör és megfontolt produkciónak, valamint a kompozíciók kifinomult szerkesztésének köszönhetően igazi indie rock ragadozó természetű művé nő. A kifejezés kontúrjaiban egyes pontokon még egy csipetnyi space pszichedelikusság vagy disztópikus elidegenedettség is felbukkan. A rétegzett hangkultúra suhogó kulisszái, a gitárfrázisok időnként szándékosan kihangsúlyozott ismétlései és az album egyes pillanatai által elért kifejezetten sötét, atmoszferikus pompa révén a zene hipnózishatást (cerebrális révületet) is kelthet. Ehhez feltétlenül hozzá kell venni a post brit pop elemet is, amely nagyon ravaszul lopódzik be ebbe az egész kotyvalékba, és nemegyszer a történet előterébe is kerül. Ebben része van a hihetetlenül merészen magáévá tett angol akcentusnak is, amelyet az együttes énekese, Vojko Šintler olyan ügyesen csal elő a versszakok metrikájából.
A hangzás rendkívül tömören és megfontoltan van felépítve. A tömör riffekből álló hangfal foglalja el a központi helyet, mellette azonban egy halom minimalista hangzásbeli trükk simul bele, amelyek elbűvölő kettősséget teremtenek. Az album egyfelől igazi punk magot hordoz, másfelől a kifejezésbeli tökéletességre törő art esztétikára vágyik. Itt vannak például a triviális, egyszólamú „pull off” fordulatok (félhangos felhúzások) az alájátszott gitárdíszítésekben, de ez csak egyike azoknak az elemeknek, amelyekkel a Seven Days In May ravaszul tör meg minden lehetséges riffmonotóniát. A gitárfrázisok alá még egy csomó más kiegészítő vonalat építettek be, amelyek vagy a „lecsatolt” vonalak oszcilláló mikrofóniájából erednek, vagy a reverb, sterochorus és echo delay effektek tudatosan kimért használatán alapuló trükkökből, és ezek a szándékosan disszonáns lecsengéssel különleges hatást érnek el. Ott vannak még a ravaszul becsempészett mintavételezési trükkök is. A banda a rendelkezésre álló hangtérben a sötét atmoszférát további vokális vonalakkal is erősíti, amelyek külön hangszer szerepét töltik be. Mindezek közül azonban semmi sem töri át azt a tömör feszültséget, amelyet az egyik oldalon a borzolt gitárelektromosság, a másikon pedig ellensúlyként az elképesztően magabiztos, mélyre hatoló ritmusszekció teremt. A kiváló produkció az, ami ennek a terméknek a rendkívüli művészi vonzerejét és érdekességét adja, ehhez jön a „kevesebb több” axiómájának kifinomult alkalmazása, amely ügyesen egyesíti a rock elemi erejét és az art eszképizmust, és ezzel a Seven Days In May nagyszerű hangzásesztétikát ér el.
Bár a banda frissen cseng a színtéren, egy tapasztalt gárda áll mögötte, amely valódi adag intellektuális éleslátást kínál a költészetben és a hangzás- meg a szerzői finommechanika terén egyaránt. Néhány dalcím provokál, és szándékosan kelti fel a figyelmet. A Sasha Grey című szám nem a hírhedt pornószínésznőnek szóló ajánlás, de mindenképp összefügg az együttes szándékával, hogy újrateremtse magában az egyedülálló, felszabadító gyönyör érzését, amelyre folyton vágyunk, ritkán éljük át, és még ritkábban éljük újra. Sasha Grey egyébként a zeneiparban sem ismeretlen, hiszen szerepelt az alter rock titánok, a Smashing Pumpkins egyik videoklipjében is. A Paul Weller című dalt pedig maga Paul Wellernek kellene meghallgatnia. El lenne ragadtatva. Valószínűleg az album java részétől is. Az album vége felé található a kiváló MM (a rövidítés Marilyn Monroe-ra utal, nem Manson J-re). Itt van a Trip, az album egyik legfülbemászóbb vezető gitárfrázisával, amellyel később az albumon a She című szám méltó módon veszi fel a versenyt, és üldözi. Minden dalnak kidolgozott zenei karaktere van, az albumot pedig egy megállás zárja az utolsó nyitva tartó büfében hajnali három közepén, a (dalszerző-előadói vénájú) Money rendezésében.
A Seven Days In May különleges és egyéni formáció. Egyre markánsabb zenei arculatot épít. Ihletért az alter rock népszerűségének a kilencvenes évek közepi korszakához nyúl vissza, és zenei küldetésében hihetetlenül jól ülteti át a mába. Ez egy olyan album, amely a mai időkben David Bowie-nak is tetszett volna, mindenképp pedig a már említett Paul Wellernek is (a Seven Days In May rendkívül illő előzenekara lenne mondjuk egy Weller-turnénak)… Az angol szigetvilág előadóinak mozgalmas, művészi merítőmedencéjéből beivódott brit ént hordoz, a Blurtől az Oasisen és a Placebón át a The Moonsig, ha érted, nagyjából merre célzok, bár ezek a megjelölések az eligazodáshoz is túl lazák. A Seven Days In May ezeket az asszociációkat felkeltheti a hallgatóban, de egyúttal túl is lép rajtuk, a magára szabott zenei karakterrel, és így már az első albumával is rendkívül érettnek és áthatónak hat, azt az érzést keltve, hogy pontosan tisztában van mindennel. Vagyis egy kidolgozott art karakterű banda, amely pontosan tudja, mit akar, és rendkívül magabiztosan áll a tettei mögött. Egy banda, amelynek külföldön kell áttörést találnia. Szerénytelenül leírom: a Seven Days In May már a startnál, hatalmas lendülettel, határozottan túlnőtt a szlovén rockszínterén.
szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Kate Moss
2. Trip
3. Paul Weller
4. Ready To Fight
5. Why Love
6. She
7. Window
8. Sasha Grey
9. MM
10. Money
Felállás:
Vojko Šintler – ének, gitár
Jani Klavora – gitár
Rok Cizelj – basszusgitár
Damjan Lebeničnik – dob, ütőhangszerek
